Vaksötét (Don’t Breathe) – 2016

Rocky, Money és Alex detroiti tinédzserek, akik pitiáner rablásokkal egészítik ki keresetüket. Hogy elkerüljék a lebukást, nem hajtanak nagy fogásokra, azonban képtelenek ellenállni a kísértésnek, amikor egy egyszerűnek tűnő, ám jelentős haszonnal járó munkáról szereznek tudomást. A feladat egyszerű: be kell törniük egy egyedül élő, vak veterán házába és megszerezniük az összes pénzét. Vaksötét kritika.

Bevallom őszintén, egyáltalán nem szeretem a horrorfilmeket, hiszen az öncélú brutalitás, a nyomasztó atmoszféra és az ijesztgetés mindennapos munkám részeit jelentik, ezért nem igazán szeretem ilyesmire áldozni a szabadidőmet (egyébként rendszergazda vagyok). Fede Alvarez azonban olyan horrort rakott le az asztalra, amit a megviselt idegeim ellenére sem tudtam nem élvezni.

Forgatókönyv

A forgatókönyv ugyan nem kerüli teljes mértékben a műfaji kliséket, azonban okos felépítésének köszönhetően messze kiemelkedik az átlagból. A legfőbb pozitívumnak azt éreztem, hogy a főszereplő karakterek – legyen szó a protagonistákról vagy az antagonistá(k)ról – nem egydimenziós skiccek, hanem hús-vér emberek, akik rendelkeznek motivációval és még gondolkodni is tudnak.

A komor atmoszférájú, visszafogott tempójú bevezetésből kellő mennyiségű információt tudunk meg a főszereplőkről, a házba való bejutásukat követően pedig elindul egy rendkívül feszült és brutális macska-egér játszma. Alvarezék jelentős mennyiségű jumpscare-t tettek a filmbe, ennek ellenére egyáltalán nem ez volt a fő parafaktor, hanem a „főgonosz” pszichológiai háttere. Stephen Lang (Avatar) zseniálisan játszott: karaktere fenyegető megjelenésének, szép lassan összeálló motivációjának és effektív kegyetlenségének köszönhetően sokkal erőteljesebb hatást váltott ki a film, mintha holmi belezős/hentelős durvulás lett volna a középpontban. És bár jelentős mennyiségű erőszakos jelenet van a alkotásban, a gusztustalan vagy vérzivataros kliséket bölcsen hanyagolták a készítők. A „pozitívabb” főszereplők közül Rockyt érdemes kiemelni, akit Jane Levy (Gonsoz halott) remekül formált meg. Teljesítményét valószínűleg James Cameron is értékelte volna.

Operatőri munka

A különösen jól sikerült operatőri munka Pedro Luque-nak köszönhető, depresszív hatást kiváltó képei fantasztikusak lettek. Különösen ügyesen oldotta meg az egyik rendkívül feszült jelenet megjelenítését, ahol a főszereplők valódi vaksötétben tapogatóznak. Az atmoszféra megteremtéséhez nagyban hozzájárult Roque Baños erőteljes, feszült érzéseket okozó zenei aláfestése is.

Összességében véve a Vaksötét az egyik legjobb horrorfilm, amit valaha láttam. Nyolcvan perc körüli játékideje éppen ideális, atmoszférája erős, antagonistája komplex és emlékezetes, ráadásul az alkotás köszönőviszonyban sincs az öncélú brutalitással telipakolt vackokkal. Megérte megnézni.

A Vaksötét című horror adatai

Eredeti cím: Don’t Breathe
Hossz: 88 perc
Bemutató: 2016. augusztus 25. (Magyarország)