Egészség, szépség, jó közérzet – fogalmak, amelyek az illóolajokhoz társulnak, és amelyek minden korszakban az emberi élet értékes kincsei voltak. Mi is az illóolaj, mióta ismerjük, és hogyan teheti jobbá az életünket?
A legbiztosabb út az egészséghez a naponta vett aromás fürdő és illatos masszázs
Hippokratész
Illóolaj az ókorban
Az illóolaj a növények által termelt illékony anyag, melyet a történelem során desztillációval, sajtolással, és más eljárásokkal nyertek ki. Már i.e. 4500 környékéről vannak feljegyzések, melyek az illóolajok előállításáról és felhasználásáról szólnak. Az ókori egyiptomiak aromás fürdőket vettek, majd illatos olajokkal kenték be a testüket. Az illóolajok használata nem csak a szépség de az egészség megőrzésének is alapfeltétele volt. Már azokban a korai időkben felismerték ezen anyagok felbecsülhetetlen értékét és ennek megfelelően használatuk többnyire a gazdagok kiváltsága maradt. Aki értett hozzá, a legváltozatosabb területeken használhatta. Kleopátra például jázmin- és rózsaolajjal kente be a testét, így csábította el Antonius császárt. A halottak mumifikálásához is többféle csíraölő és fertőtlenítő hatású olajat használtak, például mirhát, cédrus- és fahéjolajat. Sőt a halott mellé is tettek edényekben különféle olajakat, hogy túlvilági élete során ne szenvedjen hiányt. Az illóolaj értékét jól szemlélteti, hogy a sírrablók gyakran az olajat vitték el az aranykincsek helyett.
Később a görög és római kultúra vitte tovább az egyiptomiaktól tanult aromaterápiát és illóolaj ismeretet, de szintén több ezer éve ismerik Kínában és Indiában. Az ottani egzotikus gyógynövényeket és fűszereket (borsot, fahéjat, gyömbért) Nagy Sándor hozta el Európába.
Az illóolajakat megismerve a Biblia egyes kijelentései is mélyebb értelmet nyernek, amikor tömjénről, mirháról, vagy a fejek olajjal való megkenéséről olvasunk benne. A zsidóság is Egyiptomban jutott ezekhez az ismeretekhez, és vitte tovább azokat a zsidó-keresztény kultúrába. A Római Birodalom bukását követően a különféle keresztény szerzetesrendek vállalták magukra a feladatot, hogy a gyógynövények és illóolajok titkát megőrizzék és továbbadják az utókornak. Sokan nem tudják, hogy a keresztény szertartások során azért használnak tömjén füstölőket, mert a tömjén tudattágító illóanyagot tartalmaz.
Illóolaj a középkorban
A középkorban sajnos fürdők helyett általában a mosdatlanság bűzének elfedésére használták az illatos olajokat. A nagy európai himlőjárványok idején pedig leginkább fertőtlenítés céljából égettek nagy illóanyag tartalmú növényeket, például borókát.
Az illóolaj napjainkban
Napjainkban ismét egyre többen veszik komolyan az illóolajokban rejlő lehetőségeket. Egyre inkább kiábrándulunk a patikákban kapható, sokszor inkább ártalmas szintetikus szerekből. De mi is a baj ezekkel?
A gyógyszer gyártók tanulmányozzák a növényi összetevőket, mesterségesen előállítják azok hatóanyagait, de sajnos teljesen meg is változtatják azt a különféle adalékanyagokkal, amiket hozzáadnak. A végtermék – a patikában kapható gyógyszer – annyi egyéb kémiai anyagot tartalmaz, hogy a szervezetünk számára szinte használhatatlan, gyakran súlyos mellékhatásai is vannak és függőséget okoz.
Ezzel szemben a 100% tisztaságú természetes illóolajok teljesen biztonságosak, gyakran gyorsabban és erőteljesebben is hatnak.
Az illóolajokat a növények saját védelmükre termelik. A mi testünk és a növényeké nagyon hasonló elemekből épül fel, ezért az illóolaj a mi szervezetünket éppolyan hatékonyan, mégis gyengéden védelmezi, ahogy azt a növény szervezetével tenné. Az illóolajok természetes gyógyszerek a testünket megtámadó baktériumok, vírusok, betegségek ellen. Eltávolítják a méreganyagokat, kiűzik a parazitákat. Emellett frissítenek és erősítik az immunrendszert. Ráadásul nem csak a tüneteket kezelik, hanem a gyökerénél ragadják meg a problémát és a sejtek szintjén hatnak.
Az illóolajok tehát gyógyítják és védik a testet, a szellemet élénkítik, a fáradt idegeket megnyugtatják, békét és harmóniát hoznak az életünkbe. Elmondhatjuk, hogy számos jótékony hatásukkal varázslatos és nélkülözhetetlen kellékei egy nyugodtabb, egészségesebb, kellemesebb életnek.