Jelen írásunk tárgya az id Software 2004-es játéka.
A Doom 3 megjelenésekor nagy szám volt, mivel az akkori viszonyok között a legdurvább részletességet biztosító grafikai motorral bírt. Eredetileg Windows operációs rendszerekre készült, de később született Linux, OSX, illetve Xbox portja is. Később kapott egy kiegészítőt is, illetve egy némileg polírozottabb és tartalmilag bővített változata is megjelent, amely BFG Edition néven fut. A szoftver fejlesztője az az id Software volt, amely kilencvenes évekbeli címeivel, mint például a Wolfenstein 3D, a Doom első és második része, illetve a Quake-széria, megreformálta az akkor még gyerekcipőben járó belsőnézetes játékokat.
A játék sztorijában egy névtelen katonát irányítunk, akit egy marsi kutatóbázisra küldtek, ahol egyre gyakoribbá váltak a balesetek és megmagyarázhatatlan események. Nem sokkal a megérkezését követően szó szerint elszabadul a pokol, a feladata pedig az, hogy véget vessen a vérontásnak. Az id-nél szakítottak a hagyományokkal: a Doom 3 keményen horrorisztikus hangulatú, játékmenete pedig sokkal taktikusabb elődeinél. A biopunk beütésű ellenfelek irtása mellett apróbb feladatokat kell megoldanunk a pályákon az előrehaladás érdekében. A sztorit nagyrészt a gyakran hozzáférést is biztosító személyzeti PDA-kon található levelezésekből, jegyzetekből, illetve a pályákon elszórtan található információs terminálok adataiból rakhatjuk össze. Érdemes figyelni, mivel a zárt szekrények kódjaihoz is így tudunk hozzájutni.
Játékmechanikát tekintve nagyjából egy korabeli standard FPS-ről van szó:
- többféle fegyver eltérő karakterisztikával
- változó mennyiségű lőszer (néhol fontos ésszel lenni)
- újratöltés
- páncélzat
- életerő 100-as skálán, újratöltés adott állomásokon és medkitekkel
- letisztult, áttekinthető HUD
- miniboss adott szakasz
- négy nehézségi fokozat (Recruit, Marine, Veteran, Nightmare)
- standard automatikus és manuális mentés
A maga idejében igen komoly erőforrásokat kívánó grafikai motor még ma is korrekt látványt biztosít, viszont a pályák legnagyobb része homályos vagy teljesen sötét, ráadásul a játékidő legnagyobb részét szűk zárt térben töltjük. A bezártságérzetet nagyban erősíti a sokat kritizált zseblámpahasználat is: vagy fegyvert tartunk a kezünkben, vagy világítóeszközt. A horrorisztikus hangulatra jelentős mennyiségű jumpscare is tesz egy lapáttal. A történet során apróbb döntéseket hozhatunk, amelyek nem befolyásolják a játék kimenetelét. A zárt, praktikus és minimalista megjelenésű térben való rohangászás és gyilkolás a jól adagolt mennyiségű és változatosságú ellenfelek ellenére is monotonná válik egy idő után, azonban a játék vége felé helyszínváltás következik be, amely frissítő élményként hat a játékosra (pár másodperces időtartamokra pedig a Mars felszínére is kikerülünk). A mesterséges intelligencia egyébként inkább izomból támadó fajta. A Doom 3 négyfős multiplayert is támogat, négy különböző játékmóddal.
Technikai téren tulajdonképpen egészen jól öregedett a játék, viszont primitív, hatásvadász horrorelemeivel és időnként kissé monoton játékmenetével mára már némileg elavultnak nevezhető. Érték azért még bőven van benne, bár már nem akkora klasszikus, mint a sorozat előző két epizódja. Hibái ellenére tetszett, kellemes 15 órát töltöttem el vele. Jelenleg a Steamen igen baráti, öt eurós áron kapható, de akció keretében még ennél olcsóbban is hozzá tudunk jutni.
Doom3: kompatibilitás, egyéni felbontás
(A lenti leírás a Steam fórumok és a Gamefaqs oldalán található megoldások alapján született.)
A Steamen árult verziót egy friss Catalyst driverrel megvert Gigabyte HD6670-en futtattam, amely 1 gigabájt DDR3-as memóriával rendelkezik, az operációs rendszer pedig Windows 10 64 bit volt. Kompatibilitási probléma csak a monitorom 1440×900-as natív felbontásának beállításánál merült fel, mivel azt a játék menüje alapértelmezetten nem tartalmazza. Az egyéni felbontások megadására létezik egy permanens megoldás, ami valami miatt nem működött, ezért a következő pár másodpercet igénylő műveletet kellett végrehajtanom minden indítást követően:
0) Konzol engedélyezése (ezt egyszer kell végrehajtani):
A Doom 3 mappában lévő base könyvtárban található autoexec.cfg fájlt meg kell nyitni jegyzettömbbel, majd beírni a következő sort (vagy módosítani a meglévőt) és elmenteni a fájlt:
set com_allowconsole 1
1) A játékon belül meg kell nyitni a CTRL + ALT + 0 billentyűkkel a konzolt.
2) Egyéni felbontás: seta r_mode –1
3) Egyéni képarány: seta r_aspectratio 2 (paramétermagyarázat: „0” 4 : 3, „1” 16 : 9, „2” 16 : 10)
4) Egyéni magasság: seta r_customheight „900”
5) Egyéni szélesség: seta r_customwidth „1440”
6) Újraindítás az új paraméterek használatával: vid_restart