Insurgency screenshot

Válogatás: olcsó számítógépes játékok #1

A Nagyon Bödön blogon gyakran jelentetek meg gyűjtőposztokat, amelyekben valamilyen közös jellemvonás alapján több filmről írok rövidebb szösszeneteket. Most számítógépes játékokról lesz szó, amelyekben közös az olcsó áruk és szórakoztató jellegük.

GTA III

Pár hónappal ezelőtt futottam bele egy tízeurós akcióba, amelynek keretében a GTA III-at, a Vice Cityt és a San Andreas dobálták az eredetinél jóval barátságosabb áron. Akkor nem jutottam odáig, hogy játszak vele, viszont nemrég kapóra jött, amikor megszabadultam a GTA Online-tól. Gyűlöletes, de rabul ejtő hobbivá vált, amit kábé olyannak éreztem, mint a dohányzást… viszont utána meg mindenből hiányoltam azt a rengeteg lehetőséget biztosító openworld jelleget, ami az erőssége.

Sosem játszottam még vele korábban (csak a San Andreas volt meg tavaly előtt, azzal mondjuk megetettem egy pár kilowattórát), úgyhogy izgatottan vágtam bele… vagyis vágtam volna bele, mert a Steam verzió ritka szar kompatibilitás szempontjából. Értem én, hogy régi játék, de tíz euró a normál ára, amibe beleférhetne egy 64 bites Windows 10 melletti használatot elősegítő patchelgetés. A kisebb gond az volt, hogy a szoftver nem akart elindulni, ehhez csak a DirectX legacy szolgáltatását kellett elindítani. A nagyobb gond az volt, hogy a „Flares” opciót bekapcsolva iszonyatosan homályossá vált a játék és csak a „Frame Limiter” kikapcsolása oldotta meg a dolgot. Igen ám, de 30 fps felett a játék motorja teljesen meghülyül és nem lehet tolatni az autókkal, beakadnak a cutscene-ek meg egyéb érdekesen kellemetlen dolgok történnek. Végül az lett, hogy Flares ki, Frame Limiter be és már csak kicsit akart kifolyni a szemem. Később telepítettem a moddb-ről egy további javítást is, ami javította az effektek egy részét és picit kevesebbszer kezdett szaggatni a játék.

Ja igen, mert fps-csökkenés is volt hirtelen felbukkanó szabad tereknél. Köszi, Steam.

Körülbelül 22 órába telt, amíg a küldetésekkel meglehetősen laza tempóban végeztem. Kissé szokatlan volt számomra a kifinomulatlan és nyers játékmechanika, illetve az irányítás, de rövid idő alatt sikerült megbarátkozni a döcögős dolgokkal is (mint említettem, a GTA III eddig nálam kimaradt). Legnagyobb pozitívumnak a játék hangulatát éreztem: a klasszikus amerikai krimikre jellemző miliő, a fantasztikus zeneválasztás és a helyszínek megvalósítása miatt úgy éreztem, mintha egy időgépbe kerültem volna. Sztori és karakterek terén bevallom őszintén, egy kicsit hiányérzetem volt, bár annak örültem, hogy kisebb legendák biztosították a hangok egy részét, a Kyle MacLachlan karakterével kapcsolatos húzás meg zseniális volt.

Összefoglalva: technikai problémák ide, kifinomulatlan dolgok oda, a korszellem miatt még most is élvezetes játék, ha az ember helyén tudja kezelni.

Bet On Soldier: Blood of Sahara

A korábbi cikkben szereplő Bet On Soldier első kiegészítőjében a rosszfiú Max Balding bőrébe bújhatunk kettő küldetés erejéig. A történet nem túl vastag: Max a halála előtt arra a küldetésre gondol, amely közvetlenül a rosszarcok közé való besorozásához vezetett. Az alternatív 1992-ben játszódó események során két pályán kell ritkítanunk az ellenfeleket. Értelemszerűen a helyszín a Szahara. Valós újdonságokra nem kell számítani: új dolgot nem tudunk meg előélete Balding kapcsán, más színészek adták a hangokat, a helyszíneken sok a homok, nameg kaptunk egy új fegyvert is (és talán némi zenét is). A küldetések felépítése nagyon hasonló a főjátékban találhatókhoz, bár itt-ott egy picit szétszórtabbnak éreztem a koncepciót. Például egy bombát alig találtam meg, két NPC teljesen ésszerűtlen módon pont egy komoly akció előtt lépett le, illetve az épületek elrendezése sem volt néhol teljesen tiszta. Ha valaki nagyon vágyna rá, akkor legális úton csak fizikai formában tudja beszerezni, mivel digitálisan nem árusítják.

Insurgency

Másfél euró volt Steames promóció keretében; ennél már csak az ingyen szórt Dirt Showdown volt jobb üzlet annak idején. A Source motorra épülő taktikai lövölde a türelmes és higgadt emberek Counter-Strike-ja: a siker kulcsa ugyanúgy a csapat, viszont itt tényleg tudnod kell, hogy hol van a helyed. Solo (azaz lokális gép elleni), Cooperative (játékosok a gép ellen), illetve Multiplayer (játékosok játékosok ellen) lehetőségek állnak rendelkezésünkre, amelyeken belül rengeteg játékmódból lehet válogatni, de a program támogatja a saját szervereket és a modokat is. A csapatok meghatározott számú különböző beosztású játékosból állnak, akik a kijelölt rangjuknak megfelelő felszerelésből válogathatnak. A fegyverek testreszabhatóak, viszont a változtatások nem maradandóak, így minden rangváltás és új meccs elején végre kell hajtani őket. Ez frusztrálónak hathat, viszont hasznos, mivel a pályák és játékmódok jelentősen eltérnek egymástól, illetve egy-egy játékos sem tudja mindig azt az egy-két fegyvert választani, amivel a legjobban teljesít. A sniperek egyébként gyakran kapni szokták az ívet, mivel a valóságnak megfelelően általában hátulról tudnak fedezni, ami gyakran jelenti azt, hogy utoljára is ők maradnak életben (támadni pedig a fegyverzetükkel nem egyszerű). Sok más játék fejlesztői tanulhatnának ebből az egyensúlyi rendszerből.

Maga az Insurgency egyébként roppant szűkösen osztja a sikerélményt. A mai feldíszített karácsonyfára emlékeztető HUD-okkal ellentétben az Insurgency a minimalista megközelítést alkalmazza. Irányítás tekintetében is a realizmuson volt a hangsúly, karakterünk jóval nehézkesebben mozog, mint sok más játékban, cserébe van hasalás, fedezékből kihajolás és becsúszás is. Az éjjellátó használata az éjszakai pályákon kezdetben különös élvezetet fog kiváltani a mazochista hajlamú játékosok számára. A hitbox rendkívül kifinomult: bármi, ami meg tud ölni, az meg is fog ölni, méghozzá nagyon hamar. Mindig pontosan kell célozni, nagyon körültekintően, mert alapértelmezetten aktív a csapattársak sebzése! A pályák szép nagyok, változatosak, érdemes sokat gyakorolni, mert minimap ide vagy oda, nem könnyű őket kiismerni. Sok map esetében az egyéni teljesítmény semmit sem számít, mert a csapatorientált jelleg miatt csak egy jól átgondolt és végrehajtott stratégiával lehet győzedelmeskedni az ellenfeleken.

A játékot most is állandó bűntársammal, H-val együtt vásároltam meg. Ő a grafikára csak annyit mondott, hogy „2012”, én viszont nagyon szépnek találom. Persze érződik rajta, hogy a módosított Source engine már nem éppen mai darab, de a vason (i3-3220 és DDR3 HD6670) jól fut, magas frame rateket hoz majdnem teljes részletesség mellett. A karakteranimációk talán némileg primitívek, de ez nem zavaró. Külön ki kell emelnem a hangokat, mert az Insurgency azok terén adja a legdurvább pluszt: a becsapódó lövedékek pattogása és a halálsikolyok félelmetesek, az RPG-k süvítésétől pedig személy szerint instant be szoktam szarni (közvetlenül a becsapódásukat követő szívroham előtt).

Nyolcvan óra után a játékosbázisról alkotott véleményem némileg vegyes képet mutat. Sajnos rengetegen nem értik a csapat / együttműködés fogalmát, ami megnehezíti a játék élvezetét. Pozitívum, hogy azért sok a kooperatív, racionális játékos is, illetve egyáltalán nem találkoztam csalókkal.

Összegezve: profi munkát adott ki a kezéből a New World Productions. Realista és türelemigényes játék az Insurgency, viszont változatosságával, magas nehézségi szintjével és feszült / frenetikus csatáival elnyerte a tetszésemet. Csak aztán ne engem szidjatok a szétvert billentyűzetek miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.