2017-es filmek #5: Futottak még 2.

Annyira hízik a valahol félrement 2017-es filmek listája, hogy végül új poszt készült folytatásként. Ezek természetesen továbbra is szubjektív vélemények 🙂

Xia dao lian meng / The Adventurers [imdb]

A film sztorijának főszereplője egy Andy Lau  által alakított mestertolvaj, akinek egy igen drága prédára fáj a foga. Évekkel ezelőtt elhibázott akciója miatt börtönbe került, szabadulása után viszont szinte azonnal munkához lát kis csapatával. Eközben egy tapasztalt detektív, Pierre Bisset (Jean Reno) lohol a nyomában, aki mindenáron rács mögé akarja küldeni a profi bűnözőt.

A The Adventurers jött, látott, aztán úgy maradt. Andy Lau (Szigorúan piszkos ügyek-trilógia) kissé unottnak tűnt a főszerepben, Jean Reno (Leon, a profi) a kora miatt már nem igazán volt hiteles, a gyönyörű és tehetséges Qi Shu (A szállító) pedig hiába volt nagyon jó, karaktere már papíron sem lehetett túl működőképes. Maga a film egyébként jól néz ki és a szép európai helyszíneken látszik a befektetett költségvetés is, de a forgatókönyv sajnos túl semmilyen volt. Rendezte: Stephen Fung, játékidő: 108 perc.

Kill Switch [link]

Will Porter megszívta: egy óriáscég biztonsági embernek vette fel a világ energiaproblémáját megoldani kívánó projekthez, azonban egy baleset miatt egy alternatív valóságba átlépve kell megakadályoznia a világmindenség pusztulását.

A Kill Switch készítői a film legnagyobb részében a belsőnézetes számítógépes játékok kamerakezelését használták. Ez koncepció szintjén persze jó ötletnek tűnhet, viszont hosszabb távon egyáltalán nem működik, hiszen a másik médium szerves részét képezi az interaktivitás. Hogy hirtelen említsek pár mozgóképes darabot, ahol működött a belső nézetes megoldás:

  • Hardcore Henry, 2015: a kamerarángatásra sokan panaszkodtak, tényleg marha megterhelő volt, de az eszeveszett humor, a pokoli tempó és Sharlto Copley brilliáns játéka elvitte a hátán a darabot.
  • Strange Days – A halál napja, 1995: Az elég durva világképet bemutató cyberpunk film történetének szerves részét képezték a rövid belsőnézetes klipek, amelyek valami istentelenül jól voltak megrendezve és koreografálva (ha Kathryn Bigelow neve nem mond semmit, akkor tessék szépen maratonozni a műveiből!)
  • Doom, 2005: A film kapott ugyan hideget, meg… még hidegebbet is, de a rövid FPS szekvenciával nagyjából elégedettek voltak a nézők.
  • What’s in the box, 2009: …és hát itt vagyunk, Tim Smit rendező eredeti koncepciójánál, amiből a Kill Switch is jött. Kilenc percben nagyon-nagyon durván zseniális és forradalmi szagú a dolog.

…de majdnem másfél órában már inkább fárasztó és zavaró. Persze a Kill Switchnek voltak látványos pillanatai és ügyes megoldásai is, de ez a koncepció ilyen időtartammal, ilyen forgatókönyvvel nem igazán működött. Főszerepben: Dan Stevens, Berenice Marlohe. És a trailer előtt az eredeti rövidfilm:

Blame! [link]

A Blame! egy végtelen nagyságú, posztapokaliptikus városban élő törzsről szól, akik éheznek. Egy balul elsült vadászat során a gépek megtámadják néhány portyázó tagjukat, akiket megment a rejtélyes, zombiszerű hős, Killy. Az ő feladata találni egy olyan személyt, aki rendelkezik azzal a génnel, amelynek segítségével a várost vezérlő hálózatra rá lehet kapcsolódni és leállítani az embereket ellenségnek tekintő gépeket.

A Blame! egy eszméletlenül látványos és félelmetesen hangulatos anime, csak éppen nem ad válaszokat a nézőnek. Egyszerűen érződik rajta, hogy egy komplex mitológia van a háttérben, azonban túl keveset tudunk meg a világáról, főszereplőjéről és így sajna kicsit felszínes marad az alkotás. Szerencsére a Netflix berendelte a folytatását, úgyhogy van még remény.

 

2017-es filmek, 2017-es filmek #5: Futottak még 2.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .