2017-es filmek #4: B-kategória

Rég esett már szó a B-filmekről itt az oldalon. A hiány enyhítésének céljából készült el ez a kis összeállítás, amely a szokásos minikritika-csokor formátumot követi.

A 2017-es szezon filmjeiről röviden #4: B-kategória

Acts of Vengeance [imdb link]

A film főszereplője egy túlzottan is profi védőügyvéd (Antonio Banderas), akinek egy nap megölik a feleségét és a kislányát. A rendőrség tehetetlensége miatt kétségbeesett férfi szakít addigi életével és a bűnösök után kezd nyomozni.

Az Acts of Vengeance az a fajta B-film, ami ugyan kisszerű és kicsit sablonos is, de készítői és színészei ettől függetlenül színvonalas munkát akartak hozni. Két dolog miatt működik: Banderas szerethető és emberközeli alakítása miatt, illetve Isaac Florentine profi rendezésének köszönhetően.

Florentine-t a közönség Scott Adkins filmjeiből ismerheti, a rendező híres a remek érzékkel felvett verekedéses jeleneteiről. Az Acts of Vengeance esetében is hasonlóan profi munkát végzett, azonban itt érzelmi szempontból is tud pluszt adni az alkotás. Ennek sajnos szomorú oka van: a rendező felesége, illetve az egyik stábtag édesanyja is elhunyt a forgatás ideje alatt, így a rendező személyesen is érintett volt a témával kapcsolatban.

Kategória ide vagy oda, igényes alkotás.

Beyond Skyline [imdb link]

Emlékszel a Skyline-ra 2010-ből, tudod, arra a nem túl sikeres és jelentőségteljes kis inváziós sci-fire? Meglepő módon készült hozzá egy folytatás.

A film főszereplője egy özvegy, fiával nehezen kommunikáló nyomozó (Frank Grillo), aki néhány emberrel együtt az idegeninvázió kellős közepébe kerül. A csapat Los Angelesben feljut egy űrhajó fedélzetére, amelyet szabotálva kényszerleszállást hajtanak végre Indonéziában. Itt helyi törvényenkívüliekkel szövetkezve (akiket Iko Kuwais karaktere vezet) összecsapnak a hódító erőkkel.

A Beyond Skyline élmény szempontjából egy igazi kis csoda. Hihetetlenül pörög és folyamatosan váltogatja a műfajokat, amelynek az eredménye egy szeretettel és energiával teli katyvasz, amelyet a költségvetéshez mérten sikerült nagyjából tisztességes színvonalúra összetákolni. A színészek korrekt színvonalat hoztak, az akciójelenetek koreográfiája a The Raid arcai miatt színvonalasak lettek és a műfaji ugrások is érdekesek voltak, viszont effektek és forgatókönyv terén azért hagyott némi kívánnivalót maga után az alkotás.

Műfaj: akciófilm, sci-fi, thriller, horror. Játékidő 106 perc, rendezte és írta: Liam O’Donnell. Főszerepben: Frank Grillo, Bojana Novakovic, Johhny Weston, Iko Uwais, Yayan Ruhian, Antonio Fargas.

Csillagközi invázió: Mars invázió [imdb link]

Az 1997-es Csillagközi invázióhoz már eddig egy rakás alsókategóriás eltérő jellegű és színvonalú folytatás készült. Az animált negyedik és ötödik rész azonos szintet hoz: van valami kis egyszerű, nagyon nem okos sztorijuk és pár nem túl életszerű karakterük, meg egy csomó korrekt látványt nyújtó akciójelenetük.

Ez is érdekelhet:  Castle Falls

Érdekesség: Rico szerepében újra Casper Van Dien hallható, illetve felbukkan az első részből Dina Meyer is.

Savage Dog [imdb link]

A Savage Dog egy 1959-ben játszódó film, amelyben Scott Adkins egy bosszúra szomjazó fickót alakít, akinek célpontja egy, az akkori zűrzavaros időszakot remekül kihasználó kiskirály (Vladimir Kulich). Jesse V. Johnson filmje érdekes darab, ugyanis ízig-vérig B-film, viszont meglehetősen furcsa hangulatának és a kissé érdekes rendezésnek köszönhetően tulajdonképpen kicsit felül tud emelkedni a kategórián. Akcióból ugyan nincs hiány, de ez a sajátos atmoszféra nem biztos, hogy mindenkinek be fog jönni. Mindenesetre érdekes színfolt a tökös angol filmográfiájában, nem beszélnék le róla senkit, aki bírja a kategóriát vagy a főszereplőt.

Műfaj: akciófilm, játékidő: 94 perc. További szereplők: Marko Zaror, Juju Chan, Cung Le, Keith David.

 

Security [imdb link]

Egy (beugrós stílusban alakító Ben Kingsley által vezetett) zsoldoscsapat el akar tenni láb alól egy kislányt, aki tanúskodni készül egy fontos ügyben. Az akció rosszul sül el, a célpont megszökik és egy néhány biztonsági őr által védett bevásárlóközpontban húzza meg magát. A jófiúk vezetője egy veterán (Antonio Banderas), aki a végsőkig hajlandó elmenni, csak hogy megvédje az ártatlan kislányt.

A Security egy egyszerű, kisköltségvetésű Die Hard klón a kategóriában korrektnek számító akciójelenetekkel, díszletekkel és színészi alakításokkal. Banderas persze kisujjból hozta a karakterét, de egész jó volt itt is.

Sharknado 5: Global Swarming [imdb link]

Idén is kaptunk egy újabb epizódot a Syfy és a The Asylum közös őrületéből, az előzőekhez hasonlóan ez a rész is csak egy alibisztoriba bedobált gagyi geg- és cameohalom. A színvonal nem változott, továbbra is erőteljesen ízlés- és toleranciafüggő szórakoztatásról beszélünk. A finálé poénja mondjuk minden szinten zseniális lett, de többet nem árulok el.

Műfaj: katasztrófafilm, paródia, játékidő: 93 perc. Főbb szerepekben: Ian Ziering, Tara Reid, Cassandra Scerbo.

 

Singularity [imdb link]

A Singularity a jó öreg terminátoros alapokból építkező posztapokaliptikus alkotás, amelynek két főszereplője, Calia és Andrew egy legendák ködébe veszett várost keres, amely az emberiség utolsó menedékhelye a gyilkos robotokkal vívott harcban. Maga a film 2013-ban készült Svájcban és Csehországban egy rendkívül fiatal író-rendező vezényletével, azonban a nagyon alacsony költségvetésű, Kickstarteres hátterű projekt akkoriban csak addig jutott, hogy a befejezett trailere felkerült youtube-ra. Néhány évvel később a nem kimondottan motivált John Cusack és az egy fokkal jobb Carmen Argenziano szereplésével forgattak hozzá még néhány jelenetet és végül bemutatásra került.

Kicsit zavarban vagyok, mert nem egyszerű véleményt formálni a filmről. Ha objektíven nézem, akkor ez is csak egy aprópénzből forgatott, nem túl jól megírt és általánosságban véve nem igazán jól eljátszott B/Zs-film, szubjektív szemszögből viszont be kell valljam, egy csomó aspektusa tetszett. (Megjegyzem, most negyedjére írom át ezt a rövid véleményt, úgyhogy tényleg zavarban vagyok.)

Ez is érdekelhet:  Cyborg - A robotnő (1989) ajánló és előzetes

Szóval a negatívumokat könnyű meglátni: Cusack toldalékjelenetei nem a narratív törések, hanem az unott játék miatt zavaróak, a szövegek butuskák, a díszletekre és kellékekre jellemző a szokásos lowbudget diszharmónia, ráadásul a főszereplő is srác is… nos, mentségére szolgáljon, hogy ő tényleg amatőr volt. Viszont a film olyan pozitívumokat is szállított, amelyekre abszolút nem számítottam! Az első dolog, amit kiemelnék, hogy az ízléses operatőri munka és az eltalált zenei aláfestés miatt egy csomó jelenetnek egészen erős hangulata van. Maguk az effektek se sikerültek rosszul, tulajdonképpen nyolcvan százalékban teljesen elfogadhatóak, egy részüket tekintve pedig egészen látványosak is voltak. A film legnagyobb erőssége viszont érdekes módon éppen a sokat ekézett színészi oldalon rejlett: az ismeretlen Jeannine Wacker nem csak bájos megjelenését adta az alkotáshoz, hanem egy meglepően erős alakítást is produkált.

Műfaj: sci-fi, kalandfilm, játékidő: 92 perc. Írta és rendezte Robert Kouba.

https://www.youtube.com/watch?v=hEoobyOBxO8

 

Sniper: Ultimate Kill [imdb link]

A Sniper: Ultimate Kill a mérsékelten sikeres, Tom Berenger és Billy Zane főszereplésével készült 1993-as Lopakodók (Sniper) című akciófilm hatodik (!) folytatása. A 2011-ben újjáélesztett, agyontapashatatlan franchise aktuális főszereplője Chad Michael Collins, aki az első három epizód mesterlövészének fiát alakítja. Bevallom őszintén, nagyon bírom ezt a szériát, mert B-filmes viszonylatokhoz képest a készítők mindig össze tudnak hozni egy még éppen elviselhetően bugyuta, a gagyit és ócskát elkerülő színvonalat.

A sztori jelen esetben sem túlzottan bonyolult, a főszereplőnek ezúttal Kolumbiában kell leszerelnie egy drogbáró által felbérelt, hightech cuccokkal operáló mesterlövészt. Feladata során egy helyi viszonyokat jól ismerő ügynök (Danay Garcia), apja (Berenger) és kiképzője (Zane) segíti. A film az előzményeknek megfelelő középszintet hoz, nem okos, nem nagyon látványos, de legalább nem is nagyon béna. Billy Zane cinikus humorral előadott szövegei egyértelműen az alkotás fénypontját jelentették, csak kár, hogy a színész kevés játékidőt kapott. Nagyon remélem, hogy valaki végre újraindítja a karrierjét.

Műfaj: akciófilm, játékidő: 90 perc. Rendezte Claudio Fäh.

24 óra a halálig (24 Hours to Live) [imdb link]

Travis egy gyászoló, kiégett bérgyilkos, akit a megbízó cég visszahív egy újabb mocskos megbízatásra, amelynek keretében egy szemtanút és egy nyomozónőt kell eltennie láb alól. Az akciót elszúrja és meghal, azonban újraélesztik; a halálból visszatért gyilkosnak 24 órája van arra, hogy immáron a jófiúk oldalán harcolva megváltást nyerjen.

Ez is érdekelhet:  2017-es filmek #3 - Futottak még

A recept a következő:

  • fogj egy lökött koncepciót (Nyugodjak békében/Crank),
  • végy egy drámai alaphangulatú, faék egyszerűségű forgatókönyvet,
  • …és egy egzotikus helyszínt (Dél-Afrika),
  • szerezz egy tehetséges húzónevet (Ethan Hawke),
  • …és egy pár szintén tehetséges mellékszereplőt (Xu Qing, Liam Cunningham, Jim Morrow, Rutger Hauer),
  • …egy olcsó rendezőt, aki ért az akciójelenetekhez (Brian Smrz, valaki?),
  • majd forgasd le az egészet pár tízmillából!

 

A végeredmény megítélése meg aztán tényleg szubjektív: látszik rajta, hogy nem egy világváltó projekt volt, a sztori se ad újat, de Smrz már megint tök jó akciókat hozott le, a színészek is helyt állnak, meg hát azért Ethan Hawke-ot is jó volt látni egy ilyen keményebb szerepben (Hauer meg aztán tényleg dominált a pár jelentével). A zsáner kedvelőinek valószínűleg tetszeni fog.

…ja és amúgy nem annyira pörgős a film, mint amit az előzetes sugalmaz:

https://www.youtube.com/watch?v=qpaw4VOhDO0

Futottak még

A Törtetőkből ismert színész, Adrian Grenier újabb beskatulyázás elleni próbálkozása sem sikerült éppen fényesre. Az Két testvér, egy lövés (Arsenal) egy unalmasan sablonos bűnügyi testvérdráma, amely említésre méltó sem lenne, ha Nicolas Cage katasztrofális maszkja és parókája, illetve túltolt ripacskodása nem támadná meg a nézők látóidegeit (…ja és pornóbajusza is volt, mert miért ne). A rettenetesen alulértékelt Johnathon Schaech és a színészi pályája hullámvölgyében járó, már említett John Cusack ugyan próbálta menteni a menthetőt, de nem igazán tudtak javítani a gyönge színvonalon.

Jean-Claude Van Damme legújabb Die Hard-jellegű eresztése, a Soha ne felejts (Kill’em All) sajnos nem igazán sikerült jól. A dél-szláv háborúval kapcsolatos háttérből sokkal többet ki lehetett volna hozni még ebben a kategóriában is, viszont a pocsék rendezés és vágás, illetve a túlírt forgatókönyv miatt teljesen feledhető darab lett ez a film. Peter Stormare azért valamennyire szórakoztató alakítást hozott.

A Moontrap című 1989-es B-horrorhoz is készült egy teljesen felesleges folytatás Moontrap: Target Earth néven. Minden tekintetben szörnyű, tulajdonképpen Sarah Butleren kívül senkit és semmit nem érdemes megemlíteni belőle.

 

2017 es filmek 4 b kategoria - 2017-es filmek #4: B-kategória

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .