A francia őrszem

A francia őrszem sajnos egy újabb középszerű próbálkozás, amely az “Olga Kurylenko fenekeket rúg szét”-koncepcióra épül.

A francia őrszem előzetes

Sztori

Klara (Olga Kurylenko) egy PTSD-vel küzdő katona, akit a Közel-Keletről visszarendelnek Franciaországba, hogy a Sentinelle művelet keretében veszélyeztetett területeken járőrözzön. Amikor húgát megerőszakolják, személyes bosszúhadjáratba kezd az elkövető ellen.

A francia őrszem kritika

A francia őrszem egy durván faék egyszerűségű, klasszikus szerkezetű bosszúfilm. Sőt, annyira klasszikus szerkezetű, hogy gyakorlatilag ivós játékot lehet alapozni a kötelező klisék számolgatására. 

A sablonosság és a kiszámíthatóság, illetve a komplexitás teljes hiánya sajnos sokat ront a film értékén, pedig volna mit szeretni rajta. Például egészen jól indul, és Julien Leclercq író-rendező konzisztens módon fenn tudta tartani a száraz, rideg hangulatot. 

Olga Kurylenko is jó a főszerepben. Az akciószerepek általánosságban jól állnak neki, mert nem csupán eyecandyként tud funkcionálni, hanem megvan az ilyen figurákhoz szükséges színészi képessége és karizmája is, vékony alkata ellenére pedig még fizikai jelenléte is rendben van. A lista mindhárom elemét kipipálja ebben a filmben, viszont végig ellene van a gyönge, klisés forgatókönyv.

Az akciójelenetek egyébként rendben vannak. Nincsenek túlbonyolítva, de elég durvák és ha nem is a leglátványosabbak, van bennük dinamika. Pozitívum, hogy azért jelentősen érezni lehet a különbséget, amikor a jól képzett, de mégiscsak 50 kiló körüli főszereplőnek egy hasonló méretű ellenféllel vagy két nagydarab férfival kell szembeszállnia.

A semmilyen karaktereket és a kiszámítható történetet az atmoszférán, a főszereplőnő alakításán és a rövid akciójeleneteken túl menti a 80 perc körüli játékidő is, ami pont megfelelt ehhez a lassabb tempóhoz. Sajnos a végeredmény még így is eléggé középszerű lett.

Stáblista

  • Eredeti cím: Sentinelle,
  • műfaj: akció, dráma, thriller,
  • játékidő: 80 perc,
  • kiadás éve: 2021,
  • rendezte: Julien Leclercq,
  • írta: Julien Leclercq, Matthieu Serveau,
  • főszerepben: Olga Kurylenko, Marilyn Lima, Michel Nabokoff, Antonia Malinova
  • a film IMDB linkje,
  • a film Netflix linkje.
Ez is érdekelhet:  2018-as filmek: január
a francia őrszem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .