Copland

A Copland egy szolid zsaruthriller Sylvester Stallone karrierjének legszokatlanabb és egyik legjobb alakításával.

Sztori

Garrison egy csendes kisváros New Jerseyben, ami a New York-i városi rendőrök kedvenc lakóövezete. Freddy Heflin (Sylvester Stallone) a közösség seriffje: halkszavú, ártalmatlan figura, aki mindig szeretett volna “igazi” zsaru lenni, de fél fülére siket, így alkalmatlannak találták a keményebb pozícióra. Amikor az egyik nagymenő New York-i rendőr gyilkossági ügybe keveredik, a nyomok a felszín alatt romlott Garrisonba vezetnek, Freddy pedig nehéz helyzetbe kerül.

Copland rövid kritika

Sylvester Stallone karrierje a kilencvenes évekre megfáradt, 2000 környékén pedig (szerencsére ideiglenes) mélypontra jutott. Habár a Copland és az író-rendező James Mangold kapcsán nagyon pozitívan nyilatkozott, úgy véli, hogy a film anyagi sikertelensége is hozzájárult ehhez a sikerekben szegény időszakhoz. (A gyönge Get Carter remake is ekkoriban készült.) A ‘97-es Coplandet viszont kritikusok jól fogadták és a nézők is inkább dicsérni szokták, ám Stallone úgy gondolja, az alacsony bevétel csak megerősítette a hollywoodi döntéshozókat abban, hogy eljárt felette az idő – pedig az alkotás minden téren korrekt, ráadásul színészi alakítása is kiemelkedő színvonalú volt. 

Az anyagi sikertelensége oka részben a film szokatlan jellege lehetett, hiszen Stallone-val és rengeteg jónevű színésszel a főszerepben egy pörgősebb, akciódúsabb alkotást várhattak, míg a Copland pont egy kisszerű, karakterközpontú darab visszafogott alakításokkal és komótos tempóval. Mintha csak a Délidő egy változata lenne modern krimibe oltva.

Stallone egyértelműen zseniális a főszerepben: fizikai átváltozása feltűnő, figurájából pedig süt a szerénység és az alázat – teljesen eltér a megszokott karaktereitől. Az alkotás másik kiemelkedő alakítását Ray Liotta nyújtja, aki viszont egy hozzá közelebb álló zűrös, enyhén őrült, kiszámíthatatlan figurát hoz. Hangulat szempontjából is telitalálat a film, sztorija pedig szépen, türelmesen építkezik, ráadásul a kötelező “korrupt zsaru”-történetek kliséit is ügyesen szőtte bele egy sajátos szituációba.

Ez is érdekelhet:  The Green Knight

Szolid, erős atmoszférájú alkotás a Copland, amit a krimik kedvelőinek csak ajánlani tudok. 

Copland előzetes

Stáblista

  • Eredeti cím: Cop Land,
  • megjelenés éve: 1997,
  • műfaj: krimi, thriller, dráma,
  • írta és rendezte: James Mangold,
  • főszerepben: Sylvester Stallone, Ray Liotta, Harvey Keitel, Robert De Niro, Peter Berg, Annabella Sciorra, Robert Patrick, Michael Rapaport, Noah Emmerich,
  • zene: Howard Shore,
  • fényképezte: Eric Alan Edwards,
  • a film IMDB oldala.
copland

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .