Fertőzés

A Fertőzés amiatt jelentős film, mert évekkel a COVID-19 járvány kitörése előtt képes volt megjósolni egy világméretű pandémia lefolyásának fő vonalát és számos részletét.

Sztori

Egy teljesen ismeretlen, rendkívül magas halálozási rátával bíró betegség bukkan fel a világ számos pontján. Miközben a fertőzés megállíthatatlanul terjed és társadalmi katasztrófákat okoz, rengetegen dolgoznak a helyzet megoldásán.

Fertőzés rövid kritika

Az lehet, hogy a Fertőzés nem tökéletes, ám annál fontosabb alkotás. 

Míg a másik “nagy” járványfilm, az 1995-ös Vírus (Outbreak) története erősen hollywoodi irányt vett és a hatáskeltés céljából rengeteg tudományos tényezőt mellőzött, addig a Steven Soderbergh által rendezett Fertőzés egy realisztikusabb, hiteles helyzet felvázolására törekedett. Persze a filmes dráma nyilván jelen van benne, az idővel való versenyfutást, a szociopolitikai káoszt, a társadalmi pánik hatását és a saját zsebre dolgozó független szemétládák mentalitását tökéletesen ábrázolja a film – nagyon hasonlóan, ahogy az a COVID-19 világjárvány alatt megjelent. Az alkotás másik kiemelendő pozitívuma az, hogy kritikus tudományos tényezőket közérthető módon magyaráz el a nézőnek és remekül bemutatja azt is, ahogy egy halálos fertőzés hogyan terjed az ártatlan hétköznapi átlaghelyzetek során.

Azt is meg kell említeni, hogy a társadalmi oldalon milyen hihetetlen éleslátással és pontossággal ábrázolja a film az egészségügy szervezeti gerinc és azok dolgozóinak botlásaiból, hibáiból és a demagóg manipulációból nyerészkedő humanoid kullancsok tevékenységét – sajnos belőlük is rengeteg jelent meg a koronavírus járvány során. 

Ezekhez a pozitívumokhoz profi audiovizuális megoldások, remek vizuális történetmesélés, erőteljes színészi játék társulnak és kompakt játékidő társulnak.

Ugyanakkor fontos arról is beszélni, hogy azért a Fertőzés nem tökéletes. A realisztikus megközelítés, a tudományos tények pontos ábrázolása és a józan visszafogottság dicséretes, ugyanakkor a film túl sok karaktert mozgat és túlságosan gyors – túlságosan nagyok az ugrások, ami miatt számos esemény túlságosan vázlatszerűvé válik. Míg például Az Androméda-törzs néhány napra és néhány karakterre fókuszál, addig a Fertőzés egy komplett világjárvány eseményein rohan végig és rengeteg szemszöget be akar mutatni – döntéshozó, átlagember, frontvonalon dolgozó szakember, kutató, csaló és így tovább. Habár mindenkit érint az alkotás, nem tud elmélyedni, így a végeredmény egy kicsit száraz lehet. 

Fertőzés

Stáblista

  • Eredeti cím: Contagion,
  • megjelenés éve: 2011,
  • játékidő: 106 perc,
  • műfaj: dráma, thriller,
  • rendezte: Steven Soderbergh,
  • írta: Scott Z. Burns,
  • főszerepben: Laurence Fishburne, Matt Damon, Kate Winslet, Jude law, Jennifer Ehle, Marion Cotillard, Bryan Cranston, Elliott Gould, Anna Jacoby-Heron, Chin Han, Gwyneth Paltrow,
  • zene: Cliff Martinez,
  • fényképezte: Steven Soderbergh,
  • a film IMDB útja.
Ez is érdekelhet:  Midnight in the Switchgrass
fertőzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .