Halhatatlanok ajánló és előzetes (2004)

Bejegyzésünk témája a Halhatatlanok című 2004-es sci-fi, amelyet Enki Bilal készített a saját képregényei alapján.

Rövid kritika a filmhez

2096, New York: Hórusz fellázadt, ezért a többi isten halálra ítélte. Hét nap múlva hajtják végre az ítéletét, addig ellátogathat a Földre, teremtményei közé. A lázadó isten viszont nem adja fel ilyen könnyen. Tervének részét képezi egy ismeretlen múltú, furcsa nő és egy 30 évvel korábban elítélt forradalmár is.

A Halhatatlanok a mindfuck kategória egyik jeles képviselője: Enki Bilal folyamatosan adagolta benne a furcsa helyzeteket és a félinformációkat, aminek köszönhetően a film után elég sok megválaszolatlan kérdés maradhat a nézőben.

Látvány

A film furcsaságát tovább erősíti a retrofuturisztikus design és a sajátos, gyakran szürreális látványvilág is. Ez a jövőbeli New York nem egy pozitív hely: teli van rejtélyekkel, mutánsokkal, idegenekkel és pusztulással. Érdekes látványvilágát a kétezres évek egyik kísérleti irányzatának köszönheti, amelynek keretében minimális mennyiségű díszlettel, viszont annál több zöld háttérrel és CGI-jal dolgoztak a készítők. A Halhatatlanok sajátossága, hogy a karakterek jelentős részét is számítógéppel valósították meg. Technikai szinten felemás képet mutat a film:

a full CGI alapú részek jól néznek ki (pl. városképek),
az élőszereplős, CGI háttér előtt forgatott részek… nos, azok sosem néznek ki jól,
az élőszereplőkkel és CGI karakterekkel forgatott részek pedig különösen furcsa hatást keltenek a korabeli technikai limitációk miatt.

Az összkép felemás ugyan, de legalább nagyon eredeti. Apró érdekesség, hogy a motion capture részen a Quantic Dream nevű fejlesztőcég dolgozott, akiknek az Omikron, a Fahrenheit, a Heavy Rain, a Beyond Two Souls és Detroit: Become Human című játékokat is köszönhetjük.

…sztori és karakterek?

Az egyedi látványvilág viszont elég keveset ér egy jó történet és érdekes karakterek nélkül.

Ezen a téren is felemás a helyzet.

A történet rendben van, Bilal sokat bíz a nézőre, kellően érdekes lett a végeredmény. A karakterek viszont sokszor érződtek túl ridegnek és merevnek, ami részben a színészi játéknak, részben a rendezésnek tudható be. Kretschmann egy kicsit kevés teret kapott, Harding utószinkronja pedig nem feltétlenül működött a legjobban.