Jurassic World: Világuralom – rohangászás dínók elől, sokadik felvonás.
Sztori
A dinoszauruszok kiszabadultak és világszerte elterjedtek – a helyzettel pedig az emberiség nehezen birkózik meg. Claire (Bryce Dallas Howard) és Owen (Chris Pratt) távol mindentől nevelgeti a lázadó szellemű, identitását kereső Maisie-t, miközben mindketten a dinoszauruszok és emberek közti egyensúly megteremtésén dolgoznak. Eközben Dr. Sattler (Laura Dern) furcsa sáskajárások után nyomoz, amelybe bevonja régi kollégáit is.
Jurassic World: Világuralom rövid kritika
A jó: a technikai színvonal decens, mint ahogy elvárható egy több százmillió dolláros költségvetésű látványfilmtől, a régi arcokat is jó volt látni, Isabella Sermon pedig egész ügyes. Ja, és a film végi biológiai egyensúlyt bemutató képsorok is megkapóak lettek.
A rossz: minden más.
Komolyan mondom, a hollywoodi filmipar összes producerét, ügynökét, de legfőképpen íróját, rendezőjét és színészét ki kéne zavarni olyan rettenetes, szörnyűséges helyekre, ahol mi, hétköznapi emberek nyomorúságos életünket tengetjük, hogy ezek a csodálatos szakemberek, ezek a vizionáriusok is megismerkedjenek a valóság szörnyűségeivel.
Olyan elképesztően veszélyes helyekre gondolok, mint mondjuk egy hétköznapi utca, vagy egy hétköznapi mező, vagy egy hétköznapi erdő. Vagy egy tyúkudvar. Meg ilyenek.
Repetitív
Mert a Jurassic World: Világunalom cselekménye leginkább abból áll, hogy “hülyeségeket beszélünk, menekülünk valamilyen lény elől, megint hülyeségeket beszélünk, aztán menekülünk megint egy kicsit” – ezt több, mint két órán át, miközben fanservice-ként felbukkannak a régi arcok, klasszikus beállítások, vagy a korábbi jeleneteine kvázi másolatai. Csak ugye ez annyira nem működik, ha
- öt percenként történik valami olyan logikai marhaság, amitől ledobja az agyad az ékszíjat,
- a rohangászás feszültségét teljesen elveszi az, hogy tudod, úgyse halhat meg senki a főszereplők közül,
- minden ragadozó szabályszerű pontossággal vár néhány másodpercet, mielőtt bármiféle támadásba lendülne.
Oké, az első Jurassic Parkba is bele lehet állni logikailag, de Spielberg a mozivarázs megteremtésével úgy elkapta a nézőket, hogy az a film egy igazi klasszikussá tudott válni. A Jurassic World: Világuralom meg csak egy kötelező n+2-edik folytatás, egy igazi termék, amit stúdiófőnökök, anyagi döntéshozók, marketingesek, diverzitásbiztosok, tesztcsoportok és ki tudja még micsodák sorain vittek át. Bedob ugyan a film olyan ötleteket, hogy identitáskeresés klónként, a gazdasági egyensúly felborítása a fejlett technológiával való visszaéléssel, az illegális állatkereskedelem morális fertője vagy egy új biológiai helyzethez való alkalmazkodás lehetősége – de ezekkel semmit se kezd. A helyszíneket is variálja, de hiába a szép havas táj, a máltai Jason Bourne/James Bond/Mission Impossible stílusú zúzda, ugyanaz marad a séma.
Már maga a cím bukta: “Dominion”, a magyar változatban “Világuralom”: növekednek a tétek, még nagyobb zúzás, még nagyobb világmentés, még-még-MÉG. KÉT ÉS FÉL ÓRA MÉG. A felsorolt ötletek viszont magukban elbírtak volna egy-egy kisebb filmet – emberközeli megközelítéssel, olyan íróktól, akik láttak már például egy macskát egerészni vagy két átlagembert beszélgetni.
Egyedül bűnös élvezetként működött „jól” a film, mert a klisé- és utalás-tippelgetéssel jól elszórakoztam, illetve a drámán is könnyesre röhögtem magam; pont, mint a Moonfall esetében. Azonban Michael Crichton és Steven Spielberg öröksége többet érdemelne ennél.
Jurassic World: Világuralom előzetes
Stáblista
- Eredeti cím: Jurassic World: Dominion,
- megjelenés éve: 2022,
- játékidő: 146 perc,
- műfaj: akciófilm, sci-fi, dráma,
- rendezte: Colin Trevorrow,
- írta: Emily Carmichael, Colin Trevorrow, Derek Connolly,
- főszerepben: Chris Pratt, Bryce Dallas Howard, Laura Dern, Sam Neill, Jeff Goldblum, Isabella Sermon,
- zene: Michael Giacchino,
- fényképezte: John Schwartzmann,
- a film IMDB oldala.