Felkészültél egy kis időutazásra? B-kategóriás sci-fikből és fantasyból álló válogatásunkkkal visszarepítünk a kilencvenes évek idejébe.
Űrkalózok (Moon 44, 1990)
Felix Stone (Michael Paré) egy galaktikus méretű bányásztársaság nyomozója, aki inkognitóban érkezik a 44-es holdra. Feladata az, hogy a védelmi célokból kiképzésre kerülő rabok közé beépülve derítsen fényt a cég elleni szabotázsok hátterére.
Roland Emmerich és Dean Devlin első közös alkotása az a fajta olajos-mocskos-verejtékes-gőzpárás hangulatbomba, amiből manapság csak nagyon keveset találni az aktuális kínálatban. A bolygó felszínén játszódó látványelemei ugyan nem öregedtek túl jól és a sztori, illetve a színészi játék sem kiemelkedő, az utánozhatatlan, korra jellemző csodálatos atmoszféra-díszlet-operatőri munka kombináció, a kiváló magyar szinkron, illetve Jerry Goldsmith remek zenéje olyan erények, ami miatt az akciódúsabb űrscifik rajongóinak érdemes próbát tennie az alkotással. További szerepekben: Brian Thompson és Malcolm McDowell.
Digital Man (Digital Man, 1995)
Miután egy terroristacsoport megszerzi egy csomó atomrakéta indítókódját, egy kissé túlbuzgó tiszt a hadsereg új kísérleti fegyverét küldi rájuk, ami egy Digital Mannek nevezett humanoid robot. Persze semmi sem megy forgatókönyv szerint és a visszafelé tartó szállítórepülőgép lezuhan, a robot pedig önállósítja magát. Az adatok visszaszerzésével és a robot megállításával egy különleges katonákból álló csapatot bíznak meg.
A Digital Manben minden megvan, ami egy trashrajongó számára vonzó lehet:
- Pocsék színészi játék? Pipa.
- Hangulatosan gagyi kellékek? Hát persze.
- Klasszikus stílusú nem túl jó CGI effektek? Jóhogy van az is.
- Csóró helyszínek? Sivatag és random üzem…
- Ésszerűtlen forgatókönyv? TERMÉSZETESEN!
- A kilencvenes évek nosztalgikus bája? Abból van bőven!
Megtekintés csak saját felelősségre!
Főszerepben: Matthias Hues, Ken Olandt, Adam Baldwin.
Pusztító ököl (Fist of the North Star, 1995)
A film egy posztapokaliptikus jövőben játszódik, főszereplője pedig egy Kenshiro nevű magányos harcos (Gary Daniels). Az atomháború előtti múltban két harcművészeti iskola, az Északi Csillag és a Dél Keresztje tartotta fenn az egyensúlyt, azonban a Dél Keresztjének vezetője (Costas Mandylor) magához ragadta a hatalmat és elnyomó diktatúrát hozott létre. Nem állíthatja meg más, mint a sorsa elöl menekülő Kenshiro…
A Pusztító ököl is egy olcsókategóriás alkotás, viszont becsületére legyen mondva, hogy az Űrkalózok után ez bír a legerősebb atmoszférával a lista filmjeit tekintve. A díszletekből és a hangulatosra öregedett effektekből jól átjön a posztapolaptikus feeling, a rendezés stílusos és a zene sem rossz. A kategóriához mérten még a logikai buktatók és a színészi alakítások sem vészesek (azért a korrekt színvonalú magyar szinkron sokat segít ezen a téren).
És hogy mi a probléma az alkotással? Tony Randel rendező valamiért úgy gondolta, meg kell idéznie az alapanyagként szolgáló manga/anime féktelen brutalitását, ezért a harcokat megtoldotta néhány szemet égetően gagyi és gusztustalan effekttel, ami nem bizonyult túlságosan jó ötletnek. De nagyon nem.
Sebességcsapda (Velocity Trap, 1999)
Ray Stokes (Olivier Gruner) egy becsületes zsaru, aki egy bányászkolónián dolgozik az űr egy morálisan problémás szektorában. Miután egy korrupcióellenes megmozdulása miatt besározzák, kénytelen elvállalni egy pénzszállító hajó „védelmét”, amelynek utasai a féléves utazás alatt végig krioálomban lesznek… kivéve természetesen őt. Arról persze fogalma sincs, hogy egy rablóbanda a pénzszállító egy meteort indított útnak, amely segítségével el akarják rabolni a gigászi méretű zsákmányt.
A Sebességcsapda egy űrben játszódó, B-kategóriához mérten korrekt színvonalat hozó Die Hard klón. Olivier Gruner mondjuk nem a legkarakteresebb akciószínész, de Alicia Coppola legalább vonzó, a CGI a film korához és költségvetéséhez képest se nem rossz, se nem kevés, az olcsó díszletek meg a sterilségük ellenére adnak egy kis hangulatot. Tulajdonképpen olyan a cucc, mint egy kisköltségvetésű sorozat egyik hosszabb epizódja a kilencvenes évek elejéről.
Kérsz még egyet? Oké, tessék egy Robotharcosok kritika!
