King’s Man – A kezdetek

A King’s Man – A kezdetek egy előzményfilm, ami a Kingsman ügynökség létrejöttét mutatja be.

Sztori

A huszadik század elején egy kis csoport megpróbálja a lehetetlent: megállítani azt a titokzatos bűnözőzsenikből álló társaságot, aki az első világháborút kirobbantva milliók haláláért felelős, célja pedig lángba borítani és uralni a világot.

King’s Man – A kezdetek rövid kritika

A King’s Man – A kezdetek összkép szempontjából mindenféleképpen pozitív élmény volt számomra, ugyanakkor egy kicsit vegyes érzésekkel álltam fel utána a durva hangulati váltások miatt.

Szóval ez az előzményfilm nem volt létfontosságú a franchise számára, ugyanakkor egy biztos kézzel levezényelt akció-kalandfilm remek színészi játékkal, erős atmoszférával és korrekt akciójelenetekkel. Egyedül talán az időnként nagyon mű CGI-t tudnám felhozni negatívumként, de ezt sajnos már szinte az összes hollywoodi alkotásnál meg kell említenem. Ahogy azt is, hogy ez működött volna bruttó két órában is.

A hangulati váltások viszont furcsák voltak. A Kingsman-filmekre eddig is jellemző voltak a durva történeti húzások és a sötét humor, ez az előzményfilm viszont az itt-ott felbukkanó lökött humor, a teátrális főgonoszok és akciófilmes túlzások ellenére… tulajdonképpen szomorú. Mert bár a sztori középpontjában egy kissé karikaturisztikus fiktív összeesküvés áll, Vaughnnak esze ágában sem állt elbagatellizálni az első világháború végtelen kegyetlenségét és az általa okozott fájdalmat – emiatt furcsán kettősség jellemző az alkotásra. Mert néha egy cool, badass és poénkodó kalandfilm, néha pedig kijózanítóan durva és fájdalmas.

Vaughn azonban jó rendező és író, így a kettősség ellenére sem esik szét a film – és akkor még nem is beszéltem Ralph Fiennesról, aki csodálatos karizmájával viszi a hátán a filmet. Szerető apaként és tökös akcióhősként is remekel (persze az elismerés jár a dublőreinek és az akciójelenetek szakembereinek is, mert azért csak egy majd’ 60 éves színészről van szó). De a stáb általánosságban véve jól teljesít. Gemma Arterton és Djimon Hounsou hihetetlenül megnyerő, Harris Dickinson kiváló a naiv, de rátermett ifjú szerepében (a forgatókönyv pedig ügyesen kerüli el, hogy Gary Stut csináljon belőle), de igazából mindenki jó munkát végzett.

Összkép

Tökéletes film a King’s Man – A kezdetek? Egyáltalán nem. Kellett a franchise-nak? Nem feltétlenül. Érdemes megnézni? Hibái ellenére rengeteg pozitívuma van és őszintén szólva, Ralph Fiennes önmagában elviszi a hátán az egészet. Tizes skálán mondjuk egy hetest adnék neki, ha érted, mire gondolok.

King’s Man – A kezdetek előzetes

Stáblista

  • Eredeti cím: The King’s Man,
  • műfaj: akciófilm, kalandfilm, thriller,
  • megjelenés éve: 2021,
  • játékidő: 131 perc,
  • rendezte: Matthew Vaughn,
  • írta: Matthew Vaughn, Karl Gajdusek, Mark Millar, Dave Gibbons,
  • főszerepben: Ralph Fiennes, Harris Dickinson, Gemma Arterton, Djimon Hounsou, Rhys Ifans, Charles Dance, Daniel Brühl, Tom Hollander,
  • fényképezte: Ben Davis,
  • zene: Dominic Lewis, Matthew Margeson,
  • a film IMDB oldala.
Ez is érdekelhet:  De megint miért kell a nézőt büntetni? - Ilyen volt a Batman Superman ellen
the king's man - a kezdetek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .