Liam Neeson badass alakításai az Elrabolva vonalon

Szóval az utóbbi „néhány” évben Liam Neeson több akciófilmben játszott főszerepet, mint némelyik baltaarcú karakterszínész a nyolcvanas-kilencvenes években. Ennek okán összegyűjtöttem az összes „Taken”-jellegű filmjét egy listába.

Seraphim Falls – A múlt Jószökevénye (2006)

Rögtön egy kakukktojással kezdeném, mert ez egy 19. században játszódó revizionista western és nem „csak” krimi / thriller elemekkel kevert akciófilm. Ettől függetlenül Neeson itt is egy jól képzett katonát játszik, aki a családja haláláért felelős tisztet próbálja levadászni.

Elrabolva (2008)

Az örök klasszikus, amivel Neeson bevéste magát az akciófilmes nagymenők örökös névsorába. Faék egyszerűségű, pörgős, szórakoztató akciófilm egy ikonikus badass momentummal és egy leírhatatlanul súlyos karizmájú főhőssel.

A szupercsapat (2010)

A nyolcvans évekbeli klasszikus akciósorozat agyament remake-je, ami ugyan nem váltotta be a kellő reményeket, mégis pokolian szórakoztató darab. Még egy kakukktojás, mert Neeson itt egy nem egy (kiégett) magányos farkas, hanem egy csapat kompetens vezetője és a költségvetés is blockbuster vonalú volt, de ettől akciófilmnek akciófilm. Sok-sok szórakoztató marhulás és könnyed egysoros, illetve egy kiváló szinkron egy habkönnyű csomagban.

A fehér pokol (2011)

Az utolsó kakukktojás, ígérem. Igazából inkább túlélőthriller, mint akciófilm, de Neeson karakterének drámai háttere itt is megvan, ráadásul profi vadászt játszik. A Seraphim Fallshoz hasonlóan ez is „több”, mint egy „sima” akciófilm, ráadásul még az Ink egyik csodás zenéje is szerepel benne.

Az ismeretlen férfi (2011)

A Liam Neeson – Jaume Collet-Serra páros első kollaborációja. Kellemes hangulatú akcióthriller egy egész jó kis csavaros sztorival, jó alakításokkal, ami milliószor jobban viszi tovább az Elrabolva filmek vonalát, mint a szutyok Elrabolva folytatások.

Elrabolva 2. (2012)

Ironikus, hogy míg Neeson Jaume Collet-Serrával vagy random filmkészítőkkel tök jól tovább tudta vinni az Elrabolva filmek mentalitását, addig sem a konkrét Elrabolva folytatások, sem az első rendezőjének később készített hasonló alkotásai sem tudták megközelíteni annak színvonalát. Az Elrabolva 2. már jópár sebtől vérzett: logikai baromságai elég feltűnőek voltak, stílusosságából veszített, ráadásul az akciójelenetek színvonala sem közelítette meg az elődét.

Ez is érdekelhet:  Battle Royale (2000) ajánló és előzetes

Elrabolva 3. (2014)

Gagyi.

Non-Stop (2014)

…és akkor a béna Elrabolva 3.-mal egy évben jelent meg a Non-Stop, amiben Neeson ezúttal egy alkoholista légimarsallt alakított, akinek egy rejtélyt kellett megoldania egy repülőn. Collet-Serra remekül építette fel a film első részét, a film sokat profitált a zárt tér adta klausztrofób hangulatból. A végére kicsit elkezdett csikorogni a gépezet, de még így is egy korrekt, szerethető alkotás lett belőle.

Sírok között (2014)

A Sírok között egy fantasztikus hangulatú, emberközeli jellegű krimi. Neeson jelenléte egyszerre volt áldás és átok is: az isten is erre a főszerepre teremtette, jó munkát is végzett, ugyanakkor csak motoszkált a nézőben, hogy ez talán egy keményebb akciófilm lesz. Nos, igazából nem lett az, mert ez egy krimi/thriller, viszont a drámai háttér, a visszafogott szociális távolságtartás és a profizmus itt is megvolt Neeson karakterében.

Éjszakai hajsza (2015)

Neeson – Collet-Serra #3. Neeson ezúttal egy kisstílű bűnözőt játszik, akinek segítenie kell elhidegült fián, aki bajba került. Kiégettség és profizmus itt is megvan, bár Neeson itt alapjában véve egy negatív karaktert játszik, aki kivételesen valami jót cselekszik életében és nem a szokásos antihőst. A megszokott színvonalhoz méltó korrekt film, jó atmoszférával és színészi alakításokkal, bár nem a legeredetibb darab.

The Commuter – Nincs kiszállás (2018)

Neeson – Collet-Serra #3. Kicsit a Non-Stophoz hasonló felütéssel indul a film a zárt helyszín és a rejtély miatt. Maga a rejtély felgöngyölítése, a nyomozás izgalmas és érdekes volt, viszont a film egy kicsit arányt veszít a (béna) CGI-használatnál és az akciózás méreténél, ez pedig egy kicsit rontja az összképet. Ettől viszont még mindig egy tisztes iparosmunka az összeszokott párostól.

Becsületes tolvaj (2020)

Neeson jó útra térni kívánó tolvaj, akit korrupt rendőrök vesznek üldözőbe, emiatt pedig baja esik barátnőjének. A rendőrök ezután bajban vannak. Szintén tisztes iparosmunka, ezúttal Mark Williams rendezőtől.

Ez is érdekelhet:  Robotharcosok – Robo Warriors (1996) kritika

The Marksman (2020)

Egy volt tengerészgyalogosnak el kell juttatni egy mexikói kisfiút egy biztonságos helyre, miközben kartelltagok üldözik őket. Hangulatos, kisszerű film kevés eredetiséggel és lassabb tempóval, amely már érzékelteti Neeson korát is.

Liam Neeson

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .