B-film létére egy meglehetősen ambiciózus darab a One Shot, hiszen úgy szerkesztették meg, mintha egyetlen hosszú jelenet lenne. Nem tökéletes alkotás, de a kategóriához képest decens a színvonala.
Sztori
Az USA egy isten háta mögötti szigeten egy titkos börtönt tart fenn, ahol terroristákat tartanak fogva főként “kihallgatás” céljából. Egy négytagú SEAL-különítményt és egy analitikust küldenek a szigetre abból a célból, hogy elszállítsanak onnan egy rabot. Megérkezésük után azonban nem sokkal megtámadják és lerohanják a létesítményt, a katonáknak pedig hatalmas túlerővel szembesülnek.
One Shot rövid kritika
A One Shot egy szokatlan darab.
Mert oké, B-kategóriás akciófilm. Látszik rajta a szűkösebb költségvetés és a forgatókönyv is faék egyszerűségű, illetve sablonos, mind karakterek, sztori és párbeszédek terén is. Az viszont meglepő, hogy megpróbálták az egészet egy 1917-hez hasonló “single take”-ként, azaz egy folyamatos jelenetként megvalósítani, ráadásul még jelentősen meg is pakolták az egészet akcióval. Az meg még meglepőbb, hogy a végeredmény egész jól sikerült a maga kategóriájában.
A film javarészt egy Scott Adkins one-man show, a lehető legjobb értelemben véve. A brit színész-harcművésznek drámai szempontból most könnyebb dolga volt, fizikailag viszont nagyon oda kellett tennie magát: a film jelentős részében ugyanis karakterének kvázi egyszemélyes hadseregként kell végigdarálnia magát a jelentős számbeli fölényben lévő ellenfeleken. Közben pedig felhasznál bármit, amit csak tud: AR-t és AK-t, Glockot, kést és a harcművészeti tudását is. Mindezt taktikus érzetet keltő koreográfiával, a tőle megszokott precizitással és karizmával oldja meg, ráadásul az őt követő kamera is jó helyen van általában.
Aki bírja az ilyen kisebb költségvetésű filmeket, amelyek decens színvonalú, emberközelibb stílusú akciójelenetekkel dolgoznak, az valószínűleg ezt a darabot is szeretni fogja.
Aki viszont karaktereket vagy történetet vár, az egy kicsit csalódni fog, mert azokból bizony kevés van a filmben. A karakterábrázolás minimális, a jófiúk és a rosszfiúk is végzik a dolgukat; tulajdonképpen csak egy karakter kap egy kis mélységet. Így értelemszerűen nem ezzel a filmmel fognak drámai kategóriában díjakat kaszálni a színészek, de mindenki korrekt módon teljesítette a rá kiszabott feladatot. A sztori is egyszerű, egész jól működik, bár nyilván itt-ott bele lehet kötni logikailag. A technikai színvonal oké, a CGI-t nagyon nem erőltették, a single take stílus korrekt implementálásáért és a hosszú, remek koreográfiájú akciójelenetekért jár a pacsi. A tempó egyébként rendben volt: a felvezetés nagyon hangulatos, akcióból pedig pont elég volt, mert két csörte között azért megállt szusszanni egyet a film.
Szóval jó lett.
One Shot előzetes
One Shot stáblista
- Megjelenés éve: 2021,
- műfaj: akciófilm,
- játékidő: 96 perc,
- írta: James Nunn, Jamie Russell,
- rendező: James Nunn,
- főszerepben: Scott Adkins, Ashley Greene, Jess Liaudin, Waleed Elgadi, Ryan Phillippe, Terence Maynard,
- fényképezte: Jonathan Iles,
- vágó: Liviu Jipescu,
- zene: Austin Wintory,
- a film IMDB oldala.