Kenyeret és robotcsörtét! – Robot Jox kritika (1989)

A harmadik világháborút követően a világ megváltozott. A hidegháború ugyan tovább folytatódott, azonban a területi igények kérdését hatalmas csaták és tömeges mészárlások helyett a konfliktusban álló felek egy-egy bajnoka dönti el. Ők hatalmas robotok pilótáiként harcolnak egymás ellen. A szovjet ász, Alexander (Paul Koslo) sorra nyeri a párbajokat, kíméletlenül végezve ellenfeleivel. Következő ellenfele Achilles (Gary Graham), aki szerződése utolsó meccsénél tart és másra sem vágyik, csak a visszavonulásra.

A Robot Jox története

A Robot Jox a forgatás kezdete óta meglehetősen érdekes utat járt be. Producere a B-filmes körökben nagy névnek számító Charles Band (Trancers és Puppet Master-széria), rendezője és történetírója Stuart Gordon (Re-Animator, Fortress) volt, forgatókönyvét pedig Joe Haldeman írta. A forgatás során Gordon és Haldeman között rendkívül komoly konfliktushelyzet alakult ki, mivel a scifi-író Haldeman egy komoly hangvételű háborús drámát akart létrehozni, Gordon pedig egy könnyedebb, szórakoztató akciófilmet.

Ráaásul a Robot Jox forgatása idején Band produkciós cége, az Empire Pictures már komoly pénzügyi problémákkal küzdött, majd a film elkészülte után csődbe is jutott. Így a bemutatóra túl hosszú időt kellett várni és az 1990-es premierkor a történet fő hidegháborús motívuma már idejét múltnak számított. Ez a tényező és a minimális marketingkampány miatt a film a költségvetésének csupán töredékét hozta vissza. Azonban a kétezres évek első évtizedének végére egyre több robotcsörte jelent meg a látványfilmekben, így a közönség végül felfedezte ezt az alkotást.

Milyen a film?

A korábban említett furcsa kettősség végig jelen van a filmben és bizonyos pontokon zavaróvá is válik. Gordon a komolyanvehetetlen alapszituációból indult ki és erősen rikító színeket használt a díszleteknél. Hétköznapi humort alkalmazott a jelenetekben és a túljátszás irányába igazította a színészeit. A Haldeman által felvetett komoly témákat csupán vázlatosan és elnagyoltan ábrázolta a filmben. Az elvakult agresszió, a félelem, a mesterségesen kitenyésztett katonák egydimenziós gondolkodásmódja, illetve az újrarendeződött posztapoliptikus társadalom és a hidegháborús hangulat leginkább egy Gunhed-jellegű atmoszférával tudott volna érvényesülni. A rendező által megálmodott komolytalan hangulat inkább egy Power Rangers-jellegű alkotáshoz illett volna, mivel így egy végzetes tömegbaleset után jajgató sérültek és a véres, megégett halottak látványa, illetve a befejezés is jelentősen kilóg a filmből.

Ez is érdekelhet:  Batman vs. Teenage Mutant Ninja Turtles (2019) ajánló és előzetes

Finálé

Habár az utolsó párharc végkimenetelét nem szeretném elárulni, volt egy érdekes motívum, ami alapján szerintem Haldeman eredeti elképzeléséből maradandó alkotás is születhetett volna.

A főszereplő és ellenfele, miután megsemmisítik egymás robotjait, szemtől szemben folytatják a harcot. Először előkerülnek a roncsokból származó a vascsövek, majd Alexander felvesz egy szikladarabot. Ezzel az apró részlettel szerintem Einstein következő híres idézetére utalhatott az író: „Azt nem tudom, hogy a Harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel.” Tényleg csak egy apróságról van szó, viszont mivel a történet a harmadik világháború után játszódik, nehezen hiszem el, hogy ez nem egy komoly és szándékos utalás volt.

Látvány

Látvány szempontjából a film kora ellenére meglehetősen élvezhető, a készítők remekül használták fel a stop-motion technikát, illetve a makettel is kiváló munkát végeztek. Habár a mai filmekben használt modern számítógépes grafika a megfelelően megrendezett jelenetekben fantasztikus hatást tud kiváltani, sajnos egyre gyakrabban érzek egyfajta „súlytalanságot” és sterilséget a modern alkotásokban (Transformers 2-4, Terminator: Genisys). A Robot Jox esetében viszont ilyesmire nem lehet panasza a nézőnek, hiszen a film praktikus effektjei remekül sikerültek.

A színészekre jellemző volt egyfajta túljátszás, amely korrekt módon sikerült magyar szinkronnal együtt a Gordon által elképzelt komolytalan hangulatot erősítette. Karaktereik meglehetősen egysíkúak voltak, habár a főszereplő Achilles vívódásában, halálfélelmében és a visszonulás utáni vágyában bőven lett volna potenciál.

A filmet alapjában véve azoknak ajánlanám, akik szeretik a nyolcvanas/kilencvenes évekre jellemző B-filmeket, illetve a robotokkal/mechákkal foglalkozó alkotásokat és megbocsátóak tudnak lenni a kissé komolytalanra sikerült díszletekkel és jelmezekkel szemben.

A film adatai:

Eredeti cím: Robot Jox
Hossz: 85 perc
Bemutató éve: 1989

Rendező: Stuart Gordon
Író: Stuart Gordon, Joe Haldeman
Szereplők: Gary Graham (Star Trek: Enterprise), Anne-Marie Johnson (JAG – Becsületbeli ügyek), Paul Koslo (Száguldás a semmibe)
Fényképezte: Mac Ahlberg
Zene: Frédéric Talgorn
Producerek: Albert Band, Charles Band, Frank Hildebrand
Ez is érdekelhet:  Az animációs Godzilla-trilógia

robot jox kritika 1989 - Kenyeret és robotcsörtét! - Robot Jox kritika (1989)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .