Robotharcosok – Robo Warriors (1996) kritika

Már megint ezek a bűnös élvezetek. Mégis ki tudna ellenállni egy nosztalgikus B-filmnek a kilencvenes évek közepéről, amelyben hatalmas robotok esnek egymásnak?

Robotharcosok kritika (1996)

2036: a Föld a nagyhatalmú idegenek, a temidoxok diktatórikus irányítása alatt áll. A Csillagközi Szövetség szabályai szerint az emberek csak akkor nyerhetik el szabadságukat, ha egy hatalmas robotokkal vívott párbajban szabályszerű győzelmet aratnak, azonban az utolsó földi óriásgépezet egy dzsungel mélyén fekszik és helyzetét csak az eltűnt harcos, Ray Gibson (James Remar) ismeri. Egy napon a nyughatatlan tinédzser, Zach (Kyle Howard) a kiégett és hitehagyott hős keresésére indul…

A Robo Warriors bizonyos piacokon Robot Jox 3 címen futott. A két Robot Jox 2-höz hasonlóan ennek az alkotásnak sem kapcsolódik a története az 1989-es alkotáshoz, azokkal ellentétben viszont ez a film szintén az óriásrobot-párbaj alapkoncepciójára épít.

Az átlagos B-kategóriás filmekhez hasonlóan a Robotharcosok forgatókönyvétől sem kell túl sokat várni. A történet két alapvető klisére épít: az idegenek általi elnyomó megszállás elleni küzdelemre és az életunt, reményvesztett harcos lelkierejének visszatérésére. Az akciójelenetek közti időt a történet fő mozgatórugóját jelentő remek mérnöki képességekkel rendelkező tinédzser, annak aggódó édesanyja és a kezdetben önmagában kételkedő hős drámai jelenetei töltik fel, továbbá jelen van még a kötelező mentor-karakter is, aki jelen esetben a fiú nagyapja. Szerencsére ezek a drámai jelenetek nem tolakodóak és a színészek is teljesen elviselhető színvonalon játszanak. A negatív oldalt, azaz a temidoxokat James Tolkan és James Lew, illetve egy hadseregnyi sisakos statiszta és kaszkadőr kelti életre meglehetősen egydimenziós módon. Az általános színészi színvonalon javít a kiváló magyar színművészekből álló szinkrongárda munkája is.

Hangulat és design terén a film hozza a kötelező kilencvenes évekbeli érzést, ami miatt személy szerint rendkívül hálás vagyok. Az akciójelenetek változatosak és elegendő időt töltenek ki: a kötelező robotharcok mellett akad némi lövöldözés és pusztakezes verekedés is. A koreográfia, az effektek és a rendezés teljesen korrekt szint ütött meg.

A robotharcoknál a korábbi Robot Jox címen futott alkotásokkal ellentétben nem stopmotionnel dolgoztak a készítők, hanem úgynevezett suitmationnel. Ez a technika eredetileg a japán kaiju (==óriásszörny) filmeknél terjedt el. A suitmation esetében a megjeleníteni kívánt lényeket jelmezekbe bújt színészek mozgatják, ahelyett, hogy bábokkal vagy minden egyes képkocka felvételénél átállított helyzetű makettekkel dolgoznának. Ezzel elkerülhető a stopmotionre jellemző szaggatottság és a modellek közötti fizikai kontaktus is erőteljesebben érződik, viszont a nehéz jelmezek mozgatása miatt a filmbéli behemótok néha egy kissé lomhának és esetlennek érződnek. Szerencsére a robotharcokra nincs panasz ennél a filmnél, egészen élvezhetően sikerültek, bár nem szabad egy 21. századi letisztult és realisztikus CGI látványvilágot várni.

Bevallom őszintén, nagyon élveztem ezt a filmet. Habár a sztoriban rendesen vannak lyukak és a drámai szál sem éppen vaskos, a költségvetéshez mérten kielégítő mennyiségű és minőségű akciójelenetet láthattam, ráadásul az egészet áthatotta egy általam szavakkal nem kifejezhető, de imádnivaló igazi kilencvenes évekbeli feeling.

A film adatai:

Eredeti cím: Robo Warriors [imdb link]
Hossz: 93 perc
Bemutató éve: 1996

Rendező:Ian Barry
Író:Michael Berlin
Szereplők:Jamer Remar (48 óra), Kyle Howard (Luxusdoki), James Tolkan (Vissza a jövőbe-trilógia)
Fényképezte:John Stokes
Zene:Richard Band
Producer:Loucas George, Cirio H. Santiago

 

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.