A Rogue egy 2020-ban megjelent háborús akciófilm, melynek főszereplője Megan Fox, rendezője és társírója pedig MJ Bassett.
Sztori
A zsoldosként dolgozó Sam (Megan Fox) és csapata egy afrikai hadúr fogságából ment ki három elrabolt lányt, akik közül egy a helyi kormányzó lánya. Menekülési lehetőségeiket azonban szabotálják, így a csapatnak várnia kell a segítségre. Helyzetüket ráadásul az is nehezíti, hogy a hadúr emberei mellett egy vérszomjas oroszlán is vadászik a csapat tagjaira…
Rövid kritika
MJ Bassett és lánya a Rogue-ba egyszerre három filmet akart belegyömöszölni:
- egy Feláldozhatók jellegű darálós, kemény akciófilmet,
- egy ökohorrort, amiben a természet visszavág
- és egy háborús drámát.
Amikor lövések dörögnek, akkor igazából él is a film: az akciójelenetek ugyan kicsit túl vannak vágva, az ellenfelek nagyon buták és a CGI is ronda, de legalább vannak jó szövegek, van dinamika, van energia. Ez főleg az első fél órában van jelen, illetve egy kicsit elő-előjön a filmvégi kötelező csörtében. A Rogue másik két része, az ökohorror és a dráma viszont nem jó. És a prekoncepcióid ellenére ehhez Megan Fox színészi játékának semmi köze.
A gond az, hogy előjön az ökohorror és a dráma; az egyiknél a hihetetlenül rosszul megvalósított CGI oroszlán nyírja ki a hangulatot, a másiknál meg a szájbarágós előadásmód ássa alá az üzenet súlyát. Az érezhető, hogy a két Bassett a forgatókönyv írásánál telis-tele volt jószándékkal és komoly dolgokról akartak szólni, viszont maga a megvalósítás sajnos nem sikerült kellően jól. Plusz még logikailag is hasra esett párszor a film.
A számítógép grafikával megvalósított oroszlánnal egyébként két probléma is volt. Az egyik nyilván maga az irtó béna megvalósítás volt, a másik pedig az, hogy a rendezés sokszor ki is emelte a megjelenését. Elképzelés szintjén nem lett volna baj, ha mondjuk a költségvetésből van 10-20 millió csak a ragadozó digitális megvalósítására… ám úgy érződött, hogy nem igazán volt.
A színészi játék egyébként nagyjából rendben volt, főleg a csapat tagjai és a köztük jelenlévő dinamika lett jól eltalálva. Megan Fox alakítása oké lett, fizikailag is ott volt, viszont karakterének hitelességét rendkívüli módon aláásta az irreálisan mű (és feltűnő) sminkje. Több évtizedes, konzervatív marhaság, amit el kéne végre felejteni.
Rogue ajánló
A Rogue jelentős film akart lenni súlyos üzenettel, viszont a béna CGI és a didaktikus drámázás rontott az összképen. Előbbit ügyesebb rendezői trükkök, utóbbit pedig a játékidő megvágása és a tempó felpörgetése tudta volna orvosolni.
Kár, mert az akció még rendben is lett volna, és még a kellő csapatdinamika, az oda-vissza szövegelés is el lett találva.
Rogue előzetes
Stáblista
- Kiadás éve: 2020,
- műfaj: akciófilm, horror, thriller,
- játékidő: 105 perc,
- írta: Isabel Bassett, MJ Bassett,
- rendezte: MJ Bassett,
- főszerepben: Megan Fox, Philip Winchester, Brandon Auret,
- fényképezte: Brendan Barnes,
- zene: Jack Halama, Scott Shields,
- a film IMDB oldala.