A Travis Knight által rendezett 2018-ben megjelent ŰrDongó / Bumblebee filmről a következő tudnivalókat szedtük össze.
ŰrDongó / Bumblebee kritika
Miután a Cybertron bolygón dúló háborút elveszítik, az autobotoknak menekülnie kell. Űrdongó a Földön köt ki és sérülten egy parkolóban reked, emlékek nélkül, amíg Charlie, a külön tinilány fel nem ébreszti. Hamarosan megérkeznek Űrdongó üldözői is, az Álcák, akik információ után kutatva szövetkeznek az emberekkel.
Mivel Michael Bay megalomán Transformers filmjei egyre kevesebbet hoztak a konyhára, ezért a stúdió vérfrissítést rendelt el. Az Űrdongó ennek az eredménye. A korábbiaknál sokkal kisebb költségvetésből készült, inkább karakter- és nem látványközpontú, ráadásul megvan benne az az emberközeliség, ami Bay filmjeiből már eléggé hiányzott a végefelé. A „kisebb filmet” taktika bejött: szerette a közönség és a kritika is.
A sztori középpontjában a kellően kidolgozott és szerethető Charlie, illetve a kellően kidolgozott és szerethető Űrdongó kapcsolata áll, amely a rendezésnek és Hailee Steinfeld játékának köszönhetően irtó jól működik. Vicces, bájos és végre érezzük azt is, hogy az eseményeknek van tétje.
A hangulat nagyon jó lett, a humor is helyén volt, látványból pedig pont annyi volt, amennyi kellett. Plusz pont jár John Cena miatt is, akit mindig jó látni, bár ő most nem kapott olyan sok időt a vásznon.
ŰrDongó / Bumblebee ajánló
A család minden tagjának ajánlom.
ŰrDongó / Bumblebee előzetes
ŰrDongó / Bumblebee zene
A zeneválasztás helyén volt, jól adta vissza a korszakot.
ŰrDongó / Bumblebee stáblista
- Rendező: Travis Knight
- Forgatókönyvíró: Christina Hodson
- Főszereplők: Hailee Steinfeld, Jorge Lendeborg Jr., John Cena