Az Utazók története szerint a teljesen automatizált Avalon űrhajó több mint ötezer embert szállít a Homestead II nevű bolygóra, ahol új kolóniát alapíthatnak. Az úticélja és a Föld közötti távolságot 120 év alatt teszi meg, ezért utasait öntudatlan állapotban, speciális altatásban tartva szállítja. A célba érkezést megelőzően négy hónappal kell felébredniük, azonban egy ismeretlen hiba miatt valaki kilencven évvel korábban tér magához…
Az Utazók története
Az Utazók meglehetősen érdekes utat járt be a megfilmesítéséig. A forgatókönyvét a Prometheus és a Doctor Strange társírója, Jon Spaihts még 2006 környékén írta, műve pedig fel is került a legjobb megfilmesítetlen szkriptek listájára 2007-ben. A jogokat eredetileg Weinsteinék produkciós cége vásárolta meg, hogy Reese Witherspoon és Keanu Reeves főszereplésével forgassák le a filmet, végül azonban a Sony vágott bele a projektbe majdnem tíz évvel később. A rendezői székbe a második angol nyelvű filmjét forgató Morten Tyldum ült, aki a Fejvadászokkal és a Kódjátszmával szerzett magának korábban hírnevet.
A közel kétórás sci-fi három részre tagolódik: az első szakasza egyfajta robinzonád, ahol a modern hajótörött luxuskörülmények között küzd a magánnyal, a második része egy komoly morális kérdést feszegető romantikus dráma, míg a harmadik harmad egy tipikus, a kelleténél némileg hatásvadászabb eszközökkel élő katasztrófathriller. A kissé kényelmes záró szakasz sajnos elsumákolja az előző kétharmadot leginkább izgalmassá tevő erkölcsi témát, azonban a szerethető főszereplő karakterek miatt még így sem lehet igazán haragudni a filmre. A fő romantikus töltet Jennifer Lawrence és Chris Pratt kisujjból kirázott, ám mégis így is átlag feletti szintet hozó színészi alakításának köszönhetően hatásos és átérezhető lesz a néző számára.
Technikai oldalon hibátlan az alkotás, ahogy ez várható is egy 110 millió dolláros költségvetésű darabnál. Morten Tyldum egyaránt biztos kézzel vezényelte le az emberközelibb és a látványosabb pillanatokat is, míg a díszlettervezők tökéletes munkát végeztek az Avalon hipermodern és letisztult, ám túlzottan is steril belső tereinek megvalósításakor. A film zenéjét szerző Thomas Newman ezúttal egy tisztességes iparosmunkát tett le az asztalra.
Az Utazók nem egy hard sci-fi, hanem sokkal inkább egy erőteljesen romantikus töltetű műfaji hibrid. Randifilmként jó választásnak bizonyulhat, főként Pratt és Lawrence szimpatikus párosa miatt.
https://www.youtube.com/watch?v=WYRJgX-O_z0
A film adatai
Eredeti cím: Passengers
Hossz: 116 perc
Bemutató dátuma: 2016. december 21.
Rendező: | Morten Tyldum |
Író: | Jon Spaihts |
Szereplők: | Chris Pratt (A Galaxis őrzői), Jennifer Lawrence (Az éhezők viadala-tetralógia), Laurence Fishburne (Mátrix-trilógia), Michael Sheen (Frost/Nixon) |
Fényképezte: | Rodrigo Prieto |
Zene: | Thomas Newman |
Producerek: | Neal H. Moritz, Stephen Hamel, Michael Maher, Ori Marmur |