Filmkritika blog

Barátság extrákkal (2011) ajánló és előzetes

Következő kritikánk tárgya a 2011-es Barátság extrákkal című film, amelyet Will Gluck rendezett, főszereplői pedig Mila Kunis és Justin Timberlake voltak.

Rövid kritika a filmről

Jamie (Mila Kunis) és Dylan (Justin Timberlake) is sokat szívott már a magánéletében, ezért nem akarnak komoly kapcsolat. Miután egy állás kapcsán találkoznak, összebarátkoznak, majd szexpartnerekké válnak. Kezdetben jól megy minden, látszólag jól megy az érzelmek mellőzése a kapcsolatukból, idővel viszont kaotikussá válik a helyzet.

Végre egy film, ahol a szex egy normális, teljesen hétköznapi dologként van ábrázolva. Semmi exploitatív marhaság, semmi elvont művészieskedés: az élet egy hasznos és élvezetes része. Ez már pluszpont volt számomra.

Az is pluszpont volt, hogy a standard romantikus-vígjáték formulához kiváló színészeket adtak, akik között remekül működött a kémia. Mila Kunis és Justin Timberlake jeleneteiben megvan a szükséges dinamika és természetesség, ami egy ilyen filmnél létfontosságú dolog. Na meg az is, hogy a forgatókönyv olyan karakterekkel dolgozzon, akikkel lehet szimpatizálni… és ez a tényező is rendben is volt. További pozitívum, hogy a mellékszereplők között két színész is volt, aki lazán el tudta lopni a showt: Woody Harrelson egy harsány poénmozdonyként dominált, Richard Jenkins alakítása pedig mélységet adott a drámai vonalnak.

Persze minden mainstream vígjátéknál beszélhetünk klisékről: itt nem is igazán az eredetiség, hanem a báj és humor megléte a fontos. A Barátság extrákkal éppen ezért emelkedik ki az átlagból: humora kellemes és szórakoztató, plusz az egész alkotást átjárja a még szerethető fajta romantikus giccs is.

Barátság extrákkal ajánló

Romantikus vígjáték, ami standard is, meg nem is: ha leülsz elé, tudod, mi lesz a vége, viszont az addig tartó utat feldobja a remek színészi játék és a szórakoztató humor.

Barátság extrákkal előzetes

Filmzene

Letisztult, tökéletesen passzoló zenék néhány kellemes klasszikussal. A teljes lista itt található.

Stáblista

  • Rendező: Will Gluck
  • Forgatókönyvíró: Keith Merryman, David A. Newman, Will Gluck
  • Főszereplők: Mila Kunis, Justin Timberlake, Patricia Clarkson, Woody Harrelson, Richard Jenkins
Doz

Share
Published by
Doz

Recent Posts

Kuffs, a zűrös zsaru

Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…

3 hónap ago

The Bricklayer

A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)

3 hónap ago

Bérgyilkos klub

A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…

3 hónap ago

A méhész

Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…

3 hónap ago

One More Shot: Ostromállapot

A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…

3 hónap ago

A „Csendes lány” filmkritika: a kötődés nehézségeit örökítette meg

A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…

12 hónap ago