A mai német ábécé az összetett, illetve umlautos betűk nélkül összesen 26 betűből áll. Kiejtése meglehetősen könnyű, mivel a német és a magyar ábécé sok tekintetben hasonlít. Ami, azonban eltérő, hogy a magyar ábécé nem tartalmazza az „ä” és „ß” betűket, valamint a német ábécéből hiányoznak a kettős mássalhangzók.
Okosodj!
Így nézz online Tv műsorokat
A világháló örökre megváltoztatta életünket, beleértve a tartalomfogyasztás módját is. A neten elérhető számtalan különféle szolgáltatásnak köszönhetően ma már a televíziózásnak is komoly vetélytársa, amiről néhány éve még nem gondoltuk, hogy megtörténik. Számos Tv műsor, film, magazin, sőt sportesemény és tévéműsor is megtekinthető az Interneten egyszerűen és sokszor ingyenesen!
The Next Black
A The Next Black című 2014-es dokumentumfilm azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi lehet a divat és textilipar következő nagy innovációja.
4 dolog, amit gitár akkordok tanulása során mindenképpen tudnod kell kezdőként
Könnyen rájöhetsz, hogy a gitár akkordok ismerete nélkül, nem igazán lehet boldogulni. Szó lesz most a lefogásokról, melyek egyszerű akkordokat és dalokat mutatnak majd meg, ezeket akár azonnal le is lehet játszani, kezdő gitártudással is.
Fafajták amelyekkel minden nap találkozunk
A környezetünkben található fafajtákat könnyedén felismerjük, de mi a helyzet azokkal a faanyagokkal, amelyekről csak hallomásból tudunk? Ez az oldal azért jött létre, hogy rendszerezzük ezeket a fafajtákat.
Hogyan tanuld meg az angol abc betűit egyszerűen?
Az angol abc mai formája 26 betűt tartalmaz. Ezek megtanulása sokkal egyszerűbb mint sokan gondolják, legyen szó gyerekről vagy felnőttről egyaránt. Angol ABC gyerekeknek A gyerekek számára rengeteg játékos lehetőséget találunk. A legjobban bevált trükk Az ABC song, amely egy fülbemászó dallam segítségével tanítja meg a gyerekekenek a betűket. Hallgasd …
Continue reading „Hogyan tanuld meg az angol abc betűit egyszerűen?”
Mi áll a klímaváltozás hátterében?
Az emberi tevékenység évezredek óta rombolja bolygónk bioszféráját. A fajok túlvadászata, vagy életterük elpusztítása, az ipari és mezőgazdasági termelés, vagy a féktelen szemetelés veszélyes következményekkel jár majd a mi generációink, és az elkövetkezők számára. Témánk a klímaváltozás.
Hogyan használd a klímát, mire ügyelj?
A klíma hasznos eszköz, hiszen kényelmesebbé teszi életünket, vagy akár egészségügyi problémáink is elviselhetőbbek lesznek általa. Viszont sajnos sokan rosszul használják a készüléküket; ezzel kapcsolatban szólunk most néhány szót.
Mire való a rétegelt lemez?
Miért is szerepel egy rétegelt lemezről szóló írás egy elsősorban szórakoztatással foglalkozó weboldalon? Mivel könnyen megmunkálható bútoralapanyagról beszélünk, ezért kézenfekvő volt, hogy a barkácsolás szerelmeseinek mutassunk egy eszközt arra, hogy akár házilag is elkészíthessék a moziélményt segítő bútorzatukat. A rétegelt lemez felhasználási területei Rétegelt lemezek elsősorban alacsony áruk és rugalmasságuk …
Gráfelmélet kedvcsináló kezdőknek
A gráfelmélet a matematika egyik legizgalmasabb és talán a legegyszerűbben megérthető területe. Gyakorlati alkalmazása azonban nagy bonyolultságú rendszerek megértését képes segíteni. A cikk célja hogy a területtel most ismerkedők egy kis inspirációt kapjanak. A gráfelmélet története napjainkig A gráfelmélet a svájci Euler nevéhez kapcsolódik, és egészen 1736-ig nyúlik vissza a …