A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat is tartja.
Scott Adkins
Scott Adkins 1976. június 17-én látta meg a világot az angliai Sutton Coldfieldben, Scott Edward Adkins néven. Gyermekkorában imádott harcművészeti és akciófilmeket nézni, tizenéves kora pedig már a taekwondoról, illetve a kickboxról szólt: 16 évesen már hivatalos kickbox oktató volt, 19 évesen pedig megszerezte a fekete övet. A Scott Adkins filmek jellemzően ki is használják tehetségét.
Jártas még a ninjutsuban, jiutitsuban, karatéban, wushuban, muay thaiban, capoeirában, illetve gimnasztikában. Felesége és egy gyermeke van.
Színészi karrierje a Távol-Keleten kezdődött, majd kisebb tévés és filmes szerepekkel folytatódott nyugaton. A közönség szeretét a 2006-os Vitathatatlan 2-ben nyújtott alakításával vívta ki, amelyben az antagonista Boyka karakterét keltette életre. Azóta még kétszer bújt a kultikussá vált figura bőrébe: 2010-ben és 2016-ban (Vitathatlan 3 és Vitathatlan 4: Piszkos játszma).
Szerepeit két fő csoportra lehet osztani: kisebb mellékszerepek A-kategóriás darabokban, illetve főszerepek középvonalas B-kategóriás akciófilmekben. A legtöbb filmjében kitűnik példátlan fizikai helytállásával és látványos mozdulataival, B-kategóriás főszerepeiben pedig sokat profitál karizmájából. Feltűnt a Bourne-ultimátumban, A feláldozhatók 2-ben és a Doctor Strange-ben is, illetve főszereplője volt a 2009-es Ninjának, illetve folytatásának, a Ninja 2. – A harcos bosszújának.
Rendkívül aktív színész, csak a 2016-ban bemutatott Scott Adkins filmek száma 8. Az utóbbi időben Jesse V. Johnsonnal működik közre, eredményes munkakapcsolatuknak köszönhető a 2017-es Savage Dog és a 2018-as képregényadaptáció, az Accident Man. További két filmet forgatott a rendezővel 2018-ban: a The Debt Collector, magyar címén Virítsd a lóvét! című krimi-drámát, illetve a távol-keleti sztárokat felvonultató, faltól-falig tartó akciót ígérő Triple Threatet is. (Keletiek: Tony Jaa, Iko Uwais és Tiger Chen, nyugatiak: Adkins és Michael J. White.)
2019-ben jelent meg az Avengement című közös alkotásuk, ami pozitív kritikai fogadtatásban részesült.
Scott Adkins nevét gyakran elírják (pl. Scott Adins)
A 2019 végén bemutatásra kerülő Yip Man 4 című filmben Donnie Yen ellenfele lesz. 2020-ban a Virítsd a lóvét! folytatásában szerepel majd, újra Louis Mandylor lesz a társa.
A következő Scott Adkins filmek leírásait találhatod meg itt:
Section 8
Értem én, hogy B-kategória, de ha a színészeid között ott van egy Ryan Kwanten, egy Scott Adkins, egy Dolph Lundgren, egy Dermot Mulroney, egy Mickey Rourke és egy Robert LaSardo, akkor talán illene legalább valami nézhetőt letenni az asztalra (plusz Justin Furstenfeld…?). Christian Sesma rendező nem tudta teljesíteni a feladatot, …
Nappali műszak
Limonádénak limonádé a Nappali műszak, de annak viszont igen jó.
Fekete Maszk 2.
Hiába a legendás Hark Tsui rendező, hiába a Mátrix akciókoreográfusa, a Fekete Maszk 2. egy borzasztó film. Még szerencse, hogy annak viszont jó, mert az bűnös élvezet faktora elég magas.
Herkules legendája
2014-ben két Herkules filmet is kaptunk, amelyek közül a Herkules legendája garantáltan a rosszabb.
One Shot
B-film létére egy meglehetősen ambiciózus darab a One Shot, hiszen úgy szerkesztették meg, mintha egyetlen hosszú jelenet lenne. Nem tökéletes alkotás, de a kategóriához képest decens a színvonala.
Castle Falls
Dolph Lundgren hosszú idő után újra akciófilmet rendezett, társfőszereplője a pedig ezúttal Scott Adkins volt a Castle Falls című filmben.
Vitathatatlan 4. – Piszkos játszma
A Vitathatatlan 4. – Piszkos játszma a “Boyka-trilógia” záró filmje.
Vitathatatlan 3.
A Vitathatatlan 3. főszereplője ezúttal a második rész rosszfiúja, a Scott Adkins által alakított Boyka.
Bérgyilkosok viadala (The Tournament) (2009) ajánló és előzetes
A Bérgyilkosok viadala egy jobban sikerült, faék egyszerűségű B-film.