A Dead Reckoning egy semmilyen, rosszul sikerült film, ami drámának nem elég mély, thrillernek pedig nem elég izgalmas.
Scott Adkins
Scott Adkins 1976. június 17-én látta meg a világot az angliai Sutton Coldfieldben, Scott Edward Adkins néven. Gyermekkorában imádott harcművészeti és akciófilmeket nézni, tizenéves kora pedig már a taekwondoról, illetve a kickboxról szólt: 16 évesen már hivatalos kickbox oktató volt, 19 évesen pedig megszerezte a fekete övet. A Scott Adkins filmek jellemzően ki is használják tehetségét.
Jártas még a ninjutsuban, jiutitsuban, karatéban, wushuban, muay thaiban, capoeirában, illetve gimnasztikában. Felesége és egy gyermeke van.
Színészi karrierje a Távol-Keleten kezdődött, majd kisebb tévés és filmes szerepekkel folytatódott nyugaton. A közönség szeretét a 2006-os Vitathatatlan 2-ben nyújtott alakításával vívta ki, amelyben az antagonista Boyka karakterét keltette életre. Azóta még kétszer bújt a kultikussá vált figura bőrébe: 2010-ben és 2016-ban (Vitathatlan 3 és Vitathatlan 4: Piszkos játszma).
Szerepeit két fő csoportra lehet osztani: kisebb mellékszerepek A-kategóriás darabokban, illetve főszerepek középvonalas B-kategóriás akciófilmekben. A legtöbb filmjében kitűnik példátlan fizikai helytállásával és látványos mozdulataival, B-kategóriás főszerepeiben pedig sokat profitál karizmájából. Feltűnt a Bourne-ultimátumban, A feláldozhatók 2-ben és a Doctor Strange-ben is, illetve főszereplője volt a 2009-es Ninjának, illetve folytatásának, a Ninja 2. – A harcos bosszújának.
Rendkívül aktív színész, csak a 2016-ban bemutatott Scott Adkins filmek száma 8. Az utóbbi időben Jesse V. Johnsonnal működik közre, eredményes munkakapcsolatuknak köszönhető a 2017-es Savage Dog és a 2018-as képregényadaptáció, az Accident Man. További két filmet forgatott a rendezővel 2018-ban: a The Debt Collector, magyar címén Virítsd a lóvét! című krimi-drámát, illetve a távol-keleti sztárokat felvonultató, faltól-falig tartó akciót ígérő Triple Threatet is. (Keletiek: Tony Jaa, Iko Uwais és Tiger Chen, nyugatiak: Adkins és Michael J. White.)
2019-ben jelent meg az Avengement című közös alkotásuk, ami pozitív kritikai fogadtatásban részesült.
Scott Adkins nevét gyakran elírják (pl. Scott Adins)
A 2019 végén bemutatásra kerülő Yip Man 4 című filmben Donnie Yen ellenfele lesz. 2020-ban a Virítsd a lóvét! folytatásában szerepel majd, újra Louis Mandylor lesz a társa.
A következő Scott Adkins filmek leírásait találhatod meg itt:
Terror az űrben kritika (Incoming) (2020)
Scott Adkins filmjei, még ha általában éppen a B-kategóriába is sorolhatóak, annak felsőbb rétegébe tartoznak. Azonban néha-néha becsúsznak bénább darabok is, mint például a Terror az űrben, angol címén “Incoming”.
Hazugságok csapdájában (Legacy of Lies) (2020) ajánló és előzetes
A Legacy of Lies megpróbált az átlagosnál értelmesebb akciófilm lenni, de pozitívumai ellenére sem igazán sikerült túl jól.
Seized (2020) ajánló és előzetes
Richard egy özvegy férfi, aki egyedül neveli harcias természetű, makacs fiát. Egy nap ismeretlenek elkábítják, és elrabolják a fiút. Hamarosan csörög a telefonja, és a vonal másik végén lévő idegentől különböző feladatokat kap, amelyek megoldásához fel kell idéznie rég hátrahagyott különleges ügynöki múltját…
Scott Adkins – Abduction ajánló és előzetes
Az Abduction egy 2019-ben megjelent B-kategóriás akciófilm, amelynek Scott Adkins és Andy On a főszereplője. Cikkünkben egy rövid kritikát, illetve némi információt találsz a filmmel kapcsolatban.
Virítsd a lóvét! ajánló és előzetes (Scott Adkins)
Ebben a bejegyzésünkben a Virítsd a lóvét! című filmmel kapcsolatos rövid kritikánkat találod, illetve az előzetesét és néhány hasznos információt is. Ha Scott Adkins rajongó vagy, ne hagyd ki! Neked mi a véleményed róla?
Avengement (2019) ajánló és előzetes
Ebben a bejegyzésünkben a Avengement című filmmel kapcsolatos rövid kritikánkat találod, illetve az előzetesét és néhány hasznos információt is. Neked mi a véleményed róla?
2018-as akciófilmek: A jókkal kezdjük, nyugi
Szép hosszú lesz az 2018-as akciófilmek listája is, mi pedig ki is fejtjük sokukkal kapcsolatban a véleményünket.
2017-es filmek #4: B-kategória
Rég esett már szó a B-filmekről itt az oldalon. A hiány enyhítésének céljából készült el ez a kis összeállítás, amely a szokásos minikritika-csokor formátumot követi.
Scott Adkins – Close Range kritika (2015)
Scott Adkins neve azoknak lehet ismerős, akik látták Boyka szerepében a Vitathatlan filmekben. A tökös és kemény angol úriember a B-kategóriás akciófilmek népszerű alakja, bár néha felbukkan nagyobb költségvetésű alkotásokban is.