2018-as akciófilmek: A jókkal kezdjük, nyugi

Szép hosszú lesz az 2018-as akciófilmek listája is, mi pedig ki is fejtjük sokukkal kapcsolatban a véleményünket.

Ezek a 2018-as akciófilmek magyarul is elérhetőek már a hazai kínálatban. Egy részüket megtalálhatod a filmes csatornák online felületein is.

Fekete Párduc (Black Panther)

A Fekete Párduc története sok helyen kapcsolódik a Marvel univerzumhoz, maga a film azonban egy kis szigetet képez a franchise-ban sajátos világával és stílusával. A sztori közvetlenül az Amerika kapitány: Polgárháború után kezdődik: Wakanda királya halott, ezért fiát, a Fekete Párducként tevékenykedő T’Challát készülnek megválasztani utódjául. A kezdeti nyugalmat azonban megzavarja egy trónbitorló felbukkanása, aki kegyetlenségével veszélyt jelent az ország népére és a világra is.

A film gyönyörűen ötvözi a Marvel-jelleget, a futurisztikus megoldásokat és az afrikai kulturális elemeket. A forgatókönyv a sztori szempontjából itt-ott picit ugyan rímelt az első Thorra, azonban királydrámaként annál jobban működött a faji és nemi egyenlőséget hirdető pozitív üzenete, illetve sokkal markánsabb, mélyebb karakterei miatt (bocsi, Loki fanok). A drámához társult a kiváló színészi játék is: Chadwick Boseman remekelt a főszerepben, a showt azonban ellopta tőle az antagostaként nagyot adó Michael B. Jordan. Az alkotáson ugyan érződött, hogy Ryan Coogler író-rendező még nem volt tapasztalt a látványfilmek terén, de ez abszolút nem vont le értékéből. Itt találhatod meg teljes kritikánkat.

 

Bosszúállók: Végtelen háború (The Avengers: Infinity War)

A Bosszúállók: Végtelen háború a Marvel filmes univerzum eddigi legnagyobb durranása. Az alkotásban a szeretett szuperhősök Thanosszal csapnak össze, aki sajátos motiváció által vezérelve akarja megtizedelni az Univerzum lakosságát.

A minden téren grandiózus film hangulatát tekintve sokkal komolyabb, mint a korábbi darabok, ráadásul a Josh Brolin által remekül életre keltett főgonosz is kellő teret, illetve mélységet kapott benne. A mindent elsöprő közönség- és kritikai siker indokolt, kiváló alkotásról beszélhetünk, amely a szuperhősfilmek kedvelői számára biztosan kellemes élményt fog nyújtani. [imdb]

 

A Hangya és a Darázs

Az Amerika kapitány: Polgárháború eseményei után Scott Langet két éves háziőrizetre ítélték, ami meglepő módon karrierjének és apaszerepének is jót tett. Egy nap azonban felbukkan Hope és Dr. Pym, akik a segítségét kérik…

A sötét Fekete Párduc és a szerintem akkor is happy enddel záruló Végtelen háború után úgy kellett a közönségnek ez a film, mint egy működő hőmérő a MacBook Pro tervezőinek. Kisszerű, emberközeli és ami a legfontosabb: vidám. Élvezetes, pörgős alkotás sok-sok poénnal, kiváló színészekkel, felvillanyozó hangulattal.

 

A védelmező 2.

A “nyugdíjas” éveit viszonylagos békében töltő Robert McCallt személyes veszteség éri: egy régi barátja gyilkosság áldozata lesz. Az elkövetők nyomába ered és nem válogat az eszközökben, hogy megbüntesse őket…

Komolyan mondom, ez a film hiánypótló alkotás volt. Persze, ez a duológia is a nyugdíjas korú akcióhős koncepcióra épül, viszont nem tolja túl a nosztalgiát, mint a Feláldozhatók, vagy a túlzásokat, mint a Taken folytatások. Egy szimpatikus módon mértéktartó, zseniális hangulati elemekkel és fantasztikusan feszült jelenetekkel dolgozó, megfontolt film, amelynek címszerepében Denzel Washington egyszerűen lubickol. A gyönyörűen felépített, hosszú fináléra meg egyszerűen szavakat sem találok, annyira jó lett.

 

Deadpool 2.

Wade megszívja a szuperhőslétet, de hamarosan új célt talál: megmenteni egy mutáns kölyköt a kárhozattól. A levesbe azonban beleköt az időutazó szuperkatona, Cable, aki nehezen tolerálja főhősünk elmebeteg poénjait (vagy poénos elmebetegségét?).

Már a Deadpool első részére is igaz volt, hogy bár nagyon is tudatosan cikizi a szuperhősfilm zsánerét, történetében és jellegében azért nem teljesen távolodott el attól. A Deadpool 2.-re ez meg aztán pláne igaz.

A humor teljesen elmebeteg, bár ez borítékolható volt; az akciójelenetek színvonalának jót tett az új rendező, David Leitch; Ryan Reynolds frenetikus, Josh Brolin pedig kemény, karizmatikus, egyik pillanatában pedig még a komplett Oscar-szezont is lejátsza a vászonról (tessék odafigyelni a filmre!); a sztori pedig… megható?

Ez is érdekelhet:  The Bricklayer

Mindenkitől azt hallottam, hogy a drámai szál túl lett tolva, meg nem is volt odaillő, de bevallom őszintén, nekem nagyon bejött. Váratlan meglepetés volt, értékeltem, pláne a letaglózóan szép Celine Dion számot is. Komolyan mondom.

 

Solo: Egy Star Wars történet (Solo: A Star Wars Story)

A Han Solo eredettörténetét bemutató alkotás a balhés forgatás ellenére egy kimondottan jól sikerült darab lett. A kötelező előzmény- és látványfilmes körök mellett kapunk egy kis műfaji játékot is, hiszen az alkotás merít a western, illetve a heist-filmek zsáneréből is, bár a korábbi rendezőpáros vélhetően noiros megközelítéséből kevés maradt meg végül.

A színészi játékkal többségében elégedettek lehetnek a nézők. Alden Ehrenreichnak jár az elismerés, hiszen kimondottan jó munkát végzett a Harrison Fordtól örökölt ikonikus karakter bőrébe bújva, Donald Glover pedig egyenesen zseniálisat alakított a fiatal Lando Calrissian megformálójaként. Az egyetlen negatívum Emilia Clarke alakítása, ami ugyan tisztes középszernek jó volt, viszont a figurájában rejlő potenciált egyáltalán nem tudta kihasználni.

A Solo: Egy Star Wars történet egy mértéktartó, szórakoztató, látványos és szerethető alkotás, ami méltó a „Star Wars” franchise nevéhez. [imdb]

 

Ready Player One

A Steven Spielberg által levezényelt könyvadaptációban a virtuális valóság témája keveredik a nyolcvanas-kilencvenes évek geekkultúrájával. A cyberpunkkal incselkedő, egyszerű, de szerethető történetet szimpatikus karakterek, csodaszép látvány és csúcsra járatott, ám mértéktartó fanservice dobja fel. Picit bővebben itt.

 

Tomb Raider

Nézzenek oda, hát megcsinálták! Egy jó videojáték-adaptáció…

Lara Croft fiatal, független nőként éli a biciklis futárok mindennapjait. Egy nap apja holléte kapcsán talál egy nyomot, aki évekkel korábban tűnt el, miközben egy furcsa legenda eredete után nyomozott. A lány egyből el is indul Kínába, ahonnan egy elvileg lakatlan szigetre vezet az útja…

A Tomb Raider a 2013-as rebootjátékon alapul, ami annak idején alapjában véve változtatta meg az addigi sorozatot. Komplexebb pszichológiai hátteret, sötétebb hangulatot, realisztikusabb megközelítést, illetve komoly drámai vonalat hozott be a franchise-ba. Az új mozifilm alkotói felismerték ezeket az értékeket és alapoztak rá egy tisztességesen megírt, mértéktartó, színvonalas forgatókönyvet.

A Tomb Raider legnagyobb pozitívuma az az, hogy elegendő teret ad a főszereplő Lara kibontakozásának és drámai jellemfejlődésének, ráadásul egy nem túl mély, de legalább „épeszű” motivációkkal rendelkező, emberközeli antagonistával állítja szembe (Walton Gogginst tessék imádni). Alicia Vikander színészi szempontból kiváló munkát végzett és elismerésre méltó az a hihetetlen kitartás, amellyel a karakterhez szükséges fizikai formát elő tudta állítani.

És hogy működik a film akcióthrillerként? Habár az akciójelenetek kissé túl voltak vágva és a CGI sem volt néhol a legjobb, a remek hangulatteremtés és a csörték mocskos-véres-verejtékes jellege, illetve a meglepően decens történet miatt ezen a téren sem teljesített rosszul a Tomb Raider. Összességében véve egy remekül sikerült, komplex és erős főhősnővel rendelkező, szórakoztató darab lett ez az alkotás. A teljes kritikát itt találod.

 

Meg – Az őscápa

Amikor egy óceánkutatóbázis tudósai elérik a Föld legmélyebb pontját, véletlenül elszabadítanak egy hatalmas őscápát, amely kegyetlen öldöklésbe kezd.

Fura film a The Meg. Első hallásra nem egy tipikus Jason Statham anyag, bár a badass brit karizmája azért jót tett az alkotásnak. A rendezőtől, Jon Turteltaubtól nem állnak ugyan messze a drágább látványfilmek… viszont ez egy cápás… horror… szerűség? A hangulat pedig… ambivalens.

Szóval a produkciós minőség rendben van: a díszletek profik, a látvány korrekt, a színészekkel sincs baj. Viszont az ezerszer körbejárt öldöklő óriáscápás vonulat vagy húsdaráló durvulást, vagy fullkretén ökörködést szokott magával vonni. A végefelé persze elgurul egy kicsit a gyógyszer az akció kapcsán, viszont a film többi része inkább kicsit humoros, mérsékelten drámai és néhol egészen feszült. Valahol az egész a középvonalon marad: nem válik vígjátékká a röhejes túlzások miatt, de nem is válik igazi könyörtelen horrorrá se.

Ez is érdekelhet:  Scott Adkins - Abduction ajánló és előzetes

Hogy jó e a Meg? Nekem tulajdonképpen bejött. Statham laza, Bingbing Li 46 évesen is gyönyörű, itt-ott volt benne feszültség is, a mérsékelten túlzó akciózást pedig azért élveztem.

 

Hullagyáros (Accident Man)

Scott Adkins szintet lépett, mert a Hullagyárosban már nem csak főszereplőként, hanem társforgatókönyvíróként vett részt, ráadásul egészen jó munkát végzett.

A film sztorija egy Mike Fallon nevű bérgyilkosról szól, aki arra specializálódott, hogy akcióit baleseteknek álcázza. Igazi pszichopata, aki áldozatait hidegvérrel intézi el és csak az érdekli, hogy jól fizessen a meló, illetve a pedáns feladatvégrehajtás levezetéseképpen kevésbé kifinomult rosszfiúkat verhessen egy lepukkant kocsmában. Az estéit „céhének” a törzshelyén tölti, ahol különböző szakterületeken járatos „kollégáival” iszogat. Egy nap azonban olyasmi történik, amire nem számít: érzelmileg kompromittálja valakinek a halála.

Jesse V. Johnson és Scott Adkins munkakapcsolata a Savage Doggal indult. Hangulat és akciójelenetek terén már az az alkotás is rendben volt, a Hullagyáros viszont már a forgatókönyvét tekintve is egészen jól működik, mivel a film egyáltalán nem veszi magát komolyan. A produkciós minőség persze B-kategóriás, viszont a jól koreografált, hosszú snitteket használó verekedések, az egyszerű, de megfelelően adagolt történet és az önreflexív humor kellemes élménnyé teszi ezt a darabot. A Johnson – Adkins párostól egyébként még két filmet várhatunk a közeljövőben: az egyik a humorosnak tűnő The Debt Collector lesz, a másik pedig a Tony Jaa és Iko Kuwais főszereplésével készült Triple Threat.

 

 

Tűzgyűrű: Lázadás (Pacific Rim: Uprising)

Röviden: sablonok, jópofa színészek, korrekt látvány és mértéktartás. Főleg azoknak ajánlom, akiknek túl sok a Transformers-franchise megalomániája, de egyébként bírják a hasonló darabokat. Bővebben itt.

 

Rampage – Tombolás

George egy albínó óriásgorilla, aki békésen éldegél egy San Diego-i intézetben. Gondozója Davis (Dwayne „The Rock” Johnson), aki jelbeszéddel kommunikál vele. Egy nap baleset történik egy űrállomáson és több, veszélyes anyagot tartalmazó konténer landol Észak-Amerika különböző pontjain, amely hatalmas és agresszív gyilkológépekké változtatja a velük kapcsolatba kerülő emlősöket… köztük George-ot. Ki tudja megállítani a káoszt?

A Rampage – Tombolás egy papírformaszerű látványfilm:  sok-sok CGI csörte, kis humor, nem túl mély karakterek karizmatikus színészi játékkal megtámogatva. Csak tőled függ, hogy ezeket a dolgokat pozitívumnak vagy negatívumnak érzed.

Majdnem jók

Godzilla: City on the Edge of Battle

A kihalás szélén álló, idegen fajokkal szövetkezett emberiség nehéz helyzetbe kerül. Forrásaik kiürülőben, morál szinte nincs, ráadásul Godzilla legyőzhetetlennek tűnik. A sereg azonban új szövetségesekre lel és esélyt kap, hogy legyőzze a természet megtestesült haragját.

A Netflixes Godzilla-trilógia második része szerkezetileg ugyanaz, mint az első: hangulatos, de nyálas és túlbeszélt, elhúzott kétharmad az elején, aztán egy irtó látványos, pörgős finálé, meg egy nagy lufi a végén. Rossznak azért nem rossz, csak lassan indul be és egy picit kevés, viszont audiovizuális szempontból meg gyönyörű. A finálét rakják össze jól és boldog leszek.

 

… és a nem olyan jók

Upgrade – Újraindítás

Grey átlagos fickó, aki teljesen lebénult egy támadás következtében, amely során feleségét is megölték. A tehetetlen férfi azonban kap egy lehetőséget, hogy újra mozogni tudjon: barátja felajánlja, hogy testébe építenek egy kísérleti microchipet. Az MI vezérelt eszköz segítségével a férfi bosszúhadjáratba kezd az elkövetők ellen.

Az Upgrade – Újraindítás egy friss, látványos, tökös és hangulatos sci-fi akciófilm, ami a végére annyira okos és csattanós akar lenni, hogy nem.

Gyűlöltem érte.

Bosszúvágy (Death Wish)

Az 1974-es Bosszúvágy revitalizálta Charles Bronson karrierjét, komoly vitákat szított az önbíráskodás témája kapcsán és irányt mutatott a városi bosszúfilmek alműfajának. Az idei remake… nos… eh.

Ez is érdekelhet:  Goldstone (2016) ajánló és előzetes

Az Eli Roth rendezésében és Joe Carnahan forgatókönyvéből készült film legnagyobb baja a letisztult középszerűsége és túlzott rutinjellege. Ezt jó irányban csak Bruce Willis néhány karizmavillantása, rossz irányban pedig Eli Roth amatőr erőszakábrázásolása, illetve a hangulati ugrások szakítanak meg. A felszínen korrekt alkotásból hiányzik az a fajta spiritusz (pl. Elrabolva), ami kell egy igazán jó bosszúfilmhez, így csak egy középszerű darab a mára már hatalmasra dagadt szubzsánerben. [imdb]

 

Peppermint – A bosszú angyala

Riley North egy odaadó anya és feleség, akinek bandatagok megölik a férjét és lányát. Miután az elkövetőket felmentik, a lelkileg teljesen megtört nő évekre eltűnik. Amikor visszatér, sorban végzi ki az összes embert, akinek annak idején köze volt a gyilkossághoz.

A Peppermint – A bosszú angyala Pierre Morel szokott koncepciójára épít, mint amit a Párizsból szeretettel, az Elrabolva vagy a Gunman esetében is alkalmazott. „Fogj egy karakteres színészt, aki már nem fiatal és nem is kimondottan akcióhős, aztán dobd bele egy faltól-falig-típusú akciófilmbe.” Ezúttal Jennifer Garner volt a soros, aki fizikailag tényleg durván odatette magát, játékával pedig adott egy kis életet is nem túl összetett karakterének.

A probléma az volt, hogy úgy egyébként semmilyen téren nem működött a film. A főszereplő karaktere nem hős vagy antihős, hanem egy igazi pszichopata, a főgenyából hiányzott a karizma, a sztori béna, ráadásul az akciójelenetek is semmilyenek lettek.

Bérgyilkos Mary (Proud Mary)

A sztori főszereplője egy profi bérgyilkos, Mary, aki az egyik miatt egy ártatlan kissrác elárvul. Egy évvel később az akkor már rossz körbe keveredett, utcán élő fiút a lelkiismeretfurdalása miatt befogadja, ezt viszont nem nézi jó szemmel a bűnszerverezet, akiknek dolgozik.

A Bérgyilkos Mary a kezdő képsorai kellemes stílusban idézik meg a blaxploitation műfajt, azonban ez a jelleg egészen a finálé tökös akciójelenetéig szinte teljesen eltűnik. A film B-kategóriához képest decens  operatőri munkát és akciójeleneteket nyújt, viszont ezek túl sterilek, ráadásul nem segít a helyzeten a pocsékul megírt főszereplő karaktere és az ezerszer látott bérgyilkos – gyerek dinamika sem. Kár, mert a hihetetlenül karizmatikus és tehetséges Taraji P. Henson még így is jó alakítást nyújt a főszerepben, ráadásul az utolsó etapra kellemesen be is pörög a film, úgy, ahogy kell. [link]

 

Szupercella 2: Hades (Escape Plan 2: Hades)

Az előző rész óta Ray Breslin (Sylvester Stallone) csapata jópár új arccal bővült. Egy balul sikerült akció után az egyik fiatal tag, a harcművészetek mestere (Huang Xiaoming) hosszabb pihenőre megy, akit elrabolnak és egy rejtélyes, rendkívül komplex felépítésű börtönbe szállítanak. A csapat feladata, hogy megtalálja a bajba jutott tagot, ehhez pedig egy külső profi segítségét is igénybe veszik (Dave Bautista).

A Szupercella 2: Hades a magamfajta B-filmrajongók számára tud értéket adni, de az átlag néző valószínűleg fenn fog akadni a pocsék effekteken, az eccerű sztorin és az általános olcsószagú színvonalon. Dave Bautista és a rettenetesen alulértékelt Wes Chatham (a The Expanse megvan?) karizmája ugyan feldob néhány jelenetet, de egyébként nem egy túl jó eresztés a film. [link]

 

Térj vissza később is, hiszen a cikk folyamatosan bővül!

solo western - 2018-as akciófilmek: A jókkal kezdjük, nyugi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .