A Bérgyilkosok viadala egy jobban sikerült, faék egyszerűségű B-film.
Hétévente egy sajátos bajnokság kerül megrendezésre: egy véletlenszerűen kiválasztott kisvárosban bérgyilkosok csapnak össze egymással, az eseményeket pedig szórakozó és fogadásra kész milliárdosok követik a háttérben. A verseny egyetlen túlélője egy sokmillió dolláros nyereménnyel és a szakmája legjobbja címmel lesz gazdagabb.
Az aktuális verseny azonban váratlan fordulatot vesz, mivel az események közepébe csöppen egy kiégett, elveszett, ártalmatlan pap is…
A Bérgyilkosok viadala a jó öreg battle royale sémára épül: végy valamilyen egyszerű, hentelésre alapuló bajnokságot, helyezd el egy hangulatos környezetbe, dobj bele néhány érdekes és/vagy karizmatikus karaktert, nameg elegendő akciójelenetet.
Habár 2009-ben jelent meg, ez a darab inkább a nyolcvanas és kilencvenes évek elnagyolt akciófilmjeire hajaz. A karakterek legjobb esetben is csak két dimenziósak, a sztori vékony, az akciójelenetek pedig nélkülöznek mindenféle realizmust – a filmet a jól eltalált hangulat tartja egyben és a csörték viszik előre.
Habár a produkciós minőség decens és a hangulat is rendben van, sajnos van két általános hibája a filmnek, amit szerencsére a tempó és a rövid játékidő kompenzál.
Habár a film sok szempontból egy régebbi akciófilmes stílust idéz meg, a csörtékre sajnos jellemző az abban az időszakban divatos Bourne/Paul Greengrass-féle kamerarángatás és agyonvágottság. A probléma, hogy Greengrassen kívül senki sem tudja normálisan alkalmazni ezt a technikát (néha még ő se), emiatt nehezen követhetőek az események az akciójelenetek során, a koreográfia és a látványosabb pillanatok erejét pedig elveszi az ide-oda kapkodás. Ezzel a technikával viszont könnyebb csalni: elrejteni az olcsóbb megoldásokat, a bénább pillanatokat és a dublőrök alkalmazását. Azonban az évek alatt a közönség érzékenyebb, élesebb szemű lett, így a Greengrass-technika utánzása rosszul öregedett, nem mintha a divatja idején túlzottan szerették volna a nézők.
A másik gond a kissé erőltetett, javarészt klisés drámázás. Erre szükség volt, hogy egyáltalán szó lehessen karakterekről, viszont ezek a jelenetek itt-ott egy kicsit odavágtak a tempónak. Szerencsére nem volr belőlük túl sok.
A színészi játék egyébként korrekt volt. Robert Carlyle jól játszotta a kiégett papot, Kelly Hu és Ving Rhames karizmatikus volt, Liam Cunningham kisujjból hozta a megnyerő stílusú főgenyát, Ian Somerhalder meg ripacskodott egy jót. Egy bombasztikus akciójelenet erejéig felbukkan a fiatal Scott Adkins is. A felsorolásból jól látszik, hogy inkább a sorozatos B-filmes vonalból castingoltak és szerencsére nem szórták el a pénzt egy unottan játszó húzónévre.
Összésségében véve Bérgyilkosok viadala egy szórakoztató mozgóképes ponyva, aminek hibáin a műfaj kedvelői gyorsan túllépnek majd.
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…