Godzilla megint jött, megint látott, másodjára viszont vegyes fogadtatásban részesült. Rövid kritikánk és pár hasznos apróság a Godzilla 2: A szörnyek királya című film kapcsán.
Az óriásszörnyek felkutatásával és megfigyelésével foglalkozó kaiju az évek alatt rengeteg alvó óriásszörnyet talált meg. A történet elején felébred a King Ghidorah nevű lény, amely féktelen pusztításba kezd, kihalással fenyegetve az emberiséget. Egyetlen esély maradt a túlélésre: Godzilla.
Ha mint átlagos látványfilmet nézem, a Godzilla folytatás nagyjából átlagos szintet képvisel. Bizonyos pillanataiban nagyon menő, látványos, hangulatos és színészei is rendben vannak, a forgatókönyve viszont nem jó. A bruttó 130 perces film jelentős részében nem elég mély karakterek próbálnak nem túl jó szövegekkel előadni egy komplex családi drámák, ami igazából időhúzásnak érződhet két óriásszörnyes hentelés között. Korrekt, korrekt, de vagy jobban kidolgozott karakterek, vagy kevesebb dráma kellett volna.
Godzilla-rajongóként nézve viszont egyből rózsásabb a helyzet. Más alkotásokra hivatkozva nem túl jó mentség, de sajnos kedvenc óriásgyíkunk eddigi pályafutása során sokszor tökre nem érdekes emberi karakterek vették el tőle a teret a filmekben. Az igazi főszereplők, Godzilla, Ghidorah, Mothra és Rodan abszolút rendben vannak. Csörtéik ugyan a kelleténél homályosabbak, de iszonyat erejük van, ráadásul jópár szájtátós moneyshotot is kapunk a film során. A filmvégi darálás nagyon menő, a mondanivaló is helyén van, ráadásul az eredeti Akira Ifukube zenei témája is felbukkan több helyen. És ami a legjobb? Kimondottan tisztelettudó módon bánik a kaijukkal a forgatókönyv, jól kezeli karaktereiket és hátterüket, ráadásul sokat vannak a vásznon is.
Manapság a legtöbb látványfilm zenéje a hallgathatóan epikus, ám semmilyen kategóriát képviseli, a Godzilla 2 azonban üdítő kivételnek számít. Bear McCreary ugyanis fogta Akira Ifukube zseniális eredeti zenei témáját és belegyúrta az új filmzenébe, kiegészítve azt egy erőteljes kórus kántálásával.
A végeredmény parádés lett: ez a Godzilla változat alapból az egyik legmenőbb, ami valaha vászonra került, az eredeti téma rémisztő és emlékezetes jellege ezt pedig méginkább erősíti. A stáblista alatti dalt is érdemes megemlíteni, amelyben a McCreary által komponált zenére Serj Tankian énekel (a System of a Down énekese volt). Tiszta nyolcvanas évek.
A marketingkampány alatt használt zenéket is érdemes megemlíteni, főleg az újraálmodott a Somewhere Over the Rainbow-t vagy az IMAX előzeteshez használt LL Cool J számot.
Ha zavarnak a butus forgatókönyvek, nem feltétlenül fogod élvezni a filmet. Godzilla rajongóként viszont szerintem tetszeni fog.
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…