A 2016-as évben megjelent Halálos fegyver című sorozat első évadának rövid ismertetőjét és kritikáját olvashatod. Megvan róla a véleményünk, lentebb olvashatod mi is az.
Murtaugh nyomozó (Damon Wayans) hosszas lábadozás után tér vissza Los Angeles utcáira, miután kis híján belehalt egy szívrohamba. Szerencsétlenségére új társat kap a teljesen őrült, féktelen és szuicid hajlamú Riggs (Clayne Crawford) személyében, aki képtelen feldolgozni terhes felesége halálát. A folyamatosan csipkelődő és egymást csesztető nyomozók nyomában káosz és pusztítás jár, miközben végzik munkájukat.
A Halálos fegyver teljes mértékben a (gyakran elég sötét) karakterdrámára, illetve az elborult, sziporkázó poénkodásra épít, ami fantasztikusan jól működik a zseniális színészi munkának köszönhetően. A buddy comedy műfaj mindig is a színészek közti kémiáról szólt, amiből a viszonylag ismeretlen, de eszméletlenül tehetséges Clayne Crawford és a veterán komikus Damon Wayans jelesre vizsgázik. Maguk az epizódsztorik igazából másodlagosak, az átivelő szálak is kissé elnagyoltak, az akciójelenetek pedig teljesen zakkantak és többségében a sorozat komikus részét erősítik. Crawfordot külön ki kell emelnem színészi szempontból, mivel Riggs karakterének másodpercek alatt egyik végletből a másikba csapó hangulatváltozásait Mel Gibsonnal egyenértékű színvonalon képes lehozni, ami… azért eléggé elismerésre méltó.
A Halálos fegyver sorozat kapcsán hatalmas pacsi jár a készítőknek, mert remekül meg tudták idézni a klasszikus szériát úgy, hogy közben abszolút saját lábán álló darabot tudtak létrehozni. A sztorik és karakternüanszok néhol jelentős mértékben eltérnek a filmekben látottaktól, de utalás szintjén éppen elég apróság felbukkan, amivel kikacsintanak a nézőknek.
A két főszereplő színész, Clayne Crawford és Damon Wayans viszonya a második évad alatt elmérgesedett. Nézeteltéréseik miatt végül a második évad végén Crawfordot kirúgták a producerek. A harmadik évadra új Seann William Scott jött a helyére, ez azonban nem mentette meg a sorozatot a kaszától.
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…