A Halálos iramban 9. írói túl sokat akartak a filmbe szuszakolni, így a továbbra is tisztességes (és őrült) látványelemek ellenére nem sikerült túl jól az alkotás.
A csapatot újabb bevetésre hívják – ellenfelük ezúttal Dom gonosz öccse, Jacob (John Cena) és az általa vezetett magánhadsereg, akik egy rejtélyes, nagyhatalmú eszközre vadásznak.
A Halálos iramban 9. akkor jó, amikor a mémszintű eszeveszett akciójelenetek zajlanak, melyek közben az elmúlt részekben egyre inkább szuperhőssé váló karizmatikus figurák poénokat dobálnak. A franchise-veterán Justin Lin rendező szépen kézben is tartotta a dolgokat, amikor a látványról volt szó. (A fizikát és a hihetőséget egyébként is kivágták már az ablakon évekkel ezelőtt, szóval marad a megvalósítás színvonala, ami persze decens.)
A nagyobb gond a forgatókönyv volt. Ezen a téren érződött, hogy a megszokott franchise veterán Chris Morgan helyett új írókat hoztak be. A film központi konfliktusa ugyanis a Dom és Jacob közötti fivéri ellentét – ezt az alkotás egész jól rendezett flashbackeken és korrekt fiatal színészeken keresztül tárja fel az aktuális jelenbéli események mellett. Két probléma van ezzel:
És akkor még az sem éppen szerencsés, hogy míg az akciójelenetek a megszokott módon viccesen elborultak, addig a drámát egyszerűen túl komolyan veszi az alkotás.
A kevesebb most aztán tényleg több lett volna. Jó volt látni a régi arcokat, de a legtöbben se elég időt, se elég teret nem kaptak, ráadásul a kapkodás és az ellentmondó hangulati elemek se segítettek a helyzeten. Persze elszórakoztat a film, mert 1) Halálos iramban, meg 2) szimpatikus figurák 3) poénok és kémia, de ez már messze túl sok magyarázkodás volt egyetlen filmbe. Hasonlót éreztem az Underworld: Vérözön utólagos sztoritoldozgatásait nézve is, csak ott még az akciók is bénák voltak. Legalább ezen a téren az F9 hozta az elvárt jó szintet.
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…