A Line of Duty egy Aaron Eckhart főszereplésével készült akciófilm. A sztori főszereplője egy járőr (Eckhart), akinek meg kell mentenie egy kislányt, akinek lelőtte az elrablóját. Rövid kritika és előzetes a tovább után.
Frank Penny járőr (Aaron Eckhart) reggele teljesen átlagosan telt, azonban a lassú kezdés után rögtön egy gyalogos üldözésbe csöppen. Megállítja a támadót és lőnie kell – azt azonban nem tudhatta, hogy a bűnözőt, akit üldözött, korábban elrabolt egy kislányt. Most egy minden lépését élőben közvetítő, túlságosan is kitartó riporterlánnyal (Courtney Eaton) a nyomában versenyt kell futnia az idővel, hogy megtalálja és megmentse az elrabolt gyereket. Eközben egy pszichopata gyilkos is üldözi őket… (Ben McKenzie)
A Line of Duty egy decens módon elkészített B-kategóriás akciófilm, aminek bár vannak hibái, kisszerűsége már-már frissítőnek hat. A film csak nagyon ritkán ül le, végig pörög, ami jól kompenzálja a sztori lökött fordulatait, vagy karaktereinek egy-két megkérdőjelezhető döntését. Az akciójelenetek rendben vannak: a kamerarángatás sajnos itt is jelen van néha, viszont a bunyóknál nagyon jól eltalálták az esetlenség és keménység közti egyensúlyt és az autók is szépen törtek, amikor kellett.
Aaron Eckhart a vékony karaktere ellenére jó munkát végzett sötét hátterű, ám kötelességtudó zsaruként, Ben McKenzie pedig láthatóan élvezte az enyhén elborult főgenya szerepet. Courtney Eaton karaktere, a minden lében kanál riporterlány elég idegesítő volt, bár a színésznő azért javított a helyzeten.
Hibaként a filmvégi horribilis CGI-t, illetve a kissé bénán tálalt társadalmi mondanivalót tudom felhozni. Utóbbinál mondjuk a jószándékot érdemes figyelembe venni.
A film túl sok újdonságot nem dob a formulába, viszont van egy csomó pozitívuma:
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…