A Otto Bathurst által rendezett 2018-ben megjelent Robin Hood filmről a következő tudnivalókat szedtük össze.
Lord Robin of Loxley (Taron Egerton) Nottingham megye egy fiatal nemese, aki boldogan éli életét szerelmével, Mariannel (Eve Hewson). Egy nap azonban megkapja a sorozólevelet, amely kötelezi arra, hogy részt vegyen a keresztes hadjáratban. Egy félresikerült küldetés után leszerelik és amikor visszatér Nottinghambe, már minden megváltozott: a Sheriff mindenét lefoglaltatta (Ben Mendelsohn), miután fals halálhírét keltették, a nép éhezik, ráadásul Marian is továbblépett. Korábbi ellenségével, Johnnal (Jamie Foxx) szövetkezve bosszút esküszik a gonosz Sheriff ellen…
Azt hiszem, a 2018-as Robin Hood adaptáció csak nekem jött be, bár tulajdonképpen bűnös élvezetként. A korhűségre való törekvés helyett a lazázás és menőzés volt a jelszó, Taron Egerton és Jamie Foxx kellően karakteres volt a főszerepben, a forgatókönyv meg bár tényleg irtó egydimenziós volt, legalább pörgős és dinamikus volt. A CGI az viszont tényleg borzalmas volt helyenként.
Otto Bathurst rendezése kapcsán felemás a véleményem: azt objektíven belátom, hogy voltak vele problémák rendesen, de én inkább úgy sejtem, hogy a túlvállalás és nem a tehetség hiánya volt a dolog hátterében.
Ha egy agyatlan, tökösködős – ökörködős akció-kalandfilmre vágysz.
–
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…