A Skorpiókirály sokak kedvence volt a maga idejében. Ugyan eljárt már felette az idő, de aki szereti a látványos kalandfilmeket, annak mindenképpen kellemes felüdülést hoz ez az összeállítás.
Esetenként kicsit kegyetlenül fogalmaztunk, de a leírtak ellenére is hidd el érdemes belevetni magad, ha más miatt nem is, azért hogy tudd ilyen is volt.
A Skorpiókirály 2002-es film létére olyan, mintha a nyolcvanas években készült volna. A maga idejében ez talán hátránynak számított, azonban izmozós komolytalansága napjaink nosztalgiával átitatott, ön-ironikus és önreflexív médiatermékei között talán éppen előnyére válik a filmnek.
A múmia 2. Története előtt 5000 évvel járunk, Gomora városában. A kegyetlen Memnon (Steven Brand) egy látnok (Kelly Hu) segítségével sorra győzi le a sivatag népeit. A megmaradt törzsek akkád bérgyilkosokat, köztük Mathayust (Dwayne Johnson) bízzák meg azzal, hogy eltegyék láb alól az uralkodó sikerét biztosító látnokot.
A Skorpiókirály egy faék egyszerűségű, könnyed kalandfilm, ami szégyentelenül vállalja izomközpontú karaktereit és nem kicsit alulöltözött főszereplőnőjét. (Akinek drámai pillanatai a lenge öltözet miatt egy kicsit parodisztikusnak hatnak néha.) Alapvető komolytalansága a rövid játékidő, a pörgős tempó, a kiváló hangulat és a túljátszva is karizmatikus színészi jelenlétnek köszönhetően előnyére válik. Ugyanakkor pont a főgonosznál volt érezhető egy picit, hogy a Sziklával szemben kevés volt a karizma.
A mai látványfilmek egyik problémája a hatalmas büdzséjük, ami miatt gyakran túlnyújtott és a túlhasznált CGI miatt súlytalannak érző alkotásokká válnak. Ebben a filmben viszont az akciójelenetek még a vértelenségük és komolytalanságuk ellenére is emberközelibbnek hatnak, ráadásul a hangulat színes-szagos jellegé is jobban át lehet érezni.
A Skorpiókirály humor terén felemás képet mutat. A Szikla karizmájával már ekkor is bármit el lehetett adni, a tragikusan korán elment Michael Clarke Duncant jó volt látni harsány szerepében és Bernard Hill is szórakoztató volt. Viszont a lótolvaj Arpid karaktere nem feltétlenül működött a legjobban, és általánosságban több humor elfért volna még az alkotásban.
Összességében véve a nyolcvanas évek izomszagú kalandfilmjeire hajazó, könnyed, szórakoztató alkotás A Skorpiókirály. A már ekkor is karizmatikus Dwayne Johnson és a gyönyörű Kelly Hu párosa, a hangulat és a pörgős tempó az alkotás javára válik, még ha nem is minden téren teljesít hibátlanul.
A Skorpiókirály 2. Egy B-Zs-kategória határán imbolygó előzményfilm, ami a fiatal Mathayus első kalandját követi végig viszonylag kevés élvezetet nyújtva a nézőnek.
Miután a fiatal Mathayus (Michael Copon) apját megöli a kétszínű, gonosz Sargon hadvezér (Randy Couture), a gyermek bosszút esküszik. Harci képzése után szembeszáll az időközben királyi rangra lépett Sargonnal és útra kél, hogy megszerezze a sikere kulcsát biztosító eszközt. Útján gyermekkori barátja, Layla (Karen David) és egy szószátyár görög költő, Ari (Simon Quarterman) tart vele.
A Skorpiókirály egy lendületes, könnyed swashbuckler kalandfilm volt, amin nagyot dobott kiváló hangulata és a már akkor is hihetetlen karizmával és karizommal bíró Dwayne Johnson, aka The Rock. Az előzményfilmként szolgáló második részből azonban hiányzik az a szerethető báj, ami az elődjében végig jelen volt.
Az érezhetően alacsony költségvetésű második rész rendezői székébe ezúttal Russell Mulcahy került. Az a Russell Mulcahy, akinek a ’86-os kultbomba Hegylakót és ’91-es, összetaknyolt történű hegyomlást, a Hegylakó 2-t is köszönhetjük. Tippelj, melyikhez áll közelebb A Skorpiókirály 2!
Egyikhez se.
Mert bár a Hegylakó 2. Története tényleg hülye volt és a látványvilága is hagyott maga után némi kívánnivalót, legalább volt egy egyedi hangulata és pár emlékezetes pillanata. A Skorpiókirály 2. viszont egyszerűen túl steril, túl semmilyen lett.
Millió sebből vérzik a film:
Viszont az első pontban említett három pozitív tényezőt, azaz színészt ki kell emelnem. Karen David folytatta A Skorpiókirály alulöltözött főszereplőnő hagyományát, azonban sokkal többet adott a filmnek, mint egyszerű eyecandy-faktort. A nem kicsit gyönyörű színésznő ugyanis sokkal több energiát és lendületet vitt alakításába, mint elvárható lett volna, ezzel pedig rengeteget emelt a film egyébként lagymatag színvonalán.
Őt követte a szórakoztató alakítást nyújtó Simon Quatermen a szószátyár, nem túl megbízható görög költő szerepében. Szerencsére az ő munkájában ott volt a szükséges öntudatosság, de nem is vette ripacsra a figurát, így humorforrásként sokkal jobban működött, mint az előző részben Grant Heslov. (Nem véletlen, hogy Quatermen hozta a Westworld sorozat nagyjából legszórakoztatóbb karakterét sok évvel később.) Illetve itt volt még Tom Wu is, aki egészen jó karakterré kerekedett a végére.
Továbbá azt is el kell ismernem, hogy a Davidnek és Quatermennek jutott pár egész jó szöveg. A Mathayus és Layla közötti csipkelődő kapcsolat is jól működhetett volna, ha Copon egy kicsit jobban tudja előadni a szövegeit.
Trashnek trash, de nem a viccesen rossz vagy hangulatos fajtából, hanem inkább a semmilyenből. Rossz akciójelenetek, rossz színészek, lassú tempó; viszont a pozitív oldalon ott van egy jól játszó, lenyűgözően szép Karen David, meg a kellő könnyedséget adó okostojás Simon Quatermen. Messze nem a legrosszabb film a világon, de az első Skorpiókirály laza ökörködős hangulatától és pörgős dinamikájától sajnos nagyon messze van.
A Skorpiókirály 3. Szintén a B-Zs-kategória határán egyensúlyozva folytatja tovább az akkád zsoldos, Mathayus történetét. A címszerepet ezúttal a tévésorozatokból ismerős arcú Victor Webster játszotta.
A film története szerint Mathayus (most már Victor Webster megformálásában) elveszíti királyságát, így újra zsoldosnak áll. Éppen egy Horus nevű királyt szolgál (Ron Perlman), akinek áruló, zsarnok öccse veszélyezteti a királyságát (Billy Zane). Mathayus feladata az, hogy Olaffal, a barbár harcossal az oldalán felkeresse Horus egyik utolsó szövetségesét és feltartsa öccsét, amíg ő oda nem ér seregével a sorsdöntő csata idejére.
A Skorpiókirály 3. A „széria” második részéhez hasonlóan szintén egy kis költségvetésű B-kategóriás film, azzal ellentétben viszont továbbviszi a címszereplő történetét. A direktori székbe ezúttal a kategórián belül megbízható iparosnak számító Roel Reiné került, akinek a nevéhez fűződik például a Halálfutam 2-3 vagy a még vállalható Steven Seagal alkotások közé tartozó Pistol Whipped is.
Mondjuk úgy, hogy A Skorpiókirály 3. nem Roel Reiné rendező karrierjének főműve. A film legnagyobb problémája az inkonzisztencia; sok dologban lép előrébb a béna második részhez képest, viszont sokszor hibázik is.
Kezdjük például a hangulattal, ami az utóbbiak közé eső dolog. A helyszín például az eddigi sivatagos helyszínt hátrahagyva a dzsungelbe költözött, ami üdítő változatosság lett volna. A kis költségvetés átka azonban rendesen bezavart: a filmet thaiföldön forgatták, szóval az egészet áthatja a távol-keleti jelleg, főleg a több száz thai extra és a helyszínek stílusa kapcsán. Azonban az egyik sereg eszközei és kosztümjei az ókori rómaiakat idézik, az egyik király neve Horus (Egyiptom – Távol-Kelet 5000 éve???), ráadásul felbukkan egy plusz meglepetés frakció, aki megzavarja a képet.
A szűk büdzséből származó katyvaszt egy kikacsingatós, poénkodós hangulat helyre tudta volna tenni, azonban a film nem igazán tud jól egyensúlyozni a drámai komolykodás és a lökött poénkodás között.
A főszerepet játszó Victor Webster sokkal inkább „ott van” a képernyőn, mint a második rész Michael Coponja, de színészként és karizma szempontjából sem egy Dwayne Johnson. Megjelenése és puszta méretei sokat segítettek a karakteren, alakítása azonban néha egy kicsit túl tompa volt. Társát, az Olaf nevű barbárt játszó Bostin Christopher viszont fullba’ nyomta az állatot, ami miatt primitív poénjai egészen jól működtek. A széria kvázi védjegyének számító röhejesen alulöltözött eyecandyt ezúttal Krystal Vee alakította. Eyecandyként valóban kiválóan is teljesített (tényleg gyönyörű hölgy), azonban színészi téren visszalépést mutatott Karen Davidhez képest.
A főgonosz alakító Billy Zane abszolút poénra vette a figuráját, túljátszásával hozott pár szórakoztató pillanatot a filmbe. Dave Bautista, Kimbo Slice és Selina Lo csak kisebb szerepet játszott a filmben, néhány mondat és akciójelenet jutott nekik. Ron Perlman se sokat volt a képernyőn, száraz alakítása inkább kötelező körnek érződött.
Roel Reiné a kategória korlátaihoz képest egész jó akciójeleneteket tud néha rendezni, azonban itt két dologgal is gond volt: a 1v1 elleni harcoknál a vágás nem volt túl jó, a nagyobb csatáknál meg nagyon érződött a kisszerűség. Utóbbira magyarázat, hogy a Wikipédia szerint ugyan volt 200 extrája a stábnak, viszont csak 12 kaszkadőr dolgozott a forgatáson. Nyilván ötmilliós költségvetésből pedig azt a 200 extrát se nagyon lehet megfelelően felduzzasztani.
Meg a szürkés szűrőzés se nagyon működött.
Ha tisztában vagy azzal, hogy most márpedig egy olcsó, néhol gagyi kalandfilmet fogsz látni nagyjából a B-kategóriából, akkor valószínűleg nem fog fájni a film megtekintése.
Ha viszont a Dwayne Johnson nevével fémjelzett hangulatos, kellően látványos és könnyed film szintjét várod, nagyot fogsz csalódni.
A Skorpiókirály 4. egy remake folytatásának előzményfilmjének második folytatása. És azért nem a harmadik folytatása, mert az előzményfilm második része az említett előzményfilm előzményfilmje volt. Érted.
Mathayus, a Skorpiókirály (Victor Webster) királysága elvesztése után továbbra is a zsoldosok kalandos életét éli. Aktuális munkaadója Zakour király (Rutger Hauer), akinek egy hatalmát megszilárdító ereklyét kell megszereznie. Az akció során azonban elárulják, így más megbizatást kap: északra kell utazni Norvania királyságba egy békeüzenettel. A bajok ide is követik és hamarosan a csodaszép Valina (Ellen Hollman) oldalán kell menekülnie a király emberei elől.
A Skorpiókirály 4. Címszerepében újra Victor Webstert láthatjuk, ezt leszámítva azonban nagyon távol áll a film az előző résztől. A helyszín ezúttal a középkori Európára emlékeztet, a hangulat pedig sokkal könnyedebb és humorosabb, ami miatt a film közelebb áll a swashbuckler kalandfilmekhez. Ezt a jelleget erősítette a gitárral megtoldott, kicsit menőző, de élvezetes filmzene is, mely Geoff Zanelli munkája volt.
A rendezői székbe ezúttal Mike Elliott került. Elliott filmográfiája direktorként rövid, azonban producerként viszonylag nagy névnek számít: pályafutását a B és Zs-kategória legendája, Roger Corman alatt kezdte, majd saját cégével megszilárdította nevét az alacsony költségvetésű, DVD-re szánt folytatások területén.
Elliott kezei alatt szintén a B/Zs-kategória határán mozgó film született, amely legalább dinamikus, konzisztens élményt ad, még ha humora nem is éppen működik a legjobban.
Victor Webster most egy kicsit magabiztosabbnak érződött a szerepében és a fő antagonistát játszó Will Kemp is jó választásnak bizonyult a szerepre. A filmben viszonylag sok időt kapott a Kerge város című sitcomból ismerős Barry Bostwick is, aki leginkább humorforrásként funkcionált… vagy funkcionált volna.
A showt azonban egyértelműen ellopta előlük a sorozat kvázi védjegyének számító pofátlanul alulöltöztetett eyecandyk sorát gyarapító Ellen Hollman. Igazi tököscsaj szerepet kapott, amit segített rendkívüli karizmája, szórakoztató, humoros és magabiztos alakítása, illetve a gyönyörű megjelenésén túl atletikus alkata is. Tulajdonképpen a sorozat legenergikusabb és legjobb női alakítását hozta itt.(Ja, hogy harcosnőt játszott a Spartacusban? Így már értem.)
Az előbb említett Rutger Haueren kívül a filmben feltűnt még Don „The Dragon” Wilson, Lou Ferrigno, Michael Biehn és M. Emmet Walsh is. Szerepük többnyire egy-két jelenetre vagy mondatra korlátozódott.
Problémák? Nos, a kisebb díszlet vagy CGI gondokat a kategória korlátait nézve el lehetett fogadni. A nagyobb gond inkább a humorral volt, mert sokszor nem igazán működött. Olyan érzésem volt, mintha a film az első rész komolytalanabb, lazább irányába akart volna menni, viszont sok poén nem tudott landolni. Például a film felét női ruhában végigszerencsétlenkedő Barry Bostwick már egy kicsit sok volt. Ellen Hollman azonban nagyot mentett ezen a téren is, az ő poénjai általában elég jól működtek.
Új helyszín, részben működő vígjátékosított hangulat, továbbra is ~B-kategóriás megvalósítás és egy remek női főszereplőnő várja azokat, akiket az előző két rész még nem tántorított el a Skorpiókirály sorozat filmjeitől.
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…