Praise be! – A szolgálólány meséje 2. évad kritika

A Margaret Atwood által teremtett világot annyira valósra sikerült feldolgozni, hogy akár igaz is lehetne a nem is annyira a távoli jövőben. Ettől annyira magával ragadó ez a mese. A Szolgálólány meséje első évada után tűkön ülve vártam a vallásos borzalom folytatását!

A szolgálólány meséje – Milyen a második évad?

Orwelli Nagytestvér érzés, utópisztikus gondolatok és a gyönyörű képvilág kíséri végig ezt az évadot is. Meghökkentő drámahegyek, hihetetlen személyiségfejlődések, brilliáns szereplők jellemzik legjobban a szolgálólány meséjét!

Sztori és karakterek

Az első évad után arra gondolhatunk, hogy Gilead ennél mélyebbre már aligha süllyedhet, majd az első epizód 10. percében az ember rögtön azt érzi, hogy gyomorszájon rúgták a sokkolás nagymesterei. Majd a következő fejezetek és részek után már nem csak a gyomrát fájlalja, hanem olyan érzés kerülgeti, hogy fokozatosan veszíti el végtagjait, szerveit egyesével vágják ki és erőszakolják síró lelkét. Ha lefekvés előtt nézzük, akkor még hosszú ideig fogunk merengni az ágyunkban azzal az érzéssel, hogy ezek a megalázó és megalázott szereplők már mind bennünk vannak valhol mélyen legbelül.

Offred és gyermekei tragikus története mellett most láthatjuk a tartományon zajló életet, valamint Waterfordék látogatását a szomszédos Kanadában. Ebben az évadban a többi szereplő múltja és karaktere is teljesebbé válik, valamint egy kiválasztott kamaszlány is megjelenik Nick és a család életében, akit sokáig nehéz hova tenni a történet alakulása szempontjából, de az első perctől tudatában vagyunk, hogy nem lehetünk nyugodtak. Minden szereplő mellett Aunt Lidiát alakító Ann Dowd színésznőt emelném ki messzemenően legjobb alakításáért ebben a személytelen társadalomban.

A mellékszálak végig teljesebbé teszik a kontrasztot, és az időben ugrálás az előző évadhoz képest nem zavaró.

Összefoglaló

Egyszerűen annyira magával ragadó és művészi beállításokat láthatunk, hogy A szolgálólány meséje második évada több szempontból is kedvencünk lehet. A fekete-vörös-fehér színekben pompázó jelenetek számomra mesteri eleganciával tükrözik a két világot és a közte elterülő véres valóságot.

Sokszor magunk sem tudjuk eldönteni, hogy kit szeretünk és kit nem, mert annyira komplex minden történet, hogy a végére teljesen belezavarodunk a saját érzéseinkbe is. Egyszerre várjuk a következő epizódot és rettegünk a jövőtől.

Under his eyes!

A sorozat IMDB oldala: [link]

Kép: [link]