A Hajtóvadászat a Q-ügyosztály sorozat ötödik része, amelyet már az új stúdió, a Nordisk készített. Az alkotógárda teljes lecserélése nem meglepő módon szörnyű döntésnek bizonyult.
Egy tizenéves roma fiút elfognak a dán határon, akinél megtalálják egy eltűnt, korábban pedofíliával vádolt közalkalmazott útlevelének egy részét. Az ügy kivizsgálását a Q-ügyosztályra bízzák.
A remekül sikerült első négy film és a stúdióváltás ellenére lehetett volna jó film a Hajtóvadászat, hiszen a Nordisk tapasztalt cég, Martin Zandvliet a korábbi munkái alapján korrekt rendező, ráadásul Carl Morck szerepét a mindig megbízható Ulrich Thomsen kapta meg. Mivel a sorozat első négy filmje mind minimum kiváló színvonalú és népszerű alkotás lett, várható volt, hogy a közönség némileg negatívan fogadja majd a változásokat és a szigorú összehasonlítás elkerülhetetlen lesz – az viszont meglepő dolog, hogy a Hajtóvadászat tényleg rosszul sikerült. A rajongók legnagyobb szerencséje, hogy az előző négy rész szép ívet ír le, így a tetralógia végén megkapjuk a “lezárás” érzetét – ezt a félrenyúlást így könnyű mellőzni.
A Hajtóvadászatnak 3 súlyos problémája van: karakterei nem működnek, sztorija klisés, buta, ráadásul a film még unalmas is.
Carl Mørck karaktere teljesen inkonzisztenssé vált: stílusa néha normális, néha egyszerűen csak nagyon bunkó, néha pedig úgy beszél magában, mint akinek megkérdőjelezhető az épelméjűsége. Mørck itt fáradtnak, zavartnak tűnt, míg Nikolaj Lie Kaas alakításából sugárzott a fájdalom, a végtelen kiégettség. Assad markáns, empatikus és realisztikus gondolkodású főszereplőből szürke kiegészítő figurává vált, akit bárki eljátszhatott volna, mert kulturális hátterét teljesen mellőzte a film. Az őket alakító színészeket azért dícsérnem kell egy kicsit: Ulrich Thomsen decens alakítást nyújtott, Zaki Youssef pedig gesztusain keresztül érzékeltetni tudta karaktere természetét és mentalitását – már amikor éppen kapott 1-2 másodpercet a színész. Bár Fares Fares végtelen pozitív karizmája akkor is hiányzott volna. Ennél rosszabb helyzetbe került Rose figurája, aki még ennyi teret sem kapott, gyakorlatilag statisztává vált. A film rosszfiúi pedig sótlan, klisés, jellegtelen, semleges vagy éppen végtelenül sztereotipikus alakok voltak.
A Q-ügyosztály sztorijaiban jelen voltak ugyan a mainstream krimi elemek (khm, klisék), de a franchise-nak volt egy önálló egyénisége, ami a jó történetmesélésen, az izgalmon és jól felépített főszereplő karaktereken alapult. A Hajtóvadászat viszont itt is elhasalt: az elcsépelt klisékből álló történetét logikai zökkenőkben gazdag szálak tartották össze és nem segített a helyzeten, hogy a film tempója lassú, játékideje pedig feleslegesen hosszú volt. 125 percével a Hajtóvadászat a sorozat leghosszabb alkotása, ami tartalmi szempontból indokolatlan. És hiába volt hosszú a játékidő, a potenciális társadalmi mondanivaló is elsikkadt.
A Hajtóvadászat hangulat terén is alulmúlta elődeit: a zeneválasztás néhol borzasztó hatásvadász volt, az operatőri munka és a vágás nem lett túl kellemes, a nyomozás feszültsége pedig abszolút nem jött át. Egy-egy jobban sikerült drámai jelenet ugyan akadt, ami nagyrészt a színészeknek volt köszönhető, de ezt leszámítva nem tudok más pozitívumot említeni erről a feledhető baklövésről.
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…