Kenyeret és robotcsörtét! – Robot Jox kritika (1989)

A harmadik világháborút követően a világ megváltozott. A hidegháború ugyan tovább folytatódott, azonban a területi igények kérdését hatalmas csaták és tömeges mészárlások helyett a konfliktusban álló felek egy-egy bajnoka dönti el. Ők hatalmas robotok pilótáiként harcolnak egymás ellen. A szovjet ász, Alexander (Paul Koslo) sorra nyeri a párbajokat, kíméletlenül végezve ellenfeleivel. Következő ellenfele Achilles (Gary Graham), aki szerződése utolsó meccsénél tart és másra sem vágyik, csak a visszavonulásra.

A Robot Jox története

A Robot Jox a forgatás kezdete óta meglehetősen érdekes utat járt be. Producere a B-filmes körökben nagy névnek számító Charles Band (Trancers és Puppet Master-széria), rendezője és történetírója Stuart Gordon (Re-Animator, Fortress) volt, forgatókönyvét pedig Joe Haldeman írta. A forgatás során Gordon és Haldeman között rendkívül komoly konfliktushelyzet alakult ki, mivel a scifi-író Haldeman egy komoly hangvételű háborús drámát akart létrehozni, Gordon pedig egy könnyedebb, szórakoztató akciófilmet.

Ráaásul a Robot Jox forgatása idején Band produkciós cége, az Empire Pictures már komoly pénzügyi problémákkal küzdött, majd a film elkészülte után csődbe is jutott. Így a bemutatóra túl hosszú időt kellett várni és az 1990-es premierkor a történet fő hidegháborús motívuma már idejét múltnak számított. Ez a tényező és a minimális marketingkampány miatt a film a költségvetésének csupán töredékét hozta vissza. Azonban a kétezres évek első évtizedének végére egyre több robotcsörte jelent meg a látványfilmekben, így a közönség végül felfedezte ezt az alkotást.

Milyen a film?

A korábban említett furcsa kettősség végig jelen van a filmben és bizonyos pontokon zavaróvá is válik. Gordon a komolyanvehetetlen alapszituációból indult ki és erősen rikító színeket használt a díszleteknél. Hétköznapi humort alkalmazott a jelenetekben és a túljátszás irányába igazította a színészeit. A Haldeman által felvetett komoly témákat csupán vázlatosan és elnagyoltan ábrázolta a filmben. Az elvakult agresszió, a félelem, a mesterségesen kitenyésztett katonák egydimenziós gondolkodásmódja, illetve az újrarendeződött posztapoliptikus társadalom és a hidegháborús hangulat leginkább egy Gunhed-jellegű atmoszférával tudott volna érvényesülni. A rendező által megálmodott komolytalan hangulat inkább egy Power Rangers-jellegű alkotáshoz illett volna, mivel így egy végzetes tömegbaleset után jajgató sérültek és a véres, megégett halottak látványa, illetve a befejezés is jelentősen kilóg a filmből.

Finálé

Habár az utolsó párharc végkimenetelét nem szeretném elárulni, volt egy érdekes motívum, ami alapján szerintem Haldeman eredeti elképzeléséből maradandó alkotás is születhetett volna.

A főszereplő és ellenfele, miután megsemmisítik egymás robotjait, szemtől szemben folytatják a harcot. Először előkerülnek a roncsokból származó a vascsövek, majd Alexander felvesz egy szikladarabot. Ezzel az apró részlettel szerintem Einstein következő híres idézetére utalhatott az író: „Azt nem tudom, hogy a Harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel.” Tényleg csak egy apróságról van szó, viszont mivel a történet a harmadik világháború után játszódik, nehezen hiszem el, hogy ez nem egy komoly és szándékos utalás volt.

Látvány

Látvány szempontjából a film kora ellenére meglehetősen élvezhető, a készítők remekül használták fel a stop-motion technikát, illetve a makettel is kiváló munkát végeztek. Habár a mai filmekben használt modern számítógépes grafika a megfelelően megrendezett jelenetekben fantasztikus hatást tud kiváltani, sajnos egyre gyakrabban érzek egyfajta „súlytalanságot” és sterilséget a modern alkotásokban (Transformers 2-4, Terminator: Genisys). A Robot Jox esetében viszont ilyesmire nem lehet panasza a nézőnek, hiszen a film praktikus effektjei remekül sikerültek.

A színészekre jellemző volt egyfajta túljátszás, amely korrekt módon sikerült magyar szinkronnal együtt a Gordon által elképzelt komolytalan hangulatot erősítette. Karaktereik meglehetősen egysíkúak voltak, habár a főszereplő Achilles vívódásában, halálfélelmében és a visszonulás utáni vágyában bőven lett volna potenciál.

A filmet alapjában véve azoknak ajánlanám, akik szeretik a nyolcvanas/kilencvenes évekre jellemző B-filmeket, illetve a robotokkal/mechákkal foglalkozó alkotásokat és megbocsátóak tudnak lenni a kissé komolytalanra sikerült díszletekkel és jelmezekkel szemben.

A film adatai:

Eredeti cím: Robot Jox
Hossz: 85 perc
Bemutató éve: 1989