A Szellemirtók: Az örökség a mai hollywoodi trendeknek megfelelően olyan folytatás, amely keményen ráfekszik a nosztalgia-vonalra, viszont legalább helyén a szíve.
Egy rossz anyagi helyzetben lévő család egy isten háta mögötti farmra költözik, miután meghal az édesanya apja, aki gyerekkorában elhagyta őt. Az új jövevényeknek köszönhetően pedig a farm sok évtizedes baljós titkai hamarosan feltárulnak.
Hollywoodban már legfeljebb csak pislákol az eredetiség szikrája, a modern trendekből pedig a Szellemirtók sem maradhatott ki. A franchise meg is kapta a maga rebootját a 2016-os film képében. Az viszont igen megosztó alkotás lett: a kritikusok szerették, miközben a rajongók és a nézők egy része fel volt háborodva tőle – részben a film minősége, részben a háttérben lévő vélt vagy a valós szociopolitikai indíttatás miatt. A legfontosabb tényező azonban természetesen a pénz volt, amiből bizony nem sokat termelt az alkotás. Új megközelítést kellett keresni ahhoz, hogy nyereséget termeljenek a legendás névvel.
Az új megközelítés pedig a fan service 110 százalékra való felpörgetése volt, így született meg a Szellemirtók: Az örökség. TEz az alkotás teljesen mellőzi 2016-os rebootot és az eredeti két film közvetlen folytatása, egyben amolyan soft rebootja is. Az események közvetlenül kapcsolódnak a korábbi filmekhez, feltűnnek és valódi szerepet kapnak ismerős arcok, eszközök, ugyanakkor új főszereplőket kapunk, akik számára a középpontban álló szituáció teljes mértékben újdonságot jelent.
Az mindenféleképpen pozitív, hogy a rengeteg véletlenszerűen utalgató, igénytelen és a rajongók elvárásait semmibe vevő felfoldogozás, reboot és folytatás tengerében megjelent ez a film, ami teljes mértékig az elődökre épít és tiszteletben tartja azokat, valamint teli a szíve nosztalgiával. A végeredmény azonban filmként nem lett feltétlenül tökéletes. A nosztalgia rendben van, a történet javarészt oké (elmegy, nem túl eredeti, van, funkcionál), a hangulat működik és a 80-as éveket megidéző látvány is korrekt, ugyanakkor a karakterek terén néha megbotlik a film. A főszereplők néha egy kicsit túl arrogánsak, néha mesterkéltek vagy a fejlődésük hirtelen és nem elég ívelt, ami miatt egy kicsit nehéz velük kapcsolódni a film elején. Némelyik poén sem talál be úgy, ahogy azt az írók szerették volna. Szerencsére, hogy a film dolgozik ezen és ha nem is oldja meg tökéletesen a problémát, a zárásra szépen összeáll.
Klasszikus ebből az alkotásból viszont nem lesz. Szép darab, szórakoztató és meghajtja a fejét az elődök előtt, de nem annyira eredeti vagy kiemelkedő, mint az ikonikus első rész. A mai felhozatalban viszont egy tiszteletteljes folytatás, ami filmként is decens, örömhír.
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…