A Dzsungeltúra egy majdnem hiánypótló alkotás, amely jobb pillanataiban meg tudja idézni a klasszikus kalandfilmet báját – még ha a statisztikai alapú stúdiófilmes recept érződik is rajta.
Lily Loughton (Emily Blunt) egy csodás gyógyító hatalommal bíró növény legendáját kutatva az Amazonas vidékére utazik 1916-ban és felbérli Franket (Dwayne Johnson), a kapitányt, aki ütött-kopott hajójával elviheti céljához. Azonban Lily nyomában vannak olyan alakok is, akik az idealista tudós hölggyel ellentétben sokkal gonoszabb célokra akarják felhasználni a növényt.
Ha van egy dolog, amit manapság hiányolni szoktam a mozis/filmes palettáról, azok a klasszikus stílusú, swashbuckler jellegű, bájos kalandfilmek. A felfújt 200 milliós látványfilmeknél a stúdiók egyszerűen nem tehetnek merészebb lépéseket, hiszen a legszélesebb nézőréteget kell elérniük az anyagi siker érdekében – így ha születik is egy-egy kalandfilmesebb alkotás, a végeredmény így is gyakran túlságosan CGI-szagú, steril biztonsági játék lesz. Ezért is jelent üdítő kivételt néha egy-egy olyan médiatermék, mint például A kalandor és a lady, ahol a kalandozó két főszereplő játékos szópárbajai nosztalgikus mosolyt csaltak az arcomra. És bár a Dzsungeltúra is egy szép nagy Disney-féle blockbuster, sok pillanatában szintén képes volt megidézni ezt a szerethető kalandfilmes bájt.
A film legnagyobb pozitívuma Emily Blunt és Dwayne “The Rock” Johnson kettőse, akik érezhető kémiát visznek a film során dinamikusan változó és gyakran humoros szóváltásokba torkolló kapcsolatukba. Hozzájuk társult Jach Whitehall, aki a kötelező vicces sidekick szerepében meglepő módon javarészt tényleg vicces volt. (Ez azért elég sok alkotásnak nem igazán jön össze.) A film egészen jól kihasználta az érdekes helyszínt is, ügyesen kiválasztott elemeket emelt be történetébe (AZ A BIZONYOS ZENESZÁM), sőt, még valamilyen random véletlen során egy kis Tomb Raider feelingje is lett a végefelé az alkotásnak.
Azonban Disney-filmről van szó. Sajnos jelen volt egyfajta jellegtelenség is, és érződött, hogy a különböző elemeket patikamérlegen mérték ki egy statisztikai alapú recept alapján.
Természetesen ajánlom a Dzsungeltúrát – nem annyira maradandó és friss, mint annak idején az első Karib-tenger kalózai film vagy sok klasszikus kalandfilm, de Blunt és Rock szórakoztató kettőse, illetve a lendületes megvalósítás és kalandos pillanatok miatt mindenféleképpen van miért szeretni az alkotást.
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…