A Godzilla – Planet of Monsters című darab 2017-ben jelent meg egy kissé kísérleti anime trilógia első részeként. Hogy milyen lett ez a hármas? Erről szólunk most pár szót.
Godzilla – Planet of Monsters történet
A közeljövőben pusztító óriásszörnyek, úgynevezett kaijuk jelennek meg a Földön. A kihalás veszélyével szembesülő emberiség összefog két földönkívüli fajjal és útnak indítanak egy túlélőkkel teli űrhajót, amelynek feladata az, hogy lakható bolygót találjanak az újrakezdéshez. Küldetésük azonban nem jár sikerrel. A túlélőknek vissza kell térnie a Földre, ahol időközben több ezer év telt és szembe kell nézniük a valaha létezett legpusztítóbb kaijuval, Godzillával…
Az anime Godzilla-trilógia stílusa
A három film:
- Godzilla: Planet of Monsters – 2017 [wikipedia oldal]
- Godzilla: City on the Edge of Battle – 2018 [wikipedia oldal]
- Godzilla: The Planet Eater – 2018 [wikipedia oldal]
Amikor először hallottam az animációs Godzilla projektről, megörültem, mert végre azt a faltól falig tartó akciót vártam tőle, amit az élőszereplős filmek a forgatókönyv hiányosságai, vagy a technikai korlátok miatt nem tudták visszaadni. Ezért is kicsit meglepetésként, hogy az első film első órájában gyakorlatilag a párbeszédeké volt a főszerep, bár azért az utolsó harmadra jutott akció is.
Semmi gond, majd a második részben. Éééés ugyanez a felépítés. Sok-sok beszéd, sok-sok érzelem, látvány az utolsó harmadban, de azt is mértékkel. A harmadik rész pedig… még több beszéd, még több érzelem, még kevesebb látvány.
A gondok
Egy jó sztorival és kellő érzelmi mélységgel persze ez a koncepció is működőképes, viszont itt azért voltak problémák. Pontosabban kettő: a túlzott időhúzás és a túltolt melodramatikus megközelítés.
Mert bár komplex karakterviszonyok, konfliktusok és nagyon ütős filozófia vonal van a trilógiában, egyszerűen túl van dumálva az egész. Az agyamra mentek azok a jelenetek, amikor bőlére eresztve, halál statikus módon dumáltak a karakterek. Nem volt élő, nem lehetett átérezni. Erre mondjuk dobott egy nagyot a tolakodó zenei háttér és a röhejesen túljátszott angol szinkron is.
Oké, legyen sztoriközpontú egy alkotás, szoruljon háttérbe a látvány, de attól még kell az egyensúly a szövegelés és cselekvés között. Háromszor egy óra kellett volna ide.
A pozitívumok
Morgás ide vagy oda, azért a finálé rendesen betalált nálam. Értékeltem, hogy az eszetlen zúzda helyett egy kísérleti koncepcióval próbálkoztak és a trilógiát egy filozofálós, súlyos irányba vitték el. A katarzis megvolt a végén, átjött a mondanivaló, viszont jobb, pörgősebb párbeszédek és kevesebb játékidő kellett volna ide.
A látvány egyébként dícséretet érdemel, még ha másodlagos szerepet is töltött be. A hangulat rendben van, a design nagyon jó, ráadásul a csörték is kellően jól sikerültek.
A lényeg: Godzilla
A trilógia legfőbb pozitívuma az az, ahogy bemutatja a főszereplők látásmódjának változását Godzillával kapcsolatban. Evolúció? Átok? Isten? Ellenség? Remek kérdéseket vetnek fel és remek a lezárás is.
Godzilla meg badass. Erőteljesebb és hatalmasabb, mint valaha, ráadásul fantasztikusan is néz ki. A természet megállíthatatlan, rejtélyes ereje, ami nem ismer megbocsátást vagy kompromisszumot.
Azt is szerettem a filmekben, hogy a jól ismert Godzilla-motívumokat, kaijukat is sikerült kreatívan integrálniuk a történetbe.
Végszó
Godzilla anime-trilógiájában vannak hibák rendesen, de legalább jól néz ki, erős a hangulata és a szokásos agyament darálás helyett egy egészen WTF irányba megy el a végén. A koncepció jó volt, a megvalósítással voltak gondok, de azért összességében véve nálam működött. A 2019-es film előtt íródott témához kapcsolódó összefoglaló írásunkhoz ide kattints!
Borító: [forrás]
