Egy igazán dühös ember

Sok-sok év után újra együtt forgatott Jason Statham és Guy Ritchie. Az Egy nagyon dühös ember nem a legjobb közös alkotásuk lett, de erőteljes atmoszférája miatt így is a jobb akcióthrillerek közé tartozik.

Sztori

H (Jason Statham) az új kolléga a pénzszállítással foglalkozó cégnél – a papírjai szerint hosszú ideig dolgozott a biztonsági szektorban és a vizsgáján is korrektül teljesít. Ám amikor megtámadják a páncélkocsit, amelyben szolgálatot teljesít, játszi könnyedséggel oldja meg a helyzetet, így felmerül a kérdés: mit keres a cégnél egy ilyen képzett alak?

Rövid kritika

Az Egy nagyon dühös ember (jesszusom, ezt a borzasztó magyar címet) egy 2004-es francia akciófilm, A pénzszállító remake-je, azonban az alapszituációt és sötét atmoszférájukat leszámítva nagyon kevés közös vonásuk – a változtatások legfőképpen a karaktereket érintették.

Amiben a film leginkább eltér a Guy Ritchie korábbi bűnügyi filmjeitől, hogy míg azokban mindig fontos szerepet játszott a humor is, addig az Egy nagyon dühös ember pár szórakoztatóbb párbeszédet leszámítva egy komoly, nyomasztó, depresszív alkotás. A történet egyszerű, viszont az eredetihez képest két szállal ki lett bővítve, illetve a Guy Ritchie filmekre jellemző módon a történetmesélés módja sem lineáris. Ritchie nagy hangsúlyt fektetett a nyomasztó atmoszférára, így a tempó is viszonylag lassú lett. Az operatőri munka és a score is decens lett – nem a legeredetibbek, de a hangulatteremtés jól működött az alkotásban. Az akciójelenetek rendben voltak, a film leghosszabb összecsapása viszont kiemelkedő volt a kemény és hatásos jellege miatt.

Statham jó volt a főszerepben, bár ehhez a filmhez sokkal inkább karizma kellett, mint sokrétegű színészi játék. Az akciójelenetekben még mindig jól fest, bár ebben a darabban jelentős hangsúlyt kaptak a fegyverek, a közelharc pedig inkább funkcionálisan, mintsem látványosan működött.

Az Egy igazán dühös ember egy tulajdonképpen oldschool jellegű, nyers akcióthriller, amely lassú tűzön építkezik a kemény fináléig. Nyomasztó hangulata kimondottan megkapó lett.

Egy igazán dühös ember előzetes

Stáblista

  • Eredeti cím: Wrath of Man,
  • a kiadás éve: 2021,
  • műfaj: akció, thriller,
  • játékidő: 119 perc,
  • rendezte: Guy Ritchie, 
  • írta: Guy Ritchie, Marn Davies, Ivan Atkinson, Nicolas Boukhrief, Éric Besnard,
  • főszerepben: Jason Statham, Holt McCallany, Josh Hartnett, Jeffrey Donovan, Scott Eastwood, Laz Alonso, Eddie Marsan,
  • zene: Christopher Benstead,
  • fényképezte: Alan Stewart,
  • a film IMDB linkje.
Ez is érdekelhet:  Az animációs Godzilla-trilógia
egy igazán dühös ember

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .