Semmiben sem mernék fogadni az új Tomb Raider film várható minőségét illetően, de az már biztos, hogy hatalmas játékélményt köszönhetek neki, mivel tematikus célzatú írásaink miatt megvettem a Crystal Dynamics első TR trilógiáját.
Bevezető szeretgetés
Az objektív hangnem fenntartása érdekében kerülnöm kellene a túlzásokat, de ha a Tomb Raider Legend a megjelenése idején kerül hozzám (2006 körül), akkor valószínűleg öröknemű klasszikusként tekintenék rá. Láttam ugyan a két Angelina Jolie-s filmet a kétezres évek elején, de valahogy nem éreztem annyira ízlésemnek közelinek ezt az ügyességi-logikai kalandvonalat, úgyhogy az eredeti irányzat teljesen ki is maradt az életemből. Az első TR játék, amivel megismerkedtem, az a 2013-as reboot volt, amit nagyon szerettem… de a Legend most vagy ezerszer jobban beszippantott. Ami miatt számomra működött, az Lara karaktere volt: hiába volt eszményien badass és a poligonlimit ellenére is fanboygenerálóan dögös, a jól felépített sztori és remek színészi játék (Keeley Hawes) miatt érzelmi töltést is kapott figurája. Miss Croft itt igazi feminista példakép, leszámítva a poénosan fenékcentrikus intrókat és az irreális derékvonalat (nameg a tömeges gyilkolást, bár arra végülis volt indoka). A rebootban ugyan komplexebb és emberközelibb, de ez a fajta érett tökösség számomra megnyerőbb volt. Ja, hogy úgy az egész játékról kellene írnom?
Pár szó a játék hátteréről
Miután az Eidos ésszerűtlen döntésének köszönhetően a hatodik Tomb Raider rész, az Angel of Darkness félkészen került a boltok polcaira, a Core Design közel került a csődhöz. Az IP így a Crystal Dynamicshez került, akik gyakorlatilag rebootolták a szériát és így született meg a dögös-dinamikus-szép Legend, ami az utána következő két résszel együtt egy trilógiát alkot.
Játékmenet
A Tomb Raider Legend egy külső nézetű ügyességi-logikai játék, amelybe csodálatos egyensúllyal keverednek TPS elemek is. A játék során megoldandó feladványok komplexitását nagyon jól eltalálták a készítők: némi fejtörés után a megoldás legtöbbször adta magát és néhány próbálkozást követően az ügyességi résszel is el lehetett boldogulni, a gépi ellenfelekkel történő csatározás pedig kellően látványos és pörgős volt gyalogosan és járművel egyaránt. Némelyik puzzle igen szép nagy teret foglalt el, ami adott egy plusz adrenalinlöketet a látványosabb mozdulatok esetén (meg a szintvégi bossok is elég nagy dögök voltak általában). Lara zseniális animációi egyébként eszméletlen dinamikát adtak a játéknak, legyen szó cutscene-kről, akrobatikáról vagy akcióról. Itt-ott felbukkantak nagyon rövid QTE-k is, bár túl nagy szükség nem volt rájuk (inkább csak a látványos jelenetek élvezetét zavarták meg).
Habár a Legend egy nagyon jó játék, sajnos van két elég komoly problémája. Az egyik a játékideje, ami átlagos nehézségi szintet választva is 10 óra alatt van, ami a pályák 100 százalékos teljesítésével bővíthető ki. Szerencsére a rövidsége ellenére egy egészen jó sztorit kapunk és sok változatos helyszínt: ellátogatunk Bolíviába, Peruba, Tokióba, Kazahsztánba, Cornwallba és a Croft Manorbe is. Ja, Lara nincs teljesen egyedül a küldetések során: két segítője, Alistair és Zip elég sokszor biztosít tanácsokat, háttérinfót vagy poénokat rádión keresztül. Ez a fajta emulált csapatdinamika jót tett hangulati szempontból.
Látvány és technikai zökkenők
A másik gond a játékmotorral volt, ami már a maga idejében sem volt egyszerű jószág. Irányítás és kamerakezelés szempontjából nagyjából rendben voltak a dolgok (bár azért voltak néha kiforratlanságra utaló problémák), inkább grafikai téren ütött be néha a krach, ugyanis a játék rendelkezik egy bizonyos „Next Generation Content” opcióval. Ha ezt bekapcsoljuk, feltuningolt környezeti hatásokat, látványos fény/árnyék rendszert és csodálatos tükröződést kapunk, cserébe csökken a framerate és időnként véletlenszerűen kifagy a játék. Kikapcsolva persze megoldódnak a dolgok, de akkor sokkal egyszerűbb grafikát fogunk kapni. Ez némileg bosszantó lehet sokak számára, de igazából kezelhető problémáról van szó. A teszthez használt diétás 2011-es Radeon HD6670-es kártyával 1600×900-as felbontás és kikapcsolt fullscreen effectek mellett mindig 30 és 60 között volt a framerate, tehát igazi szaggatásról nem volt szó. Bizonyos szakaszok teljesítéséhez mindenféleképpen ki kell kapcsolni a Next Generation Content opciót, viszont pozitívum, hogy legalább nem olyan helyzetekben esett szét a játék, amikor az idegállapotom a billentyűzetem vagy monitorom épségét veszélyeztette volna.
Végszó
Összességében véve rövid, de tartalmas játék a Tomb Raider Legend, ami elég jól kiállta az idő próbáját. Habár a reboot a komplexebb történet és karakterek felé vette az irányt, illetve grafikailag is kilométerekkel veri az elődöt, a Legend mókafaktora és eszméletlen hangulata még mai szinten is igen jó élményt tud biztosítani a játékos számára.
