angyal

Alita: A harc angyala (2019) ajánló és előzetes

Az Alita: A harc angyala egy 2019-ben megjelent cyberpunk akciófilm, ami egy kilencvenes években futott mangán alapul és közel húsz évnyi huzavona után készült el. De vajon jól sikerült e?

Filmkritika

A távoli jövőben egy robotikával foglalkozó orvos egy szemétdombon megtalálja egy kiborg szunnyadó fejét és hozzákapcsolja egy robot testéhez. A kiborg felébred, azonban semmire sem emlékszik múltjából. Az időközben Alita névre keresztelt lány pedig megpróbál beilleszkedni Roncsváros csodálatos, ám rendkívül veszélyes életébe… ez azonban egyáltalán nem megy neki.

Az Alita: A harc angyala csak úgy roskadozik a pozitívumoktól:

  • világa érdekes, komplex,
  • Alita tökös és erős karakter, de bájos és esendő,
  • Christoph Waltz zseniális,
  • a sztori jó,
  • a látvány élvezetes,
  • és látványfilmhez képest nem retten vissza a történet által megkövetelt erőszakábrázolástól.

Sajnos azonban vannak problémák is. Túlságosan nyitott a befejezése, ami arra alapoz, hogy “majd a folytatásban elmondjuk”, ráadásul a fő romantikus szál is kissé túl nyálasra sikerült. Ettől függetlenül élvezetes darab, ami a viszonylagos keménységével és kiváló főszereplő karakterével tud kiemelkedni a látványfilmes fősodorból.

Alita: A harc angyala ajánló

Ha bírod az érdekes sci-fi világokat és meg tudsz békélni a modern filmes trendekből származó hibákkal, akkor ez a darab valószínűleg tetszeni fog. A cyberpunk rajongóknak is tetszhet az alkotás, bár ezen a téren annyira nem ás mélyre a forgatókönyv.

Alita: A harc angyala előzetes


Filmzene

Tom Holkenborg aka Junkie XL szerezte a film zenéjét, rá jellemző módon profi munkát végzett.

Stáblista

  • A film eredeti címe: Alita: Battle Angel
  • Rendező: Robert Rodriguez
  • Forgatókönyvíró: James Cameron, Laeta Kalogridis, Yukito Kishiro (manga)
  • Főszereplők: Rosa Salazar, Christoph Waltz, Keean Johson, Mahershala Ali, Jennifer Connelly

A film marketingje

Kicsit talán szokatlan dolog a film marketing kampányáról szót ejteni egy kritikában, viszont az Alita kapcsán érdemes azt felemlegetni.

2019-ben a film egyik nagy mozis ellenfele az MCU Marvel kapitánya volt, amelynek reklámkampányát a feminizmus köré építették fel. Ez önmagában rendben is volna, viszont a főszereplő színésznő, Brie Larson nyilatkozatai negatív visszhangot váltottak ki a netes körökből.

Ez azért is érdekes, mivel az Alita: A harc angyala mögött éppen az a James Cameron állt, akinek rengeteg erős, feminista ideáloknak megfelelő, ám Marvel kapitánynál jóval komplexebb női karaktert köszönhetünk:

  • Ripley, Aliens (Sigourney Weaver),
  • Sarah Connor, Terminátor 1-2 (Linda Hamilton),
  • Helen, Két tűz között (Jamie Lee Curtis),
  • Mace, Strange Days / A halál napja (Angela Bassett) – szerintem ő a legjobb mind közül

Az Alita: A harc angyala marketing kampánya során is felmerült a feminizmus témája, viszont a legmarkánsabb reklámfogás mégis egy “apró”, ám annál jelentőségteljesebb jótékonysági gesztus volt. A technológia fejlődés jegyében a 20th Century Fox szakemberei felkeresték az Open Bionics nevű, művégtagok fejlesztésével foglalkozó céget és közösen létrehoztak egy Alita témájú robotkart gyerekek számára. Az Open Bionics azon dolgozik, hogy elérhető áron tudjon a gyerekeknek művégtagokat biztosítani; ez azért fontos, mivel a családoknak nagyon komoly anyagi terhet jelent a kinőtt eszközök folyamatos cseréje.

Az első példányt egy 13 éves, Tilly nevű kislánynak adományozták, aki részt is vehetett a film londoni premierjén.

Alita: A harc angyala folytatás

(Utoljára szerkesztve: 2019. május 7.)

Az elemzők szerint a filmnek nagyjából 350-500 millió dolláros bevételre lenne szüksége, hogy visszahozza a költségvetését és a marketingköltségeket. (A költségvetése 170 millió dollár volt.) Mivel a jelenlegi állás szerint 404 millió dolláros bevételt hozott világszerte, egyelőre még egyáltalán nem biztos, hogy készül folytatása.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..