Jurassic World: Világuralom – rohangászás dínók elől, sokadik felvonás.
A dinoszauruszok kiszabadultak és világszerte elterjedtek – a helyzettel pedig az emberiség nehezen birkózik meg. Claire (Bryce Dallas Howard) és Owen (Chris Pratt) távol mindentől nevelgeti a lázadó szellemű, identitását kereső Maisie-t, miközben mindketten a dinoszauruszok és emberek közti egyensúly megteremtésén dolgoznak. Eközben Dr. Sattler (Laura Dern) furcsa sáskajárások után nyomoz, amelybe bevonja régi kollégáit is.
A jó: a technikai színvonal decens, mint ahogy elvárható egy több százmillió dolláros költségvetésű látványfilmtől, a régi arcokat is jó volt látni, Isabella Sermon pedig egész ügyes. Ja, és a film végi biológiai egyensúlyt bemutató képsorok is megkapóak lettek.
A rossz: minden más.
Komolyan mondom, a hollywoodi filmipar összes producerét, ügynökét, de legfőképpen íróját, rendezőjét és színészét ki kéne zavarni olyan rettenetes, szörnyűséges helyekre, ahol mi, hétköznapi emberek nyomorúságos életünket tengetjük, hogy ezek a csodálatos szakemberek, ezek a vizionáriusok is megismerkedjenek a valóság szörnyűségeivel.
Olyan elképesztően veszélyes helyekre gondolok, mint mondjuk egy hétköznapi utca, vagy egy hétköznapi mező, vagy egy hétköznapi erdő. Vagy egy tyúkudvar. Meg ilyenek.
Mert a Jurassic World: Világunalom cselekménye leginkább abból áll, hogy “hülyeségeket beszélünk, menekülünk valamilyen lény elől, megint hülyeségeket beszélünk, aztán menekülünk megint egy kicsit” – ezt több, mint két órán át, miközben fanservice-ként felbukkannak a régi arcok, klasszikus beállítások, vagy a korábbi jeleneteine kvázi másolatai. Csak ugye ez annyira nem működik, ha
Oké, az első Jurassic Parkba is bele lehet állni logikailag, de Spielberg a mozivarázs megteremtésével úgy elkapta a nézőket, hogy az a film egy igazi klasszikussá tudott válni. A Jurassic World: Világuralom meg csak egy kötelező n+2-edik folytatás, egy igazi termék, amit stúdiófőnökök, anyagi döntéshozók, marketingesek, diverzitásbiztosok, tesztcsoportok és ki tudja még micsodák sorain vittek át. Bedob ugyan a film olyan ötleteket, hogy identitáskeresés klónként, a gazdasági egyensúly felborítása a fejlett technológiával való visszaéléssel, az illegális állatkereskedelem morális fertője vagy egy új biológiai helyzethez való alkalmazkodás lehetősége – de ezekkel semmit se kezd. A helyszíneket is variálja, de hiába a szép havas táj, a máltai Jason Bourne/James Bond/Mission Impossible stílusú zúzda, ugyanaz marad a séma.
Már maga a cím bukta: “Dominion”, a magyar változatban “Világuralom”: növekednek a tétek, még nagyobb zúzás, még nagyobb világmentés, még-még-MÉG. KÉT ÉS FÉL ÓRA MÉG. A felsorolt ötletek viszont magukban elbírtak volna egy-egy kisebb filmet – emberközeli megközelítéssel, olyan íróktól, akik láttak már például egy macskát egerészni vagy két átlagembert beszélgetni.
Egyedül bűnös élvezetként működött „jól” a film, mert a klisé- és utalás-tippelgetéssel jól elszórakoztam, illetve a drámán is könnyesre röhögtem magam; pont, mint a Moonfall esetében. Azonban Michael Crichton és Steven Spielberg öröksége többet érdemelne ennél.
Néhány filmnek kell egy-két év, vagy egy-két évtized, hogy a szélesebb közönség is értékelni kezdje.…
A The Bricklayer egy középszerű akcióthriller, ami sokat profitál karizmatikus főszereplőjéből. (tovább…)
A Bérgyilkos klub, eredeti címén Assassin Club egy olyan feledhető és középszerű filmes trendet követ,…
Megérzés alapján A méhész producerei egy, a John Wick-franchise-zal vetélkedő univerzumot szeretnének beindítani. Ha ezt…
A One More Shot: Ostromállapot megőrizte az előző rész sajátos koncepcióját, és nagyjából a színvonalat…
A "Csendes Lány" egy igazán megrázó, érzelmi hullámvasúton végighaladó film, melynek főszereplője egy súlyosan elhanyagolt…