Mi történik ha vízbe esik az iPhone 7?

Ismét hatalmas várakozás előzte meg az új iPhone Magyarországi megjelenését, egészen pontosan az iPhone 7-et. A technikai leírás szerint a készülék por-, cseppálló és vízlepergető. Utánajártunk kicsit hogy mit is jelent ez pontosan.

 

Az iPhone 7 védettségi kategóriája: IP67

Az IP védettségi kódokat és azok jelentését a nemzetközi IEC 60529 szabvány határozza meg. Ezzel a szabvánnyal jelölik többek között a villanyszerelésben használatos kötődobozok vízállóságát is.

Az Apple weboldalán szereplő információ szerint a készülék a besorolás szerint IP67-es minősítésnek felel meg. Ez azt jelenti hogy a készülék teljes mértékben védett por ellen és korlátozott ideig a vízbe merülés ellen is.

Tehát ha a telefont a vízbe ejtjük, mindenképpen gondoskodjunk róla hogy minél előbb ki is kerüljön onnan, hiszen néhány perc után beázhat a készülék ebben az esetben is, a garancia ilyen jellegű meghibásodás esetén azonban nem érvényes.

Meddig bírja az iPhone 7 a víz alatt?

Ugyan az Apple az IP védettséget szigorú laboratóriumi körülmények között szavatolja, volt aki kipróbálta ezt élesben is. A TechRax extrém körülmények között tesztelte a készüléket.

Az iPhone 7 készüléket nem vízbe mártották, hanem forró vízbe. A készülék meglepően jól szerepelt a tesztben. Arra azonban a videó készítői is felhívják a figyelmet, hogy korlátozott ideig bírja a készülék a víz alatt!

Íme a teszt:

Mit ne csinálj a nedves iPhone 7 készülékeddel?

Tehát azt már látjuk, hogy ha a készülék vízbe esik, azzal még nem történik nagy probléma. Azonban ha nem vagyunk kellően körültekintőek mi magunk is bajt okozhatunk.

A legjobb amit tehetünk ebben az esetben, hogy megvárjuk amíg kiszárad. Érdemes lehet ki is kapcsolni azt.

Amit semmiképpen ne tegyünk

Amíg a készülék nem száradt ki megfelelően, véletlenül se töltsük azt. Elképzelhető, hogy a víz nem okozott komolyabb károkat, de egy esetleges zárlat komoly problémákat okozhat!

Ez is érdekelhet:  A gerinctorna gyakorlatok fontossága

Van iPhone 7 készüléked?

Az írás megjelenésekor a iPhone 7 még keveseknek volt elérhető Magyarországon, így másoknak is érdekes lehet ha megosztod a véleményed, akár pozitív, akár negatív!

Mi történik ha vízbe esik az iPhone 7?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .