Szárnyas fejvadász 2049 filmkritika

A Szárnyas fejvadász 2049 egy olyan folytatás, ami több, mint 30 évet váratott magára. Elődje a scifi zsáner egyik alapműve, igazi kultuszfilm, ezért a készítőknek komoly elvárásoknak kellett megfelelni. Sikerült nekik?

Szárnyas fejvadász 2049 filmkritika (Blade Runner 2049)

Ridley Scott eredetileg 1982-ben megjelent klasszikusában (amely Philip K. Dick művén alapult), a Szárnyas fejvadászban Rick Deckard nyomozót kísérhettük figyelemmel, miközben mesterségesen létrehozott és rövid élettartamuk miatt fellázadt bioroidokat vadászott le egy disztópikus jövőben. Az idén megjelent folytatás 30 évet ugrik előre a jövőben: a távoli kóloniák virágzanak, azonban a Föld biológiai és társadalmi katasztrófák miatt még sötétebb hellyé vált, illetve megjelent a bioroidok egy új generációja is, amelynek immáron lételeme az engedelmesség. Ezek közé a mesterséges lények közé tartozik K is, akinek feladata, hogy a bujdosó korábbi modelleket kézre kerítse, majd likvidálja. Az egyik szökevény kapcsán azonban egy olyan ügy részleteire bukkan, amely alapjában rengetheti meg az emberek és elnyomott rabszolgáik közötti törékeny egyensúlyt.

A Szárnyas fejvadász folytatásának ötlete már majdnem két évtizeddel ezelőtt felmerült, azonban a legtöbb kezdeményezés nem jutott túl a koncepciós fázison. A 2049 több éves tervezést követően valósult meg és a korábbi film alkotóinak, illetve színészeinek egy része is részt vett benne. Ridley Scott, aki az eredeti Szárnyas fejvadászt rendezte, most producerként volt jelen, helyét a kanadai származású Denis Villeneuve vette át, akinek olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint például a tavalyi Érkezés, a Fogságban vagy a Sicario – A bérgyilkos. A forgatókönyvet a korábbi társíró Hampton Fancher és Michael Green (Logan – Farkas) készítette el. Az operatőri munkálatokért a legendás Roger Deakins (A remény rabjai, Skyfall) felelt, a zenei háttérért pedig a Dunkirk idegtépő hangulatához sokat adó Hans Zimmer és Benjamin Wallfisch duója. A film legnagyobb részét hazánkban forgatták.

Villeneuve tökéletes választásnak bizonyult a rendezői szerepre, hiszen az eredeti mű nagy tisztelőjeként igyekezett ahhoz hű maradni. Igazi cyberpunk művet álmodott a vászonra, amelynek minden képkockájáról árad a „high tech, low life” érzés. A Blade Runner világa depresszívebb, ridegebb és kiábrándítóbb, mint valaha, ugyanakkor mégis rendkívül magával ragadó. Ezt az érzést nagyban köszönhetjük Deakins végtelenül letisztult és csodálatosan megkomponált képeinek is, illetve a Zimmer – Wallfisch duó idegtépő zenéjének. A designszakemberek munkáját is ki kell emelni, hiszen a retrofuturisztikus jellegű használati tárgyak és környezet emberközelivé, hihetővé varázsolta ezt a kietlen világot. A vizuális és hangulati tökéletességet jól szolgálja ki a tartalmas és komplex történet, amely bár tematikailag és elemeit tekintve is kapcsolódik elődjéhez, mégis képes önállóan is működni. A film két és fél óra feletti játékideje és egyáltalán nem sietős tempója is tovább erősítette a depresszív hangulat és a történet erejét.

A főszereplő összetett karakteréhez jól illett Ryan Gosling visszafogott színészi játéka, aki méltó partnere volt a méltóságteljes és komoly drámai mélységeket nyújtó alakítást biztosító Harrison Fordnak. Az antagonisták oldalát erősítette a pszichopata tudós szerepében jól teljesítő Jared Leto és a brutális módszerektől vissza nem riadó jobbkezét alakító Sylvia Hoeks. A film maszkulinitását jól kompenzálta a bájos Ana de Armas, akinek igen hálás szerep és történeti szál jutott.

A Szárnyas fejvadász 2049-cel komolyabb scifiért rajongók számára mindenféleképpen ajánlott alkotás született, amely jogosan részesült általános kritikai elismerésben. Méltó folytatás, amelynek akár arra is van esélye, hogy idővel olyan kultuszfilmmé váljon, mint elődje.

A film adatai:

Eredeti cím: Blade Runner 2049 [imdb link]
Hossz: 164 perc
Bemutató éve: 2017. október 5. (Magyarország)